Stadionok és koncert

Azt többen tudjátok és szerintem már a blogon is írtam róla, hogy a kutatóközpontunk a TCF Bank stadion tövében helyezkedik el. Ez a szolid egyetemi foci stadion úgy 50 000 ember szórakoztatására készült. A pálya enyhén süllyesztett, ezért nem hat olyan drasztikusan a felső karéj de belülről biztosan óriási a hangulat. Kicsit arra emlékeztet, amikor meglátogattam A los angelesi colosseumot (coliseum), ami a két olimpiát rendezett város (versenyben vannak Budapesttel együtt a 2024-es elnyeréséért is) egyik történelmi emléke. Zárva volt a stadion, de egy filmes stáb éppen forgatni készült, gondoltam beosonok velük. Bár fotót nem készíthettem, de végül sikerült benéznem és hát ott a peremén állva igencsak elcsodálkoztam, hogy jóformán a földbe rejtik azt a visszafogott közel 100 000 embert, aki kilátogat a meccsekre. Ja és igen ez is egyetemi terep volt! A USC egyetem diákjait ünnepelte a tömeg. 

Semmi komoly.

Hát belülről már egészen más. 

Na de vissza a "mi" stadionunkhoz. Amikor valamilyen eseményt rendeznek akkor mindig megváltozik a parkolók árszabása. Komoly látni az igazi kereslet kínálat játékot. Alapból naponta 4 dollárt kell fizetni az itt parkoló autósoknak. Az esti esemény fontosságátóll függően még négyet annak akik az esti órákra akarja használni a parkolót de ez felmehet egészen 10-20 dollárig is. Végülis érthető, hamegvettem a 200 dolláros jegy darabját a családomnak az esti koncenrtre, akkor kit érdekel, hogy 20 még elmegy a parkolásra. Persze ha kiszámoljuk, hogy 400 hely esetén ez mennyi jelent, akkor gyorsan elkezdenénk parkolók telepítéséről álmodozni. Ez a városon belül is így van. Ha koncenrtre megy a belvárosba az ember, akkor is számolnia kell a megemelekeett parkolási költségekkel, semmi gond itt van Über Lift meg még ki tudja ki. Igen de azok ára teljesen elszabadulhat ilyenkor. A közgazdászok azza lérvelnek, hogy a lényeg, hogy az erősforrások szűkössége esetén is jól járjon a szolgáltató és az áhítozó vásárló...

De honnan lehet tudni, hogy egy nagy koncert lesz este a stadionban? Hát nem onnan, hogy napok óta fúrnak faragnak. Elképesztő hogy milyen sebességgel építették fel a szuperszínpadot. Kisteherautónyi áramfejlesztőket állítottak a stadionon kívül csatasorba és több száz ember bújt meg a hangosítással és közvetítéssel foglalkozó kamionok gyomrában. 

Hát a Winnebago lakóautók rengetegéből! Tipikus amerikai koncert turné kellék. Egy szolid kilenccel érkeztek meg a parkolóba :D. Körlevél figyelmeztetett, hogy a sokáig dolgozókat és a környéken közlekedőket érintheti a koncert.

Épp sokáig maradtam bent, így amikor kiléptem, pont akkor indult az őrület. A stadion egyik falát minneapolisi szent helyként kezelő emberek valószínűleg nem imádkoznak. Egy rés van ott a falon és a rácsnak nyomva az arcukat próbálnak elmélyedni Beyoncé koncertjében. 

 Hát, a biciklimről ülve így nézett ki a kezdés. Vicces volt belátni. A színpad hátát láttuk, de az óriáskijelzők miatt ez nagyjából mindegy. A nézők nagyrésze is a kijelzőt nézi állítólag és nem a színpadot. Nagyon erős show lehetett, szívesen hallgattam volna belülről is.

