Itt ülök a gép előtt és legalább hetedszerre futok neki ennek a mondatnak.
Eltelt egy év és azon erőlködöm, hogy kifacsarjak magamból valami frappánsat,
amivel össze tudom foglalni nektek ezt a tanévet és az érzéseket amik bennem
kavarognak. Totál esélytelen, úgyhogy csak kiöntöm a lelkem.
Tegnap volt a búcsú bulim, a tópartra szerveztem egy klasszikus
BBQ-marshmallow partit. Ezek a búcsú bulik néha olyan depresszívek tudnak
lenni, hogy az ember el se akar menni rájuk. Most ez nem így volt és nagyon
boldog voltam. Kb. harmincan jöttünk össze és fantasztikus volt a hangulat az
elsőtől az utolsó pillanatig. Rájöttem, hogy szeretek házigazda lenni és még
inkább tudom, hogy piszok jó vagyok benne :D Valamikor hajnali egy körül taxiba
ültem – mert valamelyik részeg elvitte a lábbelim –, ma reggel pedig a
megszokott nyári kánikulában ébredtem. Furcsa érzés kapott el, ahogy
kinyitottam a szemem. Pont ugyanolyan, mint amikor 6 évesen Anyu elvitt a mechwart
ligeti játszótérről. Hideg zuhanyként ért, hogy menni kell és nem akartam
otthagyni a váram. Van egy mondás, miszerint a város, ahol az egyetemi éveidet
töltöd, az otthonod marad bárhová is sodor az élet. Ezt a mondást igazolom.
Csak egy év volt, de annyi minden történt, annyi mindenben megváltoztam és
annyi új dolgot tanultam, hogy felért egy világ körüli úttal. Úgy érzem, hogy
nagyon sokat adott hozzám, de tudom, hogy én is sokat adhattam másokhoz. Az
EPFL egy fantasztikus hely, mert a világ talán legszínesebb egyeteme. Barátságokat építettem
(és romboltam :D):
Felsorolni is nehéz volt, de ennyi ember más és más nézőpontját,
életvitelét és filozófiáját megvitatni ez alatt az egy év alatt percek alatt
elröppent. Nagyon nehéz lesz beülni a kocsiba és felkanyarodni az autópályára.
Szívemhez nőtt ez a hely és a szívemhez nőtt sok ember is. Hiányozni fog, de
mindig örömmel fogok visszagondolni erre az évre. Életem legnagyobb kalandja
van mögöttem, életem legszebb nyara pedig előttem! Mostmár semmi sem tart
vissza attól, hogy Veletek legyek, találkozunk a DiVino-ban, Füreden, Solymáron
vagy ahol a hajnal ránk talál!
Égnek a billentyűk a kezem alatt, hosszú szünet után végre ismét olyan izgalmas dolgok történnek velem, amiket a távolságnak köszönhetően itt a legcélszerűbb megosztani Veletek.
Rövid áttekintés után a jövő héten fogok részletes beszámolóval jelentkezni. Munkáltató: Procter&Gamble (>300 márka e.g.: Mr. Proper, Tide, Ariel, Jar, Duracell, Gillette...)Helyszín: Strombek-Beever, Brüsszel Innovációs Központ (500 méterre az Atomiumtól, amit a világkiállításra építettek a belgák 1958-ban! A mai napig rettentően modern hatású épület). Milyen lehetett ez akkor.
Tihanyban megnyílt a KoGart új kiállító terme, amit jószívvel ajánlok a Balaton északi partját kedvelőknek. Szép épület, visszafogott mennyiség és dizájn jellemzi valamint kitűnő tárlat (most zárult a Hazádnak rendületlenül... c. kiállítás a magyar romantika fejtészetéről). Ott láttam többek között a 3. osztályos irodalomkönyvekben is szereplő egri nőket Székely Bertalantól (magántulajdonban van). Mennyire sokkoló lehetett akkoriban ezt a kis képet élőben látni, vagy egy Munkácsy alkotást. Mint ma egy 5D filmet (az wut?), á ez semmi ahhoz képest. Az olvasásban is ez a szemet gyönyörködtető, hogy mentes minden mai technológiai rabszolgaságtól.
Időtartam: Július 1-től szeptember 30-ig
Téma: to be discussed later.
Érzések: 'fantastic'
A jelentkezési folyamat szilveszter estélyén kezdődött amikor, az első személyiségteszt 84 kérdésére őszintén válaszoltam. Újév napján egy IQ teszttel ébredtem, ahol azt vizsgálták, hogyan működik az agyad, amikor nem tudja, hogy mivel áll szemben. Nem feltétlenül nehéz, viszont időre megy.
Ketyeg az óra, 90 másodperc
Vagy:
Ezek után az személyes papír alapú teszt következett hasonló feladatokkal. Kiegészítésként kaptunk egyszerű szöveges matek feladatokat, valamint szövegértést, érvelést. Értékelésként igen-nem választ kaptunk. Gratuláltak, hogy sikerült mindenkinek a teremben, a P&G-nél először.
Eljutottam az interjúkhoz, ahol először telefonon hívtak fel Belgiumból majd küldtek egy mérnököt Budapestre, hogy felvételiztessen minket. A koradélutáni jól sikerült ezért később videóhívással folytattuk a maratont.
A legfontosabb kérdést említem csak meg: mit csináltál a szakmai életben, ami igazán a te fejlesztésed, ötleted volt? Hogyan kivitelezted? Mi volt az ötletnek a magja, hogy született meg az ötlet.
A második interjút nem éreztem olyan jónak mint az elsőt ezért nem voltam benne biztos sikerül. Jó újra átélni ezeket a kemény hónapokat írás közben. A héten találkoztam mindkét hölggyel, nagyon jó érzés volt, hogy kollégaként üdvözöltek.
A dolgok eléggé felpörögtek, ezért tudok csak most írni. Filip barátommal nagyon ráhibáztunk egymásra, épp az alábbi mix pörög kis szobánkban full laptop hangerőn :D
Rögtön bele is vágnék a további amerikai kulináris élményeimbe. Sajnos csak az egyik étteremben sikerült nem elfelejtenem képet készíteni a kajáról, a többi esetben az éhség azonnal felülkerekedett.
A lenti kép egy diner típusú étteremből származik. Ezek az éttermek azok, amelyekről nekem mindig az amerikai filmek jutnak eszembe. Az általuk nyújtott kaja nálunk reggelinek számít (pirítós, omlettek, palacsinta stb.). Valamiért az amerikaik szeretnek a nap minden időszakában reggelit enni, de azért találtunk normális kaját is. (Mellesleg fizették, úgyhogy szigorúan a legdrágábbak közül választottunk)
Hamburger steak. Fél kiló HÚS + 3 féle köret.
Embertelen küzdelem volt.
Ma egy "fine dining"-szerű étteremben voltunk szobatársammal és egy filippinó, valamint egy indiai doktoránssal. A kettő utóbbi valószínűleg a legnagyobb gourmet Nashville-ben, nagy szerencsékre ők kalauzoltak el (az indiai lány nem gyenge BMW-jében ülve) az alig egy hónapja nyílt Little Octopus-ba. Aki kíváncsi a menüre az megtalálja a neten. A kiszolgálás rutintalanságán azonnal látszott, hogy új hely. Btw, ahogy azt a két doktoránstól megtudtam, ez egy pop-up restaurant. A fogalom röviden annyit jelent, hogy az új éttermek tesztelik a menüjüket, valamint azt, hogy van-e rá vevőközönség a városban, és ha bejön, azaz népszerűvé válik a hely, akkor egy jóval frekventáltabb helyre költöznek, ha nem, akkor nagy valószínűséggel megszűnik.
A food bloggerkedés után rátérnék a szombati programomra. Vadvízi evezésen voltunk, amit mindenkinek kötelező kipróbálnia egyszer. Az Ocooee (ócsóóééé) folyón nyestünk le egy 5 mérföldes távot, különféle akadályokat leküzdve, a folyó közepén álló szikláról a vízbe ugrálva, valamint párszor a csónakból kivetődve és egy jó darabon úszva, ha a vezetőnk megengedte. vagy miután szerencsétlen módon kiestünk. Minden úszó apparátusba 7 ember fért bele, és vagy 30 darab haladt egymás után, úgyhogy jó párszor a Navy Seal különleges egység egyik tagjának éreztem magam.
Egyértelmű a hasonlóság.
A csónakban egy magyar professzor is ült (kék pólóban hátul), aki az egyetemen végez kutatómunkát, eredetileg pedig Újvidéken született. Ezután a találkozás után már meg sem lepődtem, amikor nekiálltam bankszámlát nyitni az egyik bankban a közelben, a bankár pedig önfeledten elkezdte újságolni, hogy 2 hónapig lakott magyarokkal, mennyi káromkodást tanult és mennyire rossz ízű a házipálinka (vannak egyéb részletek is, amiket nem írnék ide :D). Sokan ismernek legalább egy magyar valakit. A témavezetőmnek is sikeresen átadtam a magyar pálinka adagját, a hétvége után pedig lelkesen mutatta a képeket, hogyan mart rá a barátaival, és hogy az első pillanatban még finom volt, majd pár másodpercre szétmarta belső szerveit. Pont ezért szeretjük.
Ami a vendégszeretet (vagy az udvariasságot?) illeti: egyik nap csóró módon sétáltunk hazafelé a szupermárketből élelmiszerrel megpakolva, amikor egy nő a kislányával meglátta, hogy milyen kínkeserves léptekkel hordjuk a tejet, ezért megkérdezte, hogy hazadobhat-e minket az 700 méterre lévő koleszunkba. Természetesen igent mondtunk, annak ellenére, hogy még nekem jutott eszembe, hogy ezek most lehet valami csúnya dolgot fognak velem művelni. Ennyit a tiszta lelkiismeretről. Hasonló eset történt, mikor is hajnali kettő körül a szombat esti bulihelyek tesztelése után "tiszta tekintettel" 20 perce vártunk a buszra, ami lehet nem is jár, megállt egy úriember a megálló mellett és felajánlotta, hogy hazadob minket. Azonkívül, hogy 10 °C volt a kocsiban, ismét csak nagyon örültünk a fejünknek. Ennyire süt rólunk, hogy külföldiek vagyunk?
Ami a party helyeket illeti a downtownban, elég sok közölük több emeletes, mindegyik emeleten élőzene szól valamilyen noname banda segítségével. Ha jól értettem, ezek az együttesek ingyen lépnek fel, és a koncert közben/vége felé az egyik tag jár körbe és egy kalapban gyűjti a felajánlásokat a hallgatóságtól.
Egy sör a kocsmában általában 5$, úgyhogy jó európaiként ittunk mielőtt inni mentünk. Ami az embereket illeti, minden korosztály megtalálható a szórakozóhelyen, és nagyon sokan nem is Tennessee-ben laknak, hanem valahol máshol az országban (ezt az adatot csak a lányok esetében merem biztosan mondani :D).
A majdnem négy hét alatt sikerült bankkártyát szereznem, másodszori próbálkozásra kaptam Social Security Numbert (Balázs ne felejtsd el majd az ÖSSZES iratodat elvinni a hivatalba), jelenleg Netflixen nézek egy dokumentumfilm-sorozatot a vietnámi háborúról, vitamin water-t iszom, pringles-t eszem és káromkodások széles kavalkádját tudom több nyelven a lakótársaimra zúdítani; úgy érzem szép lassan sikerül beleolvadnom a környezetembe.
Nem is tudom mivel kezdjem. Talán legyen a tudomány, hogy gyorsan túl essünk rajta. Arról nem szeretnék mesélni, hogy mi is a projektem pontosan, mert még egy hét után sem sikerült meglátnom a fényt az alagút végén, úgyhogy akit veszettül érdekel, az a 8. hét végén keressen meg. Egy képpel tudom szemléltetni természetesen.
Már kedden apa lettem.
A hét első fele azzal telt, hogy megtaláljam a laborba vezető utat. Az épület komplexségére egy friss sztori: vasárnap az egyik doktoráns sikeresen evakuált egy tolókocsis nőt és a férjét az épületből, miután azok már egy órája kínkeservesen keresték a kijáratot. Jelentem szerdán már nekem is sikerült úgy lemennem ebédelni, majd visszatérni, hogy 30 perc helyett, csak 5 percbe került az út. Bolyongásaim során belefutottam pár érdekességbe is.
Egy HIV labor bejárata. Az ablakon benézni is életveszélyes.
Az ózdi hős is sikeresen kutatócsoportot alapított.
Nagyon sok doktori védést és különböző előadást tartanak, és ami a legjobb, gyakran kínálnak ebédet is (!!!). Hétfőn például a UC Irvine-ról jött egy olasz kutatónő és prezentálta életművét amiből bevallom nem sokat értettem, de az ingyééé kajálást nem tudtam kihagyni. Pénteken pedig két doktori védésen voltam. Magyarországon nem voltam még, de itt nagy érdeklődés van az ilyenek iránt, sok ember van mindig az előadóba, gyakran a család, kisgyerekek is, akiknek kb. annyi jön át, mint nekem. A védések végén mindig legalább 10 percet hagynak a köszönet-nyilvánításra, ami nagyon vicces, sokszor megható és egyben rendkívül szimpatikus szokás. Majdnem elmorzsoltam egy könnycseppet én is. Nem tudom, hogy megy ez otthon, de remélem valahogy így, öt év hatalmas munkája zárul le ezzel. Arról ne is beszéljünk, hogy sokan és jókat kérdeznek. Az MTA-n sokszor rugdosni kell az embereket, hogy legyen valami...
ÉS akkor most jöjjön a kaja. Céljaim között szerepel, hogy minél többféle autentikus zabáldát kipróbáljak. Kettő kilőve:
McDougal's Chicken. A krumpli brutálisan finom volt, a csirke pedig
savanyú és csípős egyszerre. Nyáltócsában gépelek...
Jack's Bar-B-Que. Erre sajnos nincsenek szavak. A borda
teljesen átadta a füst ízét, katarzis volt ez az étkezés.
Nem véletlen kellett 45 percet sorban állni.
Ami a bolti kaját illeti: természetesen a supermarket nagy részét a kész kaja foglalja el, amit csak meg kell melegíteni/sütni/főzni. Az ízek szerintem különböznek az otthoniaktól. Sok minden mintha kicsit finomabb lenne, talán a több ízfokozó miatt, vagy csak azért mert erre hatalmas figyelmet fordítanak itt. A zabálásnak kultusza van. Csak itt az egyetem körül végtelen sok kajálda van. Most így egy hét után úgy érzem, tényleg több itt a kövér ember, mint otthon, viszont nagyon sok a sportos is. Ha valaki kövér akkor az **** kövér. Ezen kívül még sok a nagyon magas 150 kg-os gépállat (főleg fekete), ami szerintem szintén a bőséges étel oka. A kajaárak kb. 3-szor magasabbak (a csirkemell hálistennek csak 1.5-szer :D). Ez elég meglepő, mivel minden más ugyanannyi, vagy olcsóbb, mint nálunk (egy iPhone 6 alaptípus pl. 60000 Ft-al kevesebb).
Szombaton a CMA Music Festival-on voltunk, ami a városközpontban került megrendezésre. A Broadway nevezetű főutcán csak kocsmák vannak, mindegyikben bömbölt a country zene, a lányokon cowboy csizma és mindenkin cowboy kalap. A hangulat simán kárpótolt a szar zenéért. A kocsmába csak úgy mehetsz be ha felmutatod a személyidet, és a vásárláskor is elkérik, mindig, mindenhol (aki nem tudná 21 év alatt tilos inni). Elég sok kép van facebookon de kettő érdekeset beszúrok a downtown-ról.
Baseball stadion.
A város nevezetessége a Batman Building. Aki nem ismeri fel annak 15 perc kukoricán térdelést rendelek el.
Visszatérve a sportos emberekre. Azt mindenki tudja a filmekből (vagy csak az én műveltségi szintem ilyen mély?), hogy az egyetemi sport nagyon fontos Amerikában. A Vanderbiltnek "csak" egy baseball és amerikai futball stadionja van. Van egy pár kültéri focipálya, és egy teljes méretű fedett műfüves, körülötte olimpiai futópályával, tenisz pályák s.i.t. A Recreation Center-ben van 2 konditerem, uszoda, mászófalak és az összes létező sportot lehet űzni, nekünk pedig minden ingyen van, csak kérni kell egy labdát. Hogy Maszi se unatkozzon: A kondi hatalmas, minden létező gép van benn, van bokszzsák, kettlebell, cross-traininghez minden cucc, meg annyi húzódzkodó állvány, hogy biztos elsírnád magad :D
Rövid és lényegre törő bevezetésként (ahogy megszokhattátok) azzal kezdeném meg csatlakozásomat a bloghoz, hogy ismertetem a tényeket. Én, mint gyógyszervegyészmérnök hallgató a BME-ről sikeresen megnyertem egy ösztöndíjat tucat magammal az USA-ba, pontosabban Nashville-be a Vanderbilt University-re, ahol baktériumokat fogok molesztálni két hónapig és ezt állítólag kutatásnak nevezik. A város beceneve: Music City, amit egy vasárnapi random eseménnyel a Cenntenial Park-ban szeretnék is szemléltetni. Előre elnézést kérek a képek minőségért, még nem vettem meg a létezés alapfeltételének számító iPhone-t.
Kék sátor alatt a DJ épp vereti a tuc-tuc zenét.
Sokkoló volt. Ez nem egy megszervezett esemény. Az emberek vasárnapi kikapcsolódásként hoztak sátrakat, horgászszékeket, barbecue-t, hullahopp karikát, néhányan fura botokat vagy csak pár gyereket, egy DJ is került valahonnan, letelepedtek a színpad elé és dumálnak, táncolnak, játsszanak stb. A zene dubstep és sima house keveréke, ami teljesen meglepő módon még tetszett is nekem. Nem ezt vártam a country zene otthonában. Több generáció, gyerekek, idősek, feketék-fehérek, tetováltak és kevésbé tetováltak ugyanúgy rotyognak a "népzenére", néhányan a padon nézik, néhányan pedig úgy mozognak mintha többféle drog hatása alatt lennének egyszerre. Bevallom őszintén, I love that shit.
És akkor szeretném is bemutatni a Cenntenial Park egy másik nem elhanyagolható nevezetességét:
Aki esetleg nem ismerné fel, ez a Görögországban található Parthenon teljesen méretarányos másolata. Nem akarom kritizálni az amerikaik képzelőerejét, de legalább most már ezt is kipipálhatom.
De még mielőtt lelövök minden poént inkább bemutatom a résztvevőket és a lakhelyemet. Tizenkettő embert választottak ki (mindegyiket külön országból) a Vanderbilt International Summer Research Academy-be, ami egy lehetőség nem amerikai tanulók számára, hogy két hónapig kutassanak egy számukra érdekes témában az egyetemen, megismerjék a rendszert, embereket, életmódot és klímát és remélhetőleg visszatérjenek egy 5-6 éves PhD erejéig.
A kiválaszottak: lányok: Ghazia (Pakisztánból), Arwa (Egyiptomból, 18 évig élt az Emirátusokban), Cecily (Chinese, de Németországban jár egyetemre), Tuula (finn, Glasgow-ba jár egyetemre), Carolina (brazil), Annette (from Cuba), fiúk: szerény magyar személyem, Atalay (török), Filip (szlovák, Prágába jár egyetemre), Ashwin (indiai), Ai (vietnámi), Nikita (kazah).
A csapat egy része. Sajnos a későbbi lehetséges
munkavállalási szándékomat tekintve, Facebook-ról
le kellett szednem a képet.
Ha ez nem vegyes felvágott, akkor nem tudom mi az. ((Eközben szívrohamot kaptam, mert lefagyott a Chrome, de szerencsére nem törlődött a poszt))(((és megint..., nem tetszik neki a "best house music" videó Youtube-on))).
A bemutatkozás simán ment. Majdnem sikerült puszival üdvözölnöm az egyiptomi Arwa-t, de mind a ketten időben kapcsoltunk, hogy ez nem lenne helyén való vallási okok miatt, szóval nem valószínű, hogy dzsihád áldozata leszek a közeljövőben. Egyébként mindenki jófej, nyitott és nagy részük tökéletesen beszél angolul.
Az egyetemről annyit érdemes tudni, hogy a top 20-ban szerepel Amerikában, valamit az USA egyik legelismertebb orvostudományi kutatóintézeteként tartják számon, és az itt található kórház nemcsak a legnagyobb Tennessee államban, hanem az egész országban is a felső 100-ban helyezkedik el minden szempontból. Hatalmas területen helyezkedik el, kb. 20 perc séta a laboromig, ugyanennyi a konditeremig a laborból, majd megint ugyanennyi vissza a koleszba. Ezek után egy újabb zarándok út sima ügy lesz majd.
Néhány épület.
Ami az időjárást illeti: Nagyon meleg van, ami nem a 40 °C-nak köszönhető, hanem a magas páratartalomnak. Minden épület folyamatosan és erősen légkondícionálva van, pulcsiban ülök a szobámban. Talán ez az oka annak, hogy szinte alig van járókelő az utcákon, vagy az egyetemen, bár az is hozzá tesz, hogy mindenkinek van kocsija (IGEN, a PhