Origins Tour [Balázs]

Biztos már tudja minden kedves Olvasó, de a rend kedvéért leírom, hogy minek az apropójából térek vissza. Óriási ehetőségét kaptam egy fél évvel ezelőtt, amikor tudatták velem, hogy Amerikában is dolgozhatok a diploma munkámon. Augusztus 20. óta itt vagyok és kezdem elhinni mi történik körülöttem. A nyár fantasztikus volt, lehet az egyik legszebb eddig. Az otthoni események után nagyon nehéz volt átállnom erre a világra és annyi minden történt már most, hogy az átállás helyett shock-ot kaptam :D. Nem tudtam felfogni és reagálni annyi mindenre, hogy elképesztő, de megígértem magamnak, hogy most már felébrek. Ez az írás legyen az első lenyomata az észhez térésemnek, nem is húzom tovább az időt.

Skócia felett van a gép, de az időből látható, hogy már félúton vagyunk. Ilyenkor érezni igazán mennyire torzít a klasszikus gimnáziumi atlasz, amiből tanultunk.

Nem két perc vót' 

A Jumbo Jeten wifi is van. Itt épp nem működött, de a kényelemmel és a kiszolgálással kárpótoltak.

Sorocska. 45 percbe telt kiállnom, de utána mégegyszer ennyi motozás és kihallgatás és dokumentum ellenőrzés következett. Lehet nem kellett volna beikszelni a vegyi fegyverekre és robbanószerekre vonatkozó szakértelmet :D

Első megállóm New Jersey-ben volt, ahol Magda és Andy Peck végtelen vendégszeretetében volt részem. Az odavezető út azon kívül, hogy baromi hosszú volt elég kalandosra sikerült. A Jumbo Jet, ami Münchenből vitt Newarkba lélegzetelállító volt. Széles és hosszú ülőhelyek, végtelen enni-innivaló, 4 fogásos menü, filmkatalógus és ami a legjobb volt: kiválóan képzett és kedves, de egyszerre szigorú steward és stewardess gárda. Öröm volt velük utazni. A reptéren Andris várt és egyből megmutatta milyen egy amerikai "sandwich". Mintha csak apukám készítette volna: 20-30 szelet hús és sajt egy-egy szelet vékony teljes kiőrlésű kenyér között, sok-sok aszalt parival. Ahhh. Ebből a kb 60 dekás falatból kaptam egyet a San Diego-ba vezető repülőútra is, amit épp ezekben a percekben fogyasztok. Akik meg körülöttem ülnek... Hát sajnálom őket.

"This is a sandwich."

Első este hármasban elmentünk kocsikázni Manhatten-be. Az Upper East Side-tól (fancy negyed) a Midtown-ig végighajtottunk mindenen, de a leggyönyörűbb csak a végén jött. New Jersey egyik magaslatáról néztük a nyüzsgő Manhatten kristálycsillárként tündöklő felhőkarcolóit. Se szavakkal, se képekkel ezt az élményt nem lehet átadni. Ott kell lenni. Meg kell nézni.

Magdával a gangon. Ez a kilátás egy életre megmarad.

Hazafele úton a döcögő kocsiban már küzdöttem, hogy ébren maradjak. Ekkor még csak kilencre fordult a kismutató, de otthon hajnali három volt. Kávé nélkül, 3 óra alvással és 12 óra utazással a hátam mögött, úgy estem össze mint Luca Brasi a Keresztapában, két tár golyóval a mellében. A cél így is sikerült, az első este letudtam a jet-laget, így másnap reggel hatkor már Andrissal mentem is a városba. Kicsit most beszéljenek a képek helyettem.

Ground Zero Memorial, amish családdal. Csendélet by NYC.

Életkép, kora reggel:

Tetőtől talpig New York City.

A World Trade Center magával rántott 5 szomszédos épületet. Eddig kettőt sikerült felhúzni, három még építés alatt.

75-ös utcai lakásunk :D Itt még "apámnál voltam", de így is durva volt belegondolni, hogy ez volt az otthon.