Egy másik részlet egy másik rács mellől. Ez a rendes vészkijárat volt, de ezt fekete fóliával takarták le a szervezők. A kintragadók meg örömmel hasítottak rajta nyílásokat. Így alakult, hogy én is odakerültem. Érdekes volt nézni a vágyakozó embereket. Óriási társadalmi szakadék volt az átlagos bent csápoló és kint nyálcsorgatók között. Lassan kezdtem úgy érezni, hogy itt az ideje menni.

Fűszag csapja meg orromat. Nem először. Mikor felültem a biciklire, mintha valaki utánam szólt volna. Ezt már nem hallom meg, csak megyek. Eltekerek a filmes hiénák között és irány a Washington Avenuen előre, mindjárt ott a meki a sarkon. Innen már nincs sok hátra. Lassan elhal mögöttem a dügörgő stadion és már csak az autókat hallom...

Csúcstámadás

A pénteki expedíció beszámolója következik.

Erre egy kicsit titokban került sor, nem sokan tudtak róla, hogy arra készülök, hogy négyezer méteren tréningezzem magam és közbe megismerjem a határaimat egy újabb oldalról.

Péntek délután indultunk. Velem volt Josef, egy tapasztalt cseh és egy lendületes fiatal brazil, Gabriel. Egy amerikai orvos is velünk volt és egy nagyhasú mexikói főnökszerűség, de ő nem jött velünk csak lent elmondta, hogy mi lesz. Csak én vagyok kezdő.

Már az elején mondták, hogy gyakorolni kell a légzést. 10 belégzés-kilégzés/perc. Ez a cél. Még egy műszert is mutattak, ami segített a számolásban. Ez kicsit gyorsabb mint amire amúgy szükségem lenne, de meg lehet szokni, közben úgyis szükségem lesz a levegőre.

Bekészítették a palackokat is. Az oxigén koncentrációja a normális 21 %-ról 12%-ra csökken négyezer méteren, szükség lesz rájuk. Ez nagyon drasztikus változás. Erre nem is gondoltam. Amikor 3200 méteren síeltünk az Alpokban, akkor csak annyit éreztem, hogy azért elfáradtunk viszonylag gyorsan, de ez most lehet, hogy keményebb lesz. Na mindegy, menjünk, kezdjünk bele. A teljes felszerelést ellenőrizték a profik én igazából csak hagytam őket dolgozni, utas voltam. Az indulásnál már mondták, hogy lehet szédülni fogok de az gyorsan elmúlik. Mondtam, hogy jó és így is lett. Azt is mondták, hogy egy fontos feladat van, hogy a keresztet nézzem felül, az a fontos. Látni a célt és arra fókuszálni. Ez a lényeg és akkor minden rendben lesz. Hát jó. Az elejét jól bírtam levegővel. 5.2 litert szívtam be és fújtam ki, tízszer percenként. Itt már egyedül voltam. Megbeszéltük, hogy csak gond esetéb lépünk kapcsolatba a tásaimmal. Egy gép hang zakatolt a fülemben, hogy ne rontsam el légzésszámot. A pulzusom és a  véroxigén szintem rendben volt, nem lesz gond. Ahogy a keresztet néztem, néha úgy láttam mintha elfordulna. Ez is normális - korábban már mondták társaim, meg hogy ez jó és csak mindig jelezzek, ha látom. A gyakoriságából biztos meg lehet valamit állapítani, gondoltam. Egy idő után azonban erős villózó fényeket kezdtem látni. Elsőre meglepődtem, aztán kezdett ijesztő és idegesítő lenni de végül szerencsére elmúlt. Közbe a lábujjam felé nézve lent láttam néha embereket mozogni. Ez mindig megnyugtató volt, minden rendben. Ez az én harcom, de azért vannak elérhető távolságban emberek. Ez jó. Végülis nem hegymászó vagyok. Ahogy elkezdett csökkeni az oxigén szint a normoxia állapotából gyorsan a hipoxia felé vettem az irányt. Ez azt jelenti, hogy a testem is érzi a lecsökkent oxigénszintet. Hú ez durva lesz. Egyre nehezebben vettem a levegőt. Éreztem, hogy zakatol a szívem. 140 a pulzusom, ez nagyon nem kellemes. Semmi gond, csak meg kell nyugodni, az orvos is mondta, hogyha gond van akkor jelezzek, elmondta azt is, hogy  hogyan juthatok oxigénhez vészhelyzetben. Elkezdtem lenyugodni, ez egy próba, túl kell élni. Azért vagyunk itt. A versenyszellem sokat segített, így ismét felemeltem a tekintetemet és csak a kereszre koncentráltam, már mindjárt ott vagyunk. A véroxigénszintem 80%-ra csökkent. Lent megbeszéltük, hogy 60%-tól súlyos gondok jelentkezhetnek (eltolódik a vér pH-ja stbstb, mindenre már nem emlékszem...), de 80%-nál még elvileg nem lesz semmi komoly gondom. Csináljuk, csak érjünk már oda. Mindeközben még tartanom kellett a 10-es légzésszámot is. Egyre hosszabban vettem a levegőt és egyre gyorsabban fújtam ki. Éreztem, hogy megfeszül a tüdőm, szükségem van az oxigénre. A Mount Everesten állítólag 21 levegővételre is szükség van egy lépéshez, palack nélkül. Hát el is tudom hinni. Ott nem jártam de a medencében már gyakrban éreztem úgy, hogy elfogy a levegőm. Elképzeltem, amikor 900 méter gyors után az utolsó százat meghajtom minden erőmet beleadva. Már csak 5-7 karcsapásonként veszek levegőt, akkor viszont úgy tör ki belőlem a széndioxidban gazdag levegő mint egy bálnából, amikor felszínre jön. Még bírom. Nem fogom feladni. Jók vagyunk. Nem vagyok egyedül. Néha elsötétül a látómező, majd kivilágosodik. Közel vagyok, hogy jelezzem, ennyi volt – segítségek kérek. Még néhány perc, mondom magamban. Közben jönnek a villózó sakktábla szerű fények. Sokat olvastam már erről, ez is természetes, semmi gond. Klein Dávid hegymászó az Annapurnáról visszatérve azt mondta, hogy a csúcson nincs extázis csak az, hogy minél előbb érjünk le. Én is ezt éreztem. Tudtam, hogy túlvagyok a nehezén, de még mindig nehezen kapok levegőt. Ereszkedtem. Láttam a lábujjaimnál az embereket. Tudtam, hogy mindjárt kint vagyok a magas légköri zónából. Amikor végre biztonságban érezhettem magam szinte ujjongó örömmel fogadtak társaim: Ezaz megcsináltad! Te voltál az egyik legjobb. Volt olyan szakasz amiben egyet sem hibáztál. Fantasztikus. Nagyon jól reagált a tested. Megijdetünk amikor 140-re ugrott a pulzusod de szépen visszahoztad. A normális oxigéntartalom nagyon serkentően hatott rám. Éreztem, hogy normalizálódik a vérkeringésem. A siker ízét éreztem. Ezaz! Ezért jöttem ide, hogy ilyen élményekben legyen részem.


A szenzorokat levették rólam, a gázanalizátort kikapcsolták. Kitöltöttem az exit tesztet és elhagytuk a 7 Tesla mágneses térerősségű helyiséget, hogy folytassuk a munkát az irodában. Ha én ezt elmesélem otthon, gondoltam...



(nyugodtan írjatok, ha van kérdés :))

Ami a hétvégén elmaradt

Ő itt a mexikói gyorsétterem lánc, a Chipotle egyik étele. 

Nagyon népszerű, ami annyit jelent az egyszerű fogyasztó számára (én), hogy hosszú sorok végére kell beállni a forgalmas órákban. Ez azt jelenti az egyetemi Chipotléban, hogy az utcán áll a sor, szépen a fel mellett kanyarodik tovább, hogy ne zavarja a sarkon átkelő tömeget. Vajon mi a határ, amikor még beállnak az emberek? Mikor mondják azt, hogy gyerünk tovább a következőbe ami egy kínai, utána van egy burgeres, majd egy szendvicsező egy pizzázó és még egy. Múltkor annyira megkívántam ezt, hogy végül megvártam az előttem lévő mintegy 30 embert. A sebesség félelmetes, nagyon gyorsan csináljak a burritókat. A sebesség meghatározó tényező egyértelműen a "hülye" várásló aki pl álszenten kérdéseket tesz fel, a kiszolgáló személyzet hogylétével kapcsolatban, vagy a pénztárnál jön rá, hogy kellene még egy kis guacamole a rendeléséhez, vagy már az elején bepróbálkozik a titkos menükkel. Ezeknek az a lényege, hogy lassan szivárogtatják ki, hogy vannak rejtett elemek a menün, amit az ilyen "szakavatott" (=olvassa a facebookos cikkeket :D) emberek megrendelnek. Ezzel lehet tesztelni, hogy mennyire éri meg egy új elemet tényleg felvenni a kínálatba.  Ez persze mindig lassabbna készül el és követ dob a fogaskerekerek közé. Én a tacos-t választottam, amit az egyik legnehezebb összerakni, de valahogy jobb érzés három kisebb hegyomlást megenni mint egy nagyot. Szerintem tényleg nem könnyű megenni egy teljes adagot, brutális sokk. Amúgy az egész persze egy kicsi üzlettel indult, amikor a srác kiszámolta, hogy napi 100 burritóval már megtermeli  költségeit az új üzelete. Amikor pár hónapon belül napi 700 adagot adott ki, akkor rájött, hogy itt valami forróba nyúlt. Azóta lefutotta a klasszikus amerikai éttermi láncoknak előírt pályát: brutál növekedés, elképesztő nyereségesség, tőzsdei szárnyalás, majd kisebb nagyobb gondok. Most épp nagyobbak, több ételmérgezés is előfordult az elmúlt egy évben. Mikor kell az ilyen étterembe menni? Egyértelmű, hogy ilyenkor. Egy tőzsdei cég egyszerűen nem engedheti meg, hogy bármi hasonló mégegyszer előforduljon. Egy kicsi sem, de itt van rá fedezet, hogy felbéreljenek egy tanszéknyi mikrobiológust, hogy valami okosabb rendszert alakítsanak ki.

A füstös Tabasco. A legjobb. Ez kb fényévekkel jobb mint az eredeti. Emlékszem, amikor először ettünk Tabascot otthon. Nagy szó volt, de annyira azért nem vált be szerintem. Egyszer talán még előfordult otthon, de aztán maradtunk az erős pistánál :D. Ez viszont rettentő finom. Kár, hogy nem láttam még boltban. Lehet, hogy innen kell majd hoznom egyet? :D 

 Az amerikai sörfőzde. Valami csopperes nagyszakállú csocsó csinálja azt hiszem, de elvileg elég jól. Ez az egyik üzemük. Itt helyet kapott egy kocsma is. Baromi jó! Egy itt lakó szombathelyivel futottam össze véletleneknek köszönhetően.

 A középiskolai sítáborok egyikén tanultam meg, hogy a sör legfontosabb alapanyaga a víz. A tiszta víz. Hát ezért van majdnem minden hegynek saját márkás söre Ausztriában. Minneapolisban a tavak városa, ahogy Minnesota állam a tavak állama (több mint 10 000 tavat tóval büszkélkednek). Gimnazistaként mondjuk még ránézézni sem tudtam a sörre. Sokat változott azóta az ízlésem.

 Vicces, hogy arra figyelmeztetnek, hogy ne vigyél be sört. Ezt csak utólag fedeztem fel. Bent nem csináltam képet sajnos.

 Kint amíg vártam, annál többet. Itt már fellobbant a láng. Ketten melegedtek mellettem amíg vártak valamit. Megszólal az egyik: Akkor itt most a kő ég ugye? :D :D :D

A helyről azt érdemes még elmondani, hogy óriási volt. Több száz ember fért el a csarnok méretű térben, hosszú sörpados rendszerrel. A megdöbbentő az volt hogy hétfő este fél 7-kor teljesen tele volt. Úgy kellett két helyet vadásznunk... Nagy élmény volt, utána még egy körre is elvittek egy elég jó járgánnyal. Akit érdekelnek a részletek, annak szivesen elmesélem.
Vissza az irodába.

 Az asztalon maradt édességeket mindenki imádja. Jókor kell ebédelni menni és akkor lehet egy kis plusz cukrot enni :D. Mivel én ebédre nem sütök magamnak sütiket, ezért nagyon szoktam örülni, ha helyettesíthetem, a Stoczek menzán megszokott palacsintákat valami édességgel.

Ez már a bevásárlás során készült. Klasszikus darabok, gyümölcs zöldség, spagetti, thai chili, fokhagyma egy egy papírba csomagolt mi? Én nem tudtam, hogy így néz ki egészen mostanáig. Gyorsan kipróbáltam. 

 Ez nem látszódott a képen, viszont megérdemel egy teljes alakos bemutatást. Érlelt gouda északról. Imádtam...
Vissza a találós kérdéshez, mi volt a papírba csomagolt gyümölcs?

 Ő! Egy papaya. A magokat, ami kaviárnak tűnik nem érdemes megenni, de amúgy a gyümölcs sem nyűgözött le. Sárgadinnyére emlékeztető állaga és gyenge íze van, amiben sok cukor van. Nem a kedvenc kombinációm.
Még egy fogás maradt hátra. Viszont most átkapcsolok oknyomozó újságírás módba. Alább egy súlyos leleplezést láthattok. A bébirápa sztori (mellette az amerikai elektromos csatlakozó).

A bébirépa gyakran nem más mint egy mezei répa feldarabolva és egy betonkeverő szerű gépbe lekerekítve. Ez a szomorú igazság. Ez az egyben maradt darab élő bizonyíték erre :D.
További szép hetet mindenkinek.

Mostanában

Egyetemi kampusz. Itt is nyár van már. Az embereken alig maradt ruha, napozni is kifeküdnek a fűbe. A fű csíkozása focipályára utal, de szerintem csak nemrég cserélték a gyeptéglát. Brutálisan zöld a fű mindenhol. Nagyon emlékeztet a BME  'K' mögötti területére, csak itt nem olyan menők az épületek. A jobb háttérben a Rec Center található, ahol edzeni szoktam. Ha éppen nem vagyok beteg vagy lusta.

A következő a városi könyvtár épülete. Ez már igazán figyelemreméltó alkotás. A tető alatt egy nyitott tér van, ahol baromi jó hangulató fények várják az olvasókat. A közkönyvtárak itt jóformán az alkotmányos jog részét képezik. Ezek többnyire ingyenes vagy önkéntes hozzájáruláson alapuló intézmények, ahol biztosított az internet és minden alap könyv. Amikor New Yorkban Flushingban töltöttem egy hetet, akkor csak a könyvtárban volt internet, ezért elmentem két este is. Megdöbbentő volt látni az elképesztő tömeget. Bevándorlók rengetege fogadott. A pakisztáni, kínai, mexikói emberek minden korosztályt képviseltek. Egy közös céluk volt: Tanulni és előrébb jutni. Az egy meghatározó élmény volt. 

Jó, igazából bevellom, hogy az autót fotóztam és jót röhögtem a barmon. Gondolta erre rövidebb lesz. Szépen le a járdára. Minden jel arra utal, hogy az autó nem akadt fenn. Ez azonban azt sejteti, hogy félúton tényleg úgygonoldta a sofőr, hogy akkor itt most jobb lesz megállni és autómentőt hívni pár száz dollárért XD. 

Múzeum rovat: Minneapolisi Szépművészeti Múzeum

André Kertész a kevés fennmaradt úszókról készült képeinek egyike. Ez a kép nekem, a víz alatti fények miatt fontos. 

Itt azt a fotográfiai gyűjtemény bemutatási módszert választották, hogy minden évből egy fontos, jellemző képet választottak ki és tettek közszemlére. Volt itt a zebráktól, a hippiken át a baseball legendákig mindenről kép. Ez a feldolgozás egyre jobban terjed. Az utóbbi években meghonosodott a múzeumi gyűjtők közötti beszélgetéseken az a kérdés, hogy van-e jelentős képed 1963-ból? Ez korábban teljesen ismeretlen volt. 

Kertész egyébként 20 évesen már "vígan" menetelt az első világháboróban, amikor golyótalálat érte, részlegesen lebénult és a budapesti majd az esztergomi hadikórházban gyógyult. Mindenki hülyének nézte, hogy minek próbál víz alatti embereket fotózni...(egyeltalán portrén kívül bármit fotózni)

Vannak akik megelőzik a korukat. Erről jut eszembe. Ma egy podcastot hallgattam amiben egy bestseller könyv egyik szerzője mesélte a következőt: 50 évvel ezelőtt Minnesota államban egy klasszikus iparvidéki város egyik negyedében nőtt fel. A szomszédjukban volt egy faszi, aki a munka után hazaérve gyorsan átöltözött egy rövidnadrágba és atlétát húzott. Ezután körbefutotta az utcákat párszor majd újra bement a házába. Ez nagy hatást keltett a környéken. Mindenki utálta az "őrültet". Kisfiúként ő csak annyit értett az egészből, hogy az apja egyszer rámutatott a futni indulóra és azt mondta: Az fiam aki munka után ilyet tesz, ki tudja milyen szörnyűségekre lehet még képes! :D :D :D

Sokszor ilyen az innovátorok élete. Pedig ő csak a futást, mint hobbit élte meg. 

Vissza a gyűjetményhez:

Wassiliy Kandinsky (bátyám majdnem kedvenc festője :D:D:D) tiszteletére lett elnevezve Wassily-nak ez a szék. Breuer Marcel Lajos, magyar szárzmazású bútorkészítő találmánya a bicikli váz ötletéből kifejlesztett szék. Ez is az MIA formatervezői részlegét gazdagítja. Egy példánya fellelhető Solymáron ;). 

A MÜPA oldalfolyosóján vannak hasonló stílusú lámpák a lépcsőknél. A prairie (préri) építészeti iskola kiállításának egy darabja ez a lámpa. Ez a chicagoi tűzvész után született sítlus teljesen megújította az amerikai építkezést. Az ország sok részéről ideérkező fiatal építészmérnököt taszította az európai és historizáló újjáépítés. Önmegfogalmazásunkban szakítottak minden korábbi hagyománnyal és maradandó, élhető tereket hoztak létre. Nekem nagyon bejött. Nem hivalkodó, viszont baromi otthonos és funkcionális. 

Az aktuális kiállítás fő témája a tavasz tisztelete volt. Egyszerű a cél: egy művészettörténeti remeket formáljunk meg virágokból. Hajrá. Tök ötletes amúgy, ahogy megpróbálják közelebb hozni a művészetet és a közkincseket az emberekhez. Szerintem nagyon bátrak voltak a virágkötők és baromi jó munkát végeztek. Szombaton mentem mondjuk, de a múzeum tömve volt. Szó szerint tele volt. 

Jó ötlet például, hogy az új szárnyban  egy gyermekszínház is helyett kapott. Amíg a gyerekek nekik szóló előadáson vesznek részt felügyelet alatt, addig a szülők is feltöltődhetnek némi művészettel. Mindezt ingyen! Taps.

A múzeum átriumát gazdagító installáció. Ez a fekete alkotás számomra az egyensúlyról az összekapcsolódásról és a törékenységről szól. Feleleveníti a Cirque du Soleil Amaluna című produkcióját amit még brüsszelben láttam. Ott lépett fel egy híres kínai művész, az ehhez hasonló mutatványával. Hatalmas, majd egyre kisebb halszálkára emlékeztető fadarabokból épített ehhez hasonló vázat, amit a kezén vagy épp a fején egyensúlyozott. Fantasztikus produkció volt. Az utolsó elemnél a kártyavár sajnos összedőlt. A taps azonban nem maradt el. A világ legjobb cirkuszában igenis mernek kockáztatni. Tízből egyszer nem sikerül. Ez nem tragédia.

Akkor most együnk.

Péntek esti snack. A bor gazdája a nagyapjának tanítását adta tudtunkra. Eszerint az a jó bor, amit újra meg akarunk kóstolni. Örömmel jelentem, sikerült neki :D. A sajt egy wisconsini érlelt tehénsajt, aminek az a különlegessége, hogy kirobbanó ananász íze van. Az, hogy miért, az sajnos nem egészen vált világossá számomra. A wisconsini (szomszéd állam) sajtokról viszont érdemes tudni, hogy a világ legjobbjai. Idén a világ legjobb sajtjának is megválasztottak egy amerikai fajtát. Bőven alakul itt a gasztronómia. Szerintem rohamlépésben.

 Jó dolog pogácsát sütni. Kivéve, ha....

 Az embernek még egy sordófája sincs, nem hogy mérlege... :D Az eredmény várakozáson felüli, (a Jacob's Creek shiraz várakozáson aluli, ezért jutott erre a sorsra :D).

 Kortárs ház.  Not bad. A kerítésnélküliséget hogy értékeli a szemetek? Nekem teljesen megszokottá vált. Tulajdonvédelmi szempontból mondjuk már kérdés, hogy aki belép a fűvel borított területre, az "legálisan" lelőhető.

Na erről tényleg azt hittem, hogy csak marketing, de nem. Ez egy baromi jó fagyi! Viszont, az oldalán feltüntették a tömeget és térfogatot is. Számolgattam számolgattam és arra jutottam, hogy á ez tuti elírás. Annyira megörültem, hogy még egy képet is csináltam abban a hitben, hogy ezt most elküldöm nekik, hogy javítsák ki. Nem lehet egy fagyi sűrűsége 865 g/cm3. Mindig olyan 400-600 között van.  Ez azért volt amúgy fontos, mert a tömegből jön a kalória, viszont a kalória táblázatban az adagok térfogatra (fél bögre) vannak megadva. Legyen elég annyi, hogy kiderült, hogy tényleg ennyire sűrű a fagyi és én bizony kétszer annyi kalóriát ettem, mint amivel nyugtattam magam :D :D. 

A székekről már esett ma szó. Ez nem feltétlenül arról szólna, itt a csomagokat akartam valamennyire megörökíteni. 

 Meg ezeket. :D Péntek délutánonként a boltból hazafelé jövet meglehetősen nevetséges fotmát öltök. A szigszalagozott fullrozsda gépemmel és négy lógó szatyorral tekerek hazafelé. #thuglife. Igazi pakinak érzem magam. Viszont a bicikli mégis elviselhetővé teszi akár 10-20 kiló szállítását is. Gyalog ez szörnyű élmény lenne. Így meg csak röhögök magamon. Az önkritika állítólag fontos :D. 

Öt hét múlva érkezem. Feleim, jó reggelt kívánok. Irány: ELŐRE!