Smells like...victory.
Kivételesen úgy alakult, hogy a mai napom teljesen szabaddá vált, így nosztalgiáztam egy kicsit. A mai poszttal egy filmtörténeti mérföldkövet, egy igazi klasszikust és nagy kedvencet szeretnék bemutatni. Nem mélyedek el a filmben, mert arról órákat vagy napokat tudnék beszélni, így kiválasztottam egy 10 perces jelenetet és megpróbálom átadni, hogy mire gondolok miközben az én monitoromon peregnek a filmkockák.
A film címe: Apokalipszis most / Apocalypse now
A jelenethez csak angol nyelvű linket tudok adni, magyar verzióhoz az nCore-t tudom ajánlani. A film '79-ben jelent meg és egyfajta válasz volt a vietnámi-háború közel 1,4 millió emberéletet és még több család megcsonkítását követelő vietnami győzelemre. Kevés film készült valaha, ami a háború abszurditását meg tudta fogni. Korunk trendje vagy abszolút hősként bemutatni a főszereplőt vagy abszolút áldozatként, néha a kettő keverékeként. Amikor Apuval először néztem a fimet "saccperkábé" 15 évesen annyit fogtam fel belőle, hogy keménytökű katonák támadják Vietnámot Ford Coppolától elvárhatóan grandiózus formátumban, de a végére elfáradnak a hősök és egy kicsit én is. Mellékvágányon voltam, de nagyon örülök, hogy sikerült felismernem az évek során a film üzenetét.
Mielőtt belemélyednék a részletekbe, nézzétek meg a választott jelenetet - de lehet fordítva könnyebb értelmezni. Ne legyetek "olcsó jános"-ok, tegyétek fel nagy képernyőre, 720p felbontásra, vegyetek fel egy fej vagy fülhallgatót és tekerjétek fel a hangerőt ameddig még épp nem sérti a fületeket. A jelenet egyik fő komponense a HANGERŐ, ezért időpocsékolás lenne a telóra hunyorogva recsegtetni a hangszórót. Érezzétek, hogy valami igazán nagy történik.
Áttekintés
Puskákat és szörfdeszkákat (?!) cipelő katonák rohangálnak hajnalban a vietnami partvonalon.
.
.
.
Az első igazi párbeszéd a második percnél jön. Még egy anyanyelvű ember sem érti meg azonnal, hogy mi a francról beszélnek, mert a csevej témája teljesen kizökkent a felvezetett hangulatból. Kilgore hadnagy elkezd a szörfről beszélni, hogy vajon a közlegény a könnyű vagy nehéz szörfdeszkát kedveli-e jobban? A közlegény a nehezet kedveli, amit a hadnagy nem ért és fennakad.
.
.
.
Parancs: -Tegyenek be egy kis Wagner-t! Összeszarják tőle magukat a vágott-szeműek a srácaim meg imádják!
.
.
.
Amerikai farmergyerek ráül a sisakjára a támadás közepén, a társa hülyének nézi, de a válasz profán:
- Így legalább a golyóim megmaradnak...
.
.
.
[3:55] - First-things-first: a szörfdeszkák már oda vannak kötözve a géphez. Közben csendben végig szalad az operatőr minden katona tekintetén. Van aki már most eltemette magát, van aki egy szar melóként fogja fel és van aki csak imádkozni tud.
.
.
.
A kis iskolás gyerekek akár egy ohio-i faluban is énekelhetnék a dalukat vagy épp az unokatesónk is lehetne a tanárnéni. A csendes idill csak pár másodpercre maradhat sértetlen. Innentől a tekintetek fontosak.
.
.
.
A kilencedik perctől, pedig beleleshetünk a háború sorsszerűségébe. Mindegy, hogy mennyire felkészült vagy, mindegy mekkora túlerő van mögötted a háború arról szól, hogy az egyénnel bármi megtörténhet.
Üzenet
A film üzenete az én értelmezésemben az abszurditás. A szereplők kifordulnak magukból, van aki úgy tűnik, hogy bátran és normálisan viselkedik, de hamar kiderül, hogy elmebeteg és már rég elvetette a reményt, hogy kijusson a földi pokolból ahol évek óta "szörföl". Van aki megmarad embernek és fél, illetve van aki néha fél és néha unatkozik. Olyan normális embert nem talál a néző aki ne rettegne és ez mindkét oldalra igaz. Egy támadás alatt elfüstölik a Tiszántúl korabeli éves GDP-jét, miközben mindkét oldalon hősök küzdenek és halnak meg. Amit díjazok a rendező munkájában, hogy bár az amerikai közönség nem fogadná be a filmet, ha akár egyetlen vietnami civil vagy Viet Kong is pozitív fényben csillanna meg, mégis hagy egy nyitott ajtót, hogy belelássunk az ő nézőpontjukba anélkül, hogy feketére festené őket. A háború 10 éve során (hivatalosan 1955-1974, gyakorlatilag 1965-1974) 600.000 vietnami civil és 450.000 Viet Kong halt meg, valamint 300.000 amerikai katona. A lakosság ilyen arányú gyilkolása példátlan volt a modern hadviselésben. A videó utolsó egy perce ez után talán közelebb kerül hozzánk és megértjük mit jelentett annak a nőnek a tette. A hazájában ő ugyanakkora hős, mint bármelyik ellenséges katona a saját országában. A gondolatmenet során megkapjuk a lecsupaszított valóságot, miszerint minden résztvevő természetszerűleg követi az ösztöneit és vetkőzik ki magából. Nyers valósággá olvad a máz, amit a propaganda elénk festett és kiábrándulunk mindenből, ami addig körülvett. Anyánkból, apánkból, a hazából, a barátaink még várnak, de csalódni fognak mert 3 év szolgálat alatt úgyis bedob valaki mellénk egy gránátot vagy csak rossz helyre lépünk. Mi marad a végén életünk lecsupaszított csontvázán, amint mozgó húsként és vérként égetjük és daraboljuk fel a többi ugyanolyan mozgó hús-vér állatot? A szörf.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése