The story goes on...

A dolgok eléggé felpörögtek, ezért tudok csak most írni. Filip barátommal nagyon ráhibáztunk egymásra, épp az alábbi mix pörög kis szobánkban full laptop hangerőn :D

Rögtön bele is vágnék a további amerikai kulináris élményeimbe. Sajnos csak az egyik étteremben sikerült nem elfelejtenem képet készíteni a kajáról, a többi esetben az éhség azonnal felülkerekedett.

A lenti kép egy diner típusú étteremből származik. Ezek az éttermek azok, amelyekről nekem mindig az amerikai filmek jutnak eszembe. Az általuk nyújtott kaja nálunk reggelinek számít (pirítós, omlettek, palacsinta stb.). Valamiért az amerikaik szeretnek a nap minden időszakában reggelit enni, de azért találtunk normális kaját is. (Mellesleg fizették, úgyhogy szigorúan a legdrágábbak közül választottunk)

Hamburger steak. Fél kiló HÚS + 3 féle köret.
Embertelen küzdelem volt.

Ma egy "fine dining"-szerű étteremben voltunk szobatársammal és egy filippinó, valamint egy indiai doktoránssal. A kettő utóbbi valószínűleg a legnagyobb gourmet Nashville-ben, nagy szerencsékre ők kalauzoltak el (az indiai lány nem gyenge BMW-jében ülve) az alig egy hónapja nyílt Little Octopus-ba. Aki kíváncsi a menüre az megtalálja a neten. A kiszolgálás rutintalanságán azonnal látszott, hogy új hely. Btw, ahogy azt a két doktoránstól megtudtam, ez egy pop-up restaurant. A fogalom röviden annyit jelent, hogy az új éttermek tesztelik a menüjüket, valamint azt, hogy van-e rá vevőközönség a városban, és ha bejön, azaz népszerűvé válik a hely, akkor egy jóval frekventáltabb helyre költöznek, ha nem, akkor nagy valószínűséggel megszűnik.

A food bloggerkedés után rátérnék a szombati programomra. Vadvízi evezésen voltunk, amit mindenkinek kötelező kipróbálnia egyszer. Az Ocooee (ócsóóééé) folyón nyestünk le egy 5 mérföldes távot, különféle akadályokat leküzdve, a folyó közepén álló szikláról a vízbe ugrálva, valamint párszor a csónakból kivetődve és egy jó darabon úszva, ha a vezetőnk megengedte. vagy miután szerencsétlen módon kiestünk. Minden úszó apparátusba 7 ember fért bele, és vagy 30 darab haladt egymás után, úgyhogy jó párszor a Navy Seal különleges egység egyik tagjának éreztem magam.

Egyértelmű a hasonlóság.

A csónakban egy magyar professzor is ült (kék pólóban hátul), aki az egyetemen végez kutatómunkát, eredetileg pedig Újvidéken született. Ezután a találkozás után már meg sem lepődtem, amikor nekiálltam bankszámlát nyitni az egyik bankban a közelben, a bankár pedig önfeledten elkezdte újságolni, hogy 2 hónapig lakott magyarokkal, mennyi káromkodást tanult és mennyire rossz ízű a házipálinka (vannak egyéb részletek is, amiket nem írnék ide :D). Sokan ismernek legalább egy magyar valakit. A témavezetőmnek is sikeresen átadtam a magyar pálinka adagját, a hétvége után pedig lelkesen mutatta a képeket, hogyan mart rá a barátaival, és hogy az első pillanatban még finom volt, majd pár másodpercre szétmarta belső szerveit. Pont ezért szeretjük.

Ami a vendégszeretet (vagy az udvariasságot?) illeti: egyik nap csóró módon sétáltunk hazafelé a szupermárketből élelmiszerrel megpakolva, amikor egy nő a kislányával meglátta, hogy milyen kínkeserves léptekkel hordjuk a tejet, ezért megkérdezte, hogy hazadobhat-e minket az 700 méterre lévő koleszunkba. Természetesen igent mondtunk, annak ellenére, hogy még nekem jutott eszembe, hogy ezek most lehet valami csúnya dolgot fognak velem művelni. Ennyit a tiszta lelkiismeretről. Hasonló eset történt, mikor is hajnali kettő körül a szombat esti bulihelyek tesztelése után "tiszta tekintettel" 20 perce vártunk a buszra, ami lehet nem is jár, megállt egy úriember a megálló mellett és felajánlotta, hogy hazadob minket. Azonkívül, hogy 10 °C volt a kocsiban, ismét csak nagyon örültünk a fejünknek. Ennyire süt rólunk, hogy külföldiek vagyunk?

Ami a party helyeket illeti a downtownban, elég sok közölük több emeletes, mindegyik emeleten élőzene szól valamilyen noname banda segítségével. Ha jól értettem, ezek az együttesek ingyen lépnek fel, és a koncert közben/vége felé az egyik tag jár körbe és egy kalapban gyűjti a felajánlásokat a hallgatóságtól.

Egy sör a kocsmában általában 5$, úgyhogy jó európaiként ittunk mielőtt inni mentünk. Ami az embereket illeti, minden korosztály megtalálható a szórakozóhelyen, és nagyon sokan nem is Tennessee-ben laknak, hanem valahol máshol az országban (ezt az adatot csak a lányok esetében merem biztosan mondani :D).

A majdnem négy hét alatt sikerült bankkártyát szereznem, másodszori próbálkozásra kaptam Social Security Numbert (Balázs ne felejtsd el majd az ÖSSZES iratodat elvinni a hivatalba), jelenleg Netflixen nézek egy dokumentumfilm-sorozatot a vietnámi háborúról, vitamin water-t iszom, pringles-t eszem és káromkodások széles kavalkádját tudom több nyelven a lakótársaimra zúdítani; úgy érzem szép lassan sikerül beleolvadnom a környezetembe.