Origins Tour [Balázs]

Biztos már tudja minden kedves Olvasó, de a rend kedvéért leírom, hogy minek az apropójából térek vissza. Óriási ehetőségét kaptam egy fél évvel ezelőtt, amikor tudatták velem, hogy Amerikában is dolgozhatok a diploma munkámon. Augusztus 20. óta itt vagyok és kezdem elhinni mi történik körülöttem. A nyár fantasztikus volt, lehet az egyik legszebb eddig. Az otthoni események után nagyon nehéz volt átállnom erre a világra és annyi minden történt már most, hogy az átállás helyett shock-ot kaptam :D. Nem tudtam felfogni és reagálni annyi mindenre, hogy elképesztő, de megígértem magamnak, hogy most már felébrek. Ez az írás legyen az első lenyomata az észhez térésemnek, nem is húzom tovább az időt.

Skócia felett van a gép, de az időből látható, hogy már félúton vagyunk. Ilyenkor érezni igazán mennyire torzít a klasszikus gimnáziumi atlasz, amiből tanultunk.

Nem két perc vót' 

A Jumbo Jeten wifi is van. Itt épp nem működött, de a kényelemmel és a kiszolgálással kárpótoltak.

Sorocska. 45 percbe telt kiállnom, de utána mégegyszer ennyi motozás és kihallgatás és dokumentum ellenőrzés következett. Lehet nem kellett volna beikszelni a vegyi fegyverekre és robbanószerekre vonatkozó szakértelmet :D

Első megállóm New Jersey-ben volt, ahol Magda és Andy Peck végtelen vendégszeretetében volt részem. Az odavezető út azon kívül, hogy baromi hosszú volt elég kalandosra sikerült. A Jumbo Jet, ami Münchenből vitt Newarkba lélegzetelállító volt. Széles és hosszú ülőhelyek, végtelen enni-innivaló, 4 fogásos menü, filmkatalógus és ami a legjobb volt: kiválóan képzett és kedves, de egyszerre szigorú steward és stewardess gárda. Öröm volt velük utazni. A reptéren Andris várt és egyből megmutatta milyen egy amerikai "sandwich". Mintha csak apukám készítette volna: 20-30 szelet hús és sajt egy-egy szelet vékony teljes kiőrlésű kenyér között, sok-sok aszalt parival. Ahhh. Ebből a kb 60 dekás falatból kaptam egyet a San Diego-ba vezető repülőútra is, amit épp ezekben a percekben fogyasztok. Akik meg körülöttem ülnek... Hát sajnálom őket.

"This is a sandwich."

Első este hármasban elmentünk kocsikázni Manhatten-be. Az Upper East Side-tól (fancy negyed) a Midtown-ig végighajtottunk mindenen, de a leggyönyörűbb csak a végén jött. New Jersey egyik magaslatáról néztük a nyüzsgő Manhatten kristálycsillárként tündöklő felhőkarcolóit. Se szavakkal, se képekkel ezt az élményt nem lehet átadni. Ott kell lenni. Meg kell nézni.

Magdával a gangon. Ez a kilátás egy életre megmarad.

Hazafele úton a döcögő kocsiban már küzdöttem, hogy ébren maradjak. Ekkor még csak kilencre fordult a kismutató, de otthon hajnali három volt. Kávé nélkül, 3 óra alvással és 12 óra utazással a hátam mögött, úgy estem össze mint Luca Brasi a Keresztapában, két tár golyóval a mellében. A cél így is sikerült, az első este letudtam a jet-laget, így másnap reggel hatkor már Andrissal mentem is a városba. Kicsit most beszéljenek a képek helyettem.

Ground Zero Memorial, amish családdal. Csendélet by NYC.

Életkép, kora reggel:

Tetőtől talpig New York City.

A World Trade Center magával rántott 5 szomszédos épületet. Eddig kettőt sikerült felhúzni, három még építés alatt.

75-ös utcai lakásunk :D Itt még "apámnál voltam", de így is durva volt belegondolni, hogy ez volt az otthon.

EZ MÉG MINDIG A BAÁR-MADAS AFTERPARTY. Ja nem, de már volt a lábamban 4-5 óra gyaloglás és látszik a fejemen. Ebben a házban már ordítottam szaros pelenkával. Menő, nem?

'91 júniusában itt megnyíltak a pokol kapui.

Éles váltás. Chinatown. 200 tonna hal az utcán, 500 étterem kínál 4 napos fosást $3-ért és sikoltozó kínai bácsik kérnek aprópénzt. Imádom. 

Xi Chen füle tövénél már csak a halak frissebbek a pulton.

Kiváló filmeket hirdetnek a Chinatown Andrássy útján, a Canal Str.-en. A premiert lekéstem.

Akik szeretik a rákot és a friss tengeri halat, ez kánaán. A tesco elbújhat az áraival.

Itt már egy kicsit besokalltam a hangoktól és a szagoktól, úgyhogy odébb billegtem. 

Amikor új helyen járok a piac kötelező progi. Imádom az új, helyi dolgokat felfedezni és itt lehet a legjobban. Kinéztem magamnak a Chelsea Market-et, ami a kajáiról híres és ide időzítettem a reggelimet. Gondoltam, nem leszek olyan keménytökű, hogy már 7kor ott kezdjek, de kényelmesen kicammogtam fél kilencre....meg ahogy móricka elképzeli. Tudniillik itt egy piac nem hajnaltól délig van, mint jóformán minden európai (és ázsiai) városban, hanem 11-kor nyit és este kilencig eteti a látogatókat! 

A szerencsém csak az volt, hogy otthon kaptam egy kis süteményt és magamhoz vettem pár mandarint, amivel túléltem addig amíg a Central Parkba nem értem. Na mondom, tesókám mindig az amerikai hot-dog-okról mesélt én meg sosem kóstolhattam meg mi az. Odamentem a parkban az első hot-dog árushoz és.... bevallom, ilyet még SOHA nem csináltam, de az első harapás után kihajítottam az egészet. Előző nap túl sokat rendeltem a kínai negyedben és egy homeless-nek adtam az adagom, de ez ANNYIRA ROSSZ volt hogy az ellenségemnek se adnék belőle. Biztos, hogy nem ez az amerikai hot-dog zászlóshajója, csak pont belenyúltam a legrosszabba. Egy ideig nem eszek hot-dogot az tuti. 

BLÖEEE

Ez  a nap az ételekről szólt, illetve azok meg nem evéséről, de szerencsésebben folytatódott a story-m. Megtaláltam a Central Park legmenőbb éttermét és beültem reggelizni. Mondtam magamnak: Budai, többet már nem hibázhatsz. Hanyag eleganciával vette fel a pincér hölgy a norvég füstölt lazacos bagel rendelésem, majd pár percre eltűnt, hogy tálcán hozhassa a fogásom. Volt már a lábamban vagy 10 km gyaloglás aznap, így kicsit kinyújtóztam és körülnéztem. Kérlek szépen Titeket, a hely megrendezhette volna a "legtehetősebb nagymamák és nagypapák a legkisebb kutyákkal" versenyét. A legnagyobb véreb egy Westi volt (RIP Buksi), a tömeget viszont a csivavák alkották. Meg is érkezett a fogásom, amit széles mosollyal fogadtam. Velem szemben egy jámbor lelkű nagyika, hasonlóképpen rám mosolyog, majd jobb kezével megemeli a kutyusát és jóformán ugyanazt a fogást amit én kértem - csak lazac helyett baconnel - szépen kés-villával megetette a blökivel. Miközben egymás szemébe néztünk, valószínűleg mindketten valamelyest alkalmatlannak találtuk a másikat a helyen és zavartan elfordultunk. Látom, hogy minden nagyi a kutyájának rendelte a kajáját, csak én eszek most már magam. Azóta sem tudom eldönteni, hogy én ettem-e akkor kutyakaját vagy a Manhattenben egy csivava is jobban él, mint én valaha fogok?

Andris meglepetés progival készült: elmentünk egy BASEBALL meccsre!!! Nagy szakértője vagyok a sportnak, úgyhogy odaúton a wikipédián olvastam el a szabályokat :D Felesleges volt, mert majdnem minden itt is egy dologról szólt a meccs: ZABÁLÁS. Ez tudjátok, hogy nekem amúgy is fekszik így felkészültem a hot-dog bepótlására. Ez is egy újabb tévedéshez vezetett, mert itt nem ez a kajálás, hanem ez:

Languszta, homár, tarisznyarák, királyrák, shrimp és a jó öreg steak. Nem kell többet mondanom ugye? A meccs a kajálás mellett is fantasztikus élmény volt, láttunk zseniális gyors játékot és lassú döcögőset is, de engem minden perc lenyűgözött. 

3 éves a New York Yankees stadionja. Tudják ezek itten hogyan köll' stadionozni...

Andrissal gyakoroljuk hogyan mosolyogjunk a kamerába. A TV is közvetítette a mérkőzést.

Vasárnap megint hármasban mentünk túrázni, most Jersey City  volt terítéken, amit a Hudson túloldalán van, Manhatten mellett nyugatra. A régi maffiák fészke, itt voltak a kikötők, meg a szemétszállítás stb. Sorozatajánló: The Sopranos. Egy itt élő család életét mutatja be, ahol az apuka a nagykutya. Ma már Jersey City sokkal békésebb a mobster villák Staten Islanden vannak pár mérfölddel lejjebb. Nekem nagyon szimpatikus hely volt, olyan érzést adott mint New York Solymárja. Meseszép sétány, tengerpart, kilátás a Szabadság szoborra és a városra, sok rendőr, tömegközlekedés és New York egy köpésre van. Kiváló hely, nagyon jó lehet itt lakni. Átkompoztunk a Battery Parkba, ami Manhatten déli csücske és ott is sétálgattunk. Itt a hatalmas sportoló tömeg tűnt fel, de a Hudson partján mintha állandóan maratont futna egész New York, szóval ez normális.

A maradék időben még egy szülinapozásra elmentünk, valamint összeszedtem a gondolataimat és az érzéseimet, amik ezekben a napokban annyira túláradtak bennem, hogy nem igazán tudtam kifejezni őket. Jó itt ülni a repülőn és belegondolni, hogy életem felejthetetlen négy napját tudhatom magam mögött. Már annyi ideje álmodtam, álmodoztam, hogy egyszer ott fogok azokon az utcákon sétálni, ahol a Apu, Anyu és Etel annyit taposott és végre valóra vált.

New Yorkból tárgyi emlékeket nem viszek magammal, viszont sokkal gazdagabban távozom, mint ahogy érkeztem. Két új barátság van a csomagomban és ennél többet nem kérhettem volna senkitől.

Good bye New York, see you in the Spring!