EZ MÉG MINDIG A BAÁR-MADAS AFTERPARTY. Ja nem, de már volt a lábamban 4-5 óra gyaloglás és látszik a fejemen. Ebben a házban már ordítottam szaros pelenkával. Menő, nem?

'91 júniusában itt megnyíltak a pokol kapui.

Éles váltás. Chinatown. 200 tonna hal az utcán, 500 étterem kínál 4 napos fosást $3-ért és sikoltozó kínai bácsik kérnek aprópénzt. Imádom. 

Xi Chen füle tövénél már csak a halak frissebbek a pulton.

Kiváló filmeket hirdetnek a Chinatown Andrássy útján, a Canal Str.-en. A premiert lekéstem.

Akik szeretik a rákot és a friss tengeri halat, ez kánaán. A tesco elbújhat az áraival.

Itt már egy kicsit besokalltam a hangoktól és a szagoktól, úgyhogy odébb billegtem. 

Amikor új helyen járok a piac kötelező progi. Imádom az új, helyi dolgokat felfedezni és itt lehet a legjobban. Kinéztem magamnak a Chelsea Market-et, ami a kajáiról híres és ide időzítettem a reggelimet. Gondoltam, nem leszek olyan keménytökű, hogy már 7kor ott kezdjek, de kényelmesen kicammogtam fél kilencre....meg ahogy móricka elképzeli. Tudniillik itt egy piac nem hajnaltól délig van, mint jóformán minden európai (és ázsiai) városban, hanem 11-kor nyit és este kilencig eteti a látogatókat! 

A szerencsém csak az volt, hogy otthon kaptam egy kis süteményt és magamhoz vettem pár mandarint, amivel túléltem addig amíg a Central Parkba nem értem. Na mondom, tesókám mindig az amerikai hot-dog-okról mesélt én meg sosem kóstolhattam meg mi az. Odamentem a parkban az első hot-dog árushoz és.... bevallom, ilyet még SOHA nem csináltam, de az első harapás után kihajítottam az egészet. Előző nap túl sokat rendeltem a kínai negyedben és egy homeless-nek adtam az adagom, de ez ANNYIRA ROSSZ volt hogy az ellenségemnek se adnék belőle. Biztos, hogy nem ez az amerikai hot-dog zászlóshajója, csak pont belenyúltam a legrosszabba. Egy ideig nem eszek hot-dogot az tuti. 

BLÖEEE

Ez  a nap az ételekről szólt, illetve azok meg nem evéséről, de szerencsésebben folytatódott a story-m. Megtaláltam a Central Park legmenőbb éttermét és beültem reggelizni. Mondtam magamnak: Budai, többet már nem hibázhatsz. Hanyag eleganciával vette fel a pincér hölgy a norvég füstölt lazacos bagel rendelésem, majd pár percre eltűnt, hogy tálcán hozhassa a fogásom. Volt már a lábamban vagy 10 km gyaloglás aznap, így kicsit kinyújtóztam és körülnéztem. Kérlek szépen Titeket, a hely megrendezhette volna a "legtehetősebb nagymamák és nagypapák a legkisebb kutyákkal" versenyét. A legnagyobb véreb egy Westi volt (RIP Buksi), a tömeget viszont a csivavák alkották. Meg is érkezett a fogásom, amit széles mosollyal fogadtam. Velem szemben egy jámbor lelkű nagyika, hasonlóképpen rám mosolyog, majd jobb kezével megemeli a kutyusát és jóformán ugyanazt a fogást amit én kértem - csak lazac helyett baconnel - szépen kés-villával megetette a blökivel. Miközben egymás szemébe néztünk, valószínűleg mindketten valamelyest alkalmatlannak találtuk a másikat a helyen és zavartan elfordultunk. Látom, hogy minden nagyi a kutyájának rendelte a kajáját, csak én eszek most már magam. Azóta sem tudom eldönteni, hogy én ettem-e akkor kutyakaját vagy a Manhattenben egy csivava is jobban él, mint én valaha fogok?

Andris meglepetés progival készült: elmentünk egy BASEBALL meccsre!!! Nagy szakértője vagyok a sportnak, úgyhogy odaúton a wikipédián olvastam el a szabályokat :D Felesleges volt, mert majdnem minden itt is egy dologról szólt a meccs: ZABÁLÁS. Ez tudjátok, hogy nekem amúgy is fekszik így felkészültem a hot-dog bepótlására. Ez is egy újabb tévedéshez vezetett, mert itt nem ez a kajálás, hanem ez:

Languszta, homár, tarisznyarák, királyrák, shrimp és a jó öreg steak. Nem kell többet mondanom ugye? A meccs a kajálás mellett is fantasztikus élmény volt, láttunk zseniális gyors játékot és lassú döcögőset is, de engem minden perc lenyűgözött. 

3 éves a New York Yankees stadionja. Tudják ezek itten hogyan köll' stadionozni...

Andrissal gyakoroljuk hogyan mosolyogjunk a kamerába. A TV is közvetítette a mérkőzést.

Vasárnap megint hármasban mentünk túrázni, most Jersey City  volt terítéken, amit a Hudson túloldalán van, Manhatten mellett nyugatra. A régi maffiák fészke, itt voltak a kikötők, meg a szemétszállítás stb. Sorozatajánló: The Sopranos. Egy itt élő család életét mutatja be, ahol az apuka a nagykutya. Ma már Jersey City sokkal békésebb a mobster villák Staten Islanden vannak pár mérfölddel lejjebb. Nekem nagyon szimpatikus hely volt, olyan érzést adott mint New York Solymárja. Meseszép sétány, tengerpart, kilátás a Szabadság szoborra és a városra, sok rendőr, tömegközlekedés és New York egy köpésre van. Kiváló hely, nagyon jó lehet itt lakni. Átkompoztunk a Battery Parkba, ami Manhatten déli csücske és ott is sétálgattunk. Itt a hatalmas sportoló tömeg tűnt fel, de a Hudson partján mintha állandóan maratont futna egész New York, szóval ez normális.

A maradék időben még egy szülinapozásra elmentünk, valamint összeszedtem a gondolataimat és az érzéseimet, amik ezekben a napokban annyira túláradtak bennem, hogy nem igazán tudtam kifejezni őket. Jó itt ülni a repülőn és belegondolni, hogy életem felejthetetlen négy napját tudhatom magam mögött. Már annyi ideje álmodtam, álmodoztam, hogy egyszer ott fogok azokon az utcákon sétálni, ahol a Apu, Anyu és Etel annyit taposott és végre valóra vált.

New Yorkból tárgyi emlékeket nem viszek magammal, viszont sokkal gazdagabban távozom, mint ahogy érkeztem. Két új barátság van a csomagomban és ennél többet nem kérhettem volna senkitől.

Good bye New York, see you in the Spring!

Letters of Nashville #2

Július 4.-ével fejeztem be a programokat, ezért onnan szeretném most folytatni. A következő hétvégén elvittek minket a helyi plázába, hogy verjük el a kapott ösztöndíjunkat, amíg még Amerikában vagyunk. Nagyon örült a fejem, hogy mindenhol hatalmas leárazások vannak, az akciók komplexségétől teljesen leesett az állam. Ezen értsétek azt, hogy kapsz 50% akciót erre, aztán valahonnan még kapsz 10%-ot, mert szépen néztél stb. Néha meglepődtem, hogy hogy jöttek ki az adott árak egy-egy pólóért, de nem érdekelt, hisz spóroltam, hahaha. Ja nem, egy hónap múlva hasonló dolgokkal találkoztam Elizabeth legnagyobb plázájában (New York City melletti város, ellenben nem New York államban van, hanem New Jersey-ben = alacsonyabb adó = minden turista oda megy örömködni és vásárolni). Szóval a lényeg, szerintem ez az állandó akció csak hatalmas népbutítás, ami jóval nyíltabban megy az USA-ban, mint itt Európában. A másik fele ennek a dolognak, hogy az árak általában adó nélkül vannak feltüntetve, és a teljes árral csak fizetéskor találkozik az ember, újabb könnyű módszer, hogy megvágják a nem túl okos átlagembert. DE nem számít, még így is igaz az a tény, hogy aki okos, és odafigyel, nagyon sok márkás cuccra teheti rá a kezét az európai áraknál olcsóbban, érdemes időt áldozni rá.

Azutáni hétvégén a Mammoth Cave National Parkban kötöttünk ki, Kentucky államban (újabb állam kihúzva, yee). 

Big

A hely a nevében is szereplő Mamut Barlangról híres, ami a világ leghosszabb ismert alagútrendszere. Nem a szépségéről ismert a barlangrendszer (no cseppkő, no semmi), ellenben olyan hatalmas alagutak, földalatti üregek és terek vannak benne, amelyekben egy mamut csorda is teljesen kényelmesen járkálhat, letelepedhet, fesztivált rendezhet. Tényleg nagyon nagy volt, egy falut is simán be lehetne rendezni a nagyobb üregekben és alagutakban, ahogy azt meg is tették, amikor TBC-s betegeket költöztettek be, mert állítólag az alagút levegőjének gyógyító ereje van. Ennek az lett az eredménye, hogy ezeken a telepeken áthaladó turisták is TBC-sek lettek, mikor érintkeztek a járó hulláknak inkább mondható járóbetegekkel, akik szintén nem igazán a gyógyulás irányába haladtak tovább, ellenben hamarabb meghaltak. Lehet mégse tesz jót a gyertyafényben és állandó 15 fokban való semmittevés a barlang mélyén egy halálos betegnek, hiába király a levegő. Mindazonáltal, hogy érdekesebbé tegyük a túrát, egy nappal előtte sikerült nekem és a szobatársamnak a labortársaimmal elmenni iszogatni. Hajnalba a város egyik eldugott zugában kötöttünk ki egy karaoke bárban, ahol az emberek saját maguknak csinálták meg a koncertet és én is csak egy idő után realizáltam, hogy senki sem hivatásos énekes. A hely neve Santa's, amit azért kapott, mert a tulajdonos a finn télapót is leveri szakállhosszúságban és minőségben, egyben a kidobó és ID-ellenőrző szerepét is ő töltötte be. 

You shall not pass (under 21)

Ivás után pedig betértünk a mindenki által nagyra értékelt (és ez hajnali 3 körüli full house-t jelentett kizárólag ittas emberekből) Cook Out nevezetű gyorsétterembe, ami arról híres, hogy a nem túl minőségi hamburger mellé corn dog-ot, vagy más hasonló húsos dolgot kérhetsz KÖRETként. Mennyország!

Szóval ezután a megerőltető éjszakázás után vágtunk neki a három órás kálváriának a barlangban másnap, éhezés és kiszáradás egyaránt fenyegette életünket, de így is egy szép élménnyel gazdagodtunk.

Ezután elkövetkezendő két hétben már a labornak adott, valamint a program végén tartott prezentációmra készültem nagyrészt. Előadást is tartottak nekünk, milyen egy jó prezentáció, mire kell odafigyelni, és én is heti 2-3-on részt vettem, így nagyon sok lehetőségünk volt fejlődni ilyen téren, valamint megfelelő visszajelzést is folyamatosan megkaptuk a munkánkról. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy megtanulni jól előadni mennyire fontos dolog manapság; angolul természetesen.

Mindig legyen két pointer a kezedben :D

Összefoglalásként annyit tudnék mondani, hogy ez a 8 hetes program életem egyik legjobb és legintenzívebb tapasztalata volt a kutatás területén. Sok mindent másképp látok most, ami nagyban hozzá fog járulni az elkövetkezendő döntéseimhez. 

See you in NYC...

Letters of Nashville #1

Sziasztok! Sajnos a 8 hét második felében nem volt időm a blog frissítésére, így utólag szeretném pár képpel és sztorival összefoglalni ködös emlékeimet. Az időhiánynak a sok előadás, a kutatás beindulása, a prezentációkra való készülés és az állandó szervezett programok voltak az okai. Itt van például egy érdekes előadás az amerikai túlsúlyosság problémájáról. Nem tudtam megállni, hogy ne készítsek egy fotót a prezentáció közben:

Elég sokkoló a változás

De sok egyéb előadást is tartottak, nagyon sokat tanultam a rákról és sok egyéb betegségről, mint a legtöbb biológusnak, nekem is többször megfordult a fejemben, hogy lehetséges egyáltalán az, hogy még élek?

Életem első baseball meccsére is elvittek, elfelejtettem elolvasni a szabályokat, így a játék nagy része számomra azzal telt, hogy próbáltam felfogni mi miért történik, sajnos sikertelenül. Maga a baseball számomra elég unalmas volt, nem egy első osztályú meccs volt, így a legtöbb esetben el sem találták a labdát, ami eléggé lerontotta az élvezhetőséget. Nagyon sokat fordítottak arra is, hogy más programokkal szórakoztassák a közönséget. Nem csodálkozom, hogy nem vált népszerűvé ez a sport a világ más tájain.

Bézbóz

Az amerikai patriotizmus viszont jól megmutatkozott. Himnusz, plusz valami szózat szerűség talán, amiket nagy hanggal énekeltek, bemutatták a városból származó külföldön szolgáló katonákat, valamint egy nőt és gyerekeit élőben be is hívtak a pályára, és meglepték őket a visszatérő katona férjjel.

Nashville amúgy egyféle kajáról híres: ez pedig a hot chicken, ami bepanírozott csirke és azért "hot", mert nagyon durván csipősen is lehet kérni. Évente szerveznek egy fesztivált is ennek a kajának szentelve; a város összes hot chicken-t forgalmazó étterme kiköltözik egy térre július 4.-én. Természetesen megjelentünk:

Bolton's

Az első amit kipróbáltam. Csak egy pálca csirkéért fizettem, de valamiért kettőt kaptam... Lucky me, or not? Az első két harapás után beütött, egyszerre sírtam, verítékeztem és folyt az orrom. Még szerencse, hogy esett az eső, így nem nagyon látszott a kínszenvedésem, de ezek után nem igazán örültem, hogy még egy ráadás köröm is lesz, de kellett a protein, nem hagyhattam ott. Ez volt a legcsípősebb hot chicken a háromból, amit kipróbáltam. Mivel azon a napon volt július 4.-e, ezért bementünk a központba, ahol az egész ország legnagyobb tűzijátékát szolgáltatták nekünk. Esett az eső, ami miatt a nagy tűzijáték által létrehozott füst nem nagyon akart elszállni és eltakarta magát a tűzijáték fényeit is pár alkalommal.

Két egymást követő szerdán egy úgynevezett chalk talk-ot kellett adnia mindenkinek a programban résztvevő többi diáknak és egy supervisor-nak arról, hogy halad a témája. Az időtartam maximum 5 perc és csak a táblát és filcet lehetett használni, diákat nem. Ez az 5 perc diák nélkül az elméleti háttér bemutatására is szörnyen kevés volt, nagyon körülményes tervezés és gyakorlás árán sikerült csak viszonylag érhető, átlátható és 5 percen belüli előadást létrehozni. Sokan nem fogták fel, hogy is kéne ezt csinálni, szerencsére nekem a mentorom kellő útmutatást adott, de még így is bőven hagyott kívánni valót maga után az előadásom. Nagyon jól rávilágított ez az első kihívás, hogy milyen fontos megtanulni azt, hogy hogyan prezentáld a kutatásod mindenki számára érthetően. Ez a szakma egyik legnagyobb kihívása, nem szabad félvárról venni. Mindenki tudja, mennyire unalmas egy borzalmas előadást végighallgatni, holott maga a téma még akár érdekes is lehetne...