Bicók és kilók

Esik az eső. Zuhog. 4 hét után először láttam felhőt az égen és egész kalifornia ünnepel. Bár az összes többi államban koporsók jönnek a felszínre és autók merülnek alá az özönvíztől, itt a dél-nyugati szegletben sokéves szárazsági rekord dőlt meg és már nem csak a növényvilág sóhajtott ezért. Körülbelül 4 órán át esett, így mifelénk "özönvíz"-ről szó sincs, de a tározókba biztos csurrant egy kevés, így lehet nem kell többször 9-szeresére (!) emelni a vízdíjat minden héten egy napra. Váo... Engem nem hat meg, jobban szeretem a napos időt. Cserébe nyugodt szívvel maradtam itthon ezen a csodás hétfői napon, 11-ig szundizni, sokat főzőcskézni, netezni, olvasgatni. Kijárt már, hisz' eseménydús hetet tudhatok magam mögött.

Az egész múlt hét vasárnappal kezdődött, amikor kitaláltam, hogy bicikli túrázni fogok. Gondoltam egyet és lecsúsztam San Diego Bay-hez, majd kinéztem a Coronado Island-re.

Coronado Island a Bay közepén levő sziget, ami két részre van osztva. A déli felén kényelmes családi házas zöldövezet, míg felül a tengerészgyalogságnak és további kikötőknek ad helyet a pompás kis sziget (a szürkével kitakart rész a térképen a célponttól balra). A szigetre vezető hídról láttam a hajódokkokat is, ahol a hadihajókat reparálják. Bevallom elfelejtettem képet készíteni, mert shock-ot kaptam az előttem úszó acéltömegtől. Ezt a képet a google-lel kukáztam, de ad egy kis ízelítőt:

Elgondolkoztam, hogy San Diego vajon a világ legbiztonságosabb helye vagy a következő Pearl Harbor melegágya?

Ő a paripám. Egy lovas.

Rózsadomb lokál.
A kép, mint mindig, most sem adja át a zöldhasúk illatát, amit a Csendes-óceán szele fújdogált ezen a meghitt vasárnap délután.

Az élet nem csak a hajtásról szól, még ha nyeregben tesszük is azt. Leültem egy padra, kicsit zenét hallgatni és gyönyörködni Hawaii és Japán partjaiban. 

Pursuit of happiness :)

Omszki-tó.

Aki ezt a posztot olvassa már nevezheti magát törzsolvasónak. Egy igazi törzsolvasó tudja, hogy ha az én írásomat böngészi, akkor előbb utóbb a kajáról is szó fog esni :D Ezt a napod egy "Lobster Taco"-val és egy whiskey-s - csokis - pekándiós" csodával ünnepeltem meg. A választás nem volt véletlen, Itt, amerika csücskében a mexikói és a tengeri eledelek kéz-a-kézben járnak. Eleinte elég szkeptikus voltam és nem értettem, miért tesznek a burritoba halat, mert az azért mégsem adhatja meg a klasszikus "uh szétrobban a hasam/legurulok a székről" déli-kajás életérzést. Három hétig voltam prűd és unalmas, mire végre rávettem magam egy homár taco-ra (mi másra?). Csodás volt. A fűszerek fantasztikusan harmonizáltak a zsengére pirított rákhússal és a körettel együtt lett teljes a kép. Ez a tál étel az én szememben már elrugaszkodik a klasszikus street-food-től és kötelezővé tenném mindenkinek, hogy egyszer legalább kipróbálja (persze csak autentikus helyen).

A desszertnek semmi köze nincsen a helyi ételkülönlegességekhez, de ezt nem lehetett szó nélkül otthagyni. Csak nézzetek rá. Nem gyönyörű?

Svájcban eltöltött egy évem alatt nagyon megváltoztam. Egyrészt jobban megismertem magam mint valaha, de erről most nem fogok fecsegni, inkább az ételekhez térnék vissza. Három szabályt, mint kőbevésett intelmet azóta fogadok:

1) Nincs finom reggeli friss diós kenyér nélkül.

2) Nincs finom ebéd desszert nélkül.

3) Nincs finom vacsora vöröshús és bor nélkül.

Hallgassatok rám, ez így működik. Ennyi.

Búcsúzóul time-lapse videós szárnypróbálgatásiamból adok kóstolót, épp a San Diego Bay-ben pecázva. Érdemes megfigyeni, ahogy a dagály nyomja jobbról balra az öböl vizét. (Full HD-ban pedig ITT )