Team Hrvatska

Team Hrvatska
Team Hrvatska

2015. október 15., csütörtök

The Scripps Research Institute - [Balázs]


Vissza szoktatok tekinteni valamikori önmagatokra? Bele szoktatok gondolni, hogy 2-3-4 éve, hogyan képzelted el a jövődet és ma hogyan éled meg? Például, mire gondoltál amikor 5 éve elkezdted az egyetemet / a gyereked elkezdte az egyetemet? Mire gondoltál amikor felvételiztél középsuliban vagy épp a középsuliba? Elgondolkoztál azon, hogy mikre fogsz gondolni 24-25 évesen amikor 14-15 éves voltál?

Engem ma kirúgtak a BME-ről. Mindezt egy vegyes érzésekkel teli mosollyal konstatáltam, majd megnyomtam a képernyőzárat és zsebre vágtam a készüléket. Anno, ha egy cigány jósnő megfogja a tenyerem és azt mondja, felvesznek a Műszakira, de el fognak bocsájtani és Amerikában élek 5 év múlva valószínűleg nem kap borravalót. Persze mind tudjuk, hogy a történetem nem ilyen egyszerű, de mégis igazat mondott volna az asszony. Ilyenkor arra is rájön az ember, hogy milyen nyomasztóan unalmas lenne az élet, ha tudnánk mi következik. pl.: 2019 gyerek - válatlan; 2020 - Elkezdek dolgozni itt és itt; 2025 - megvan az első házam; 2035 - xyz meghal bla bla bla . . . . Take home message: jobb nem belelátni a jövőbe, mert ami jó lesz, az unalmassá válik, ami rossz lesz csak még nagyobb drámát szül. Még tudnék pár hasábot filozofálni, akit érdekel azzal megvitatom bármikor.

Az üzenetet mellesleg korán reggel olvastam el, az ágyból kigördülve. 6:30kor csekkoltam, amikor a nap felkel, valahogy így:

Zsibbadt szemhéj és ólom lábak a lencse túloldalán.
Alsógatya - zokni - nadrág - öv - póló - teló/zseton/kulcsok - táska: 7 perc. Kész a mikrózott kókuszos-diós zabpehely: evés + e-mailek = 10 perc (+5 mert kétszer is elolvasom az elbocsájtó levelet és mélázok). Fog + haj + deo + garázs = bicikli.

Szemhéjak jobb állapotban, de immár irídium (22.4 g/ccm) lábakkal.

Bekapcsolni valakit Viberen és 15 perc tekerés - hegymenetben. Izzadt homlok és hát a jutalma a munkásosztály hősének. Menet közben hangulathoz illő nóta dübörög a dobhártyákon:





"A LELKEM A VÁLLALATOT ILLETI MEG"

Gondoltam bemutatom a nagyérdeműnek hol élnem és halnom kell, de sokadik próbálkozásra sem sikerült normálisan megörökítenem a látványt. A tér egyszerűen olyan magas, hogy halszem optika nélkül csak ilyen uncsi fotókat hányok ide, nézzétek el nekem a silány minőséget.
A sarkára állított kocka mögött van a főbejárat, a képen pedig a "lobby" található ahol skype-olni meg enni szoktam alkalmanként. A képernyő legtetején egy híd részlete látszik, ott van a laborom, a negyedik emeleten. 

A szökőkút, ami a lobby gyöngyszeme. Egy kis vízcsobogás mindig hangulatosabbá teszi az ebédet, ugye?

Ilyen a szökőkút és a lobby a labor szintjéről. Azokban a bőrfotelekben található a világ legerősebb mágnese.

Standard ebéd a kórházi menzán



Az ebéddel kapcsolatban nem tudom megállni, hogy magamban tartsam az egyik élményem. Kivétel nélkül minden amerikai folyvást panaszkodik az ebéd minőségére. Nem tudom, mi bajuk van a választékkal és a minőséggel, de ezek helyett inkább elmennek a Subway-be vagy rendelnek pizzát. Hétköznap a fél literes kávé + hamburger kombó megy és meglepődnek azon, hogy az öltözőkben injekciós tű gyűjtők vannak kihelyezve a cukorbetegek részére. Szóvá tettem, hogy Svájcban a drogosokért teszik ki ezeket. Nem is tudom szavakba önteni a felháborodást és a lenéző reakciót, amit erre a kommentemre kaptam. Nem tudom, hogy jobb-e, ha 9.3%-a a népességnek cukorbeteg, illetve 0,33% inj. drog használó (1 millió ember), amiről persze a propaganda nem szól és nem is tudja senki - csak azt hogy ebben meg ebben a városban ne élj soha. Svájcban az egyik legalacsonyabb a cukorbetegek aránya (~4%), de hogy azzal a 0.19 % bevallottan injekciós drog használóval nyíltam mernek foglalkozni az ugye felháborító. Persze tudnám folytatni az agymenést, mivel egyik este bekapcsoltam a FOX Newst és annyira felidegesítettem magam, hogy nem tudtam elaludni egy órán át. Aki nem tudná, annak mondom, hogy a Mónika Show kispályás játékos a FOX csatorna mellett, ahol a mentális zavar a 21. század legmélyebb szintjén hömpölyög. Egy ilyen csatorna Európában kb. 2 hónap alatt csődbe menne, mert még a legostobább ösztönlények közönsége sem olyan széles, hogy ezt fenntartsa. Na nem bírom megállni, idéznem kell egy hitvitát. Katt akit érdekel.

Nyugtatásképp folytatom a napom menetrendjével. Este 6-7 körül mindig megállunk az ablaknál és megnézzük a naplementét - ha nem éppen a kondiban pumpáljuk a vasat és onnan nézzük. 


Ki mondta, hogy egy rotációs vákuumszivattyú nem lehet szép? :DDD

A naplementét követően mindig meg kell találni az extra motivációt, ami erőt az ad a nap többi részére. Van aki küld egy üzenetet a szeretteinek, van aki az íróasztalán a szülei fényképét nézi, de van aki nem csöpög a cukiságfelhőben és csak kinéz a fülkéből a szárító állványára:


The Big Brother
vagy erre... Jimmynek szeretettel!
Szegény Amerikát ebben az írásban elég sokat szapultam, de Putyinnal együtt én is a kétpólusú világért harcolok (:D), így hadd dicsérjem egy kicsit. A szabadság itt tényleg teljes érvényű. Amit az öreg kontinensen szabadságnak hívnak, emellett jelentését veszti. Jóformán, ha a klasszikus értelmezésben betartod, hogy "az egyén szabadsága addig tart, amíg nem korlátozza a másik szabadságát"-tételt, csak a kiadott teljesítményeden múlik az, hogy miként értékelnek téged. Nem számít, hogy csúnya vagy szép az arcod, nem számít, hogy milyen ruhában/kocsival jársz, nem számít, ha iszol egy pohárral vezetés előtt, nem számít mikor jársz dolgozni vagy mikor mész haza, nem számít az életkorod, sem a nemed, szexualitásod, bőrszíned és nem pletykálnak ki hülyeségekért. Nyilván ez sem igaz mindenhol, de itt ahol én vagyok feltűnően nagy a közöny ezekkel szemben. Uff.

Péntekenként Peppel, a spanyol post-doc-kal, azért legurítunk egy-egy üveggel.


Hazafelé menet már a szökőkút is megáll, a víz nem csobog és csak néhány lámpa marad égve.
Mind azt üzeni: húzzál haza.
Nap zárásnak, a kő marad.



2015. október 5., hétfő

Bicók és kilók


Esik az eső. Zuhog. 4 hét után először láttam felhőt az égen és egész kalifornia ünnepel. Bár az összes többi államban koporsók jönnek a felszínre és autók merülnek alá az özönvíztől, itt a dél-nyugati szegletben sokéves szárazsági rekord dőlt meg és már nem csak a növényvilág sóhajtott ezért. Körülbelül 4 órán át esett, így mifelénk "özönvíz"-ről szó sincs, de a tározókba biztos csurrant egy kevés, így lehet nem kell többször 9-szeresére (!) emelni a vízdíjat minden héten egy napra. Váo... Engem nem hat meg, jobban szeretem a napos időt. Cserébe nyugodt szívvel maradtam itthon ezen a csodás hétfői napon, 11-ig szundizni, sokat főzőcskézni, netezni, olvasgatni. Kijárt már, hisz' eseménydús hetet tudhatok magam mögött.

Az egész múlt hét vasárnappal kezdődött, amikor kitaláltam, hogy bicikli túrázni fogok. Gondoltam egyet és lecsúsztam San Diego Bay-hez, majd kinéztem a Coronado Island-re.



Coronado Island a Bay közepén levő sziget, ami két részre van osztva. A déli felén kényelmes családi házas zöldövezet, míg felül a tengerészgyalogságnak és további kikötőknek ad helyet a pompás kis sziget (a szürkével kitakart rész a térképen a célponttól balra). A szigetre vezető hídról láttam a hajódokkokat is, ahol a hadihajókat reparálják. Bevallom elfelejtettem képet készíteni, mert shock-ot kaptam az előttem úszó acéltömegtől. Ezt a képet a google-lel kukáztam, de ad egy kis ízelítőt:

Elgondolkoztam, hogy San Diego vajon a világ legbiztonságosabb helye vagy a következő Pearl Harbor melegágya?



Ő a paripám. Egy lovas.

Rózsadomb lokál.
A kép, mint mindig, most sem adja át a zöldhasúk illatát, amit a Csendes-óceán szele fújdogált ezen a meghitt vasárnap délután.

Az élet nem csak a hajtásról szól, még ha nyeregben tesszük is azt. Leültem egy padra, kicsit zenét hallgatni és gyönyörködni Hawaii és Japán partjaiban. 

Pursuit of happiness :)
Omszki-tó.

Aki ezt a posztot olvassa már nevezheti magát törzsolvasónak. Egy igazi törzsolvasó tudja, hogy ha az én írásomat böngészi, akkor előbb utóbb a kajáról is szó fog esni :D Ezt a napod egy "Lobster Taco"-val és egy whiskey-s - csokis - pekándiós" csodával ünnepeltem meg. A választás nem volt véletlen, Itt, amerika csücskében a mexikói és a tengeri eledelek kéz-a-kézben járnak. Eleinte elég szkeptikus voltam és nem értettem, miért tesznek a burritoba halat, mert az azért mégsem adhatja meg a klasszikus "uh szétrobban a hasam/legurulok a székről" déli-kajás életérzést. Három hétig voltam prűd és unalmas, mire végre rávettem magam egy homár taco-ra (mi másra?). Csodás volt. A fűszerek fantasztikusan harmonizáltak a zsengére pirított rákhússal és a körettel együtt lett teljes a kép. Ez a tál étel az én szememben már elrugaszkodik a klasszikus street-food-től és kötelezővé tenném mindenkinek, hogy egyszer legalább kipróbálja (persze csak autentikus helyen).


A desszertnek semmi köze nincsen a helyi ételkülönlegességekhez, de ezt nem lehetett szó nélkül otthagyni. Csak nézzetek rá. Nem gyönyörű?




Svájcban eltöltött egy évem alatt nagyon megváltoztam. Egyrészt jobban megismertem magam mint valaha, de erről most nem fogok fecsegni, inkább az ételekhez térnék vissza. Három szabályt, mint kőbevésett intelmet azóta fogadok:

1) Nincs finom reggeli friss diós kenyér nélkül.
2) Nincs finom ebéd desszert nélkül.
3) Nincs finom vacsora vöröshús és bor nélkül.

Hallgassatok rám, ez így működik. Ennyi.

Búcsúzóul time-lapse videós szárnypróbálgatásiamból adok kóstolót, épp a San Diego Bay-ben pecázva. Érdemes megfigyeni, ahogy a dagály nyomja jobbról balra az öböl vizét. (Full HD-ban pedig ITT )



2015. október 2., péntek

Tső

Az első és egyik legkritikusabb hónapon sikerült túlesnem Lausanne-ban. Mondhatni, mindent elintéztem, amit el kellett, jó kis három-négyhetes tortúra volt, amire nem számítottam előre.

Megmondom őszintén, ha a munkára gondolok, érzem, hogy nyomás van rajtam, teljesítenem kell. Nagyok az elvárások, mindig a legmagasabb szintet kell nyújtani, hogy másképp fejezzem ki magam, tökéletesnek kell lenni, mind technikai mind elméleti tudásban. Sajnos vagy nem sajnos, senki sem tökéletes, így ezt a szintet soha nem fogom elérni, de valahogy a környezet, az emberek, és minden más azt sugallja, hogy ez a cél, ezt a szintet kell kitűzni magad elé és ennek kell motiválnia munkád során. Jelezném, mindez meglátszik egyaránt a publikációk minőségén és mennyiségén is. (http://lcso.epfl.ch/Publications - 4 ACIE 2015-ben egy relatíve kis csoporttól). Ezt nevezném egy top helynek, vagy van még ennél feljebb is? (Balázs ?)
Alapszabály, amíg nincs meg az első "first author" publikációd, nincs megállás, ki kell dolgozni a beled. Nekem erre esélyem sincs itt, mint mester hallgató, ellenben egy publikáció akár így is összejöhet, mint másodszerző, tehát lényegében rám is ugyanazok a szabályok és elvárások vonatkoznak, mint a PhD hallgatókra, de mégsem én aratom le a babérokat a végén. Ez a jó öreg akadémiai hierarchia. Život je boj...
És ez miért is jó nekem? Észrevehetően nagyon sokat fejlődtem csak négy hét alatt, kíváncsi leszek, hogy fogok állni a gyakorlat végére.

De azért a munkán kívül is van élet, meg néha egy kis fegyencedzés, egykori edzőmre és testépítő példaképemre (M. Péter - beleegyezése nélkül nem merem megosztani a teljes nevét) emlékezve:
Rúdra fel!
Már megint volt alkalmam egyet túrázni, meglepő módon a bérelt Audi A1-est is nekem kellett vezetni.
Creux du Van - séta a felhőkben
Standard kellékek a svájci Alpokban
Remélem nem csomagolt trágyának támaszkodom épp...
Egyik szombati napon unalmamban elbicikliztem a lausanne-i katedrálishoz, a Tripadvisor-t átfutva ez tűnt a legérdekesebbnek. Not bad:


Egy régebbi típusú autoklávot is találtam

Go back to work?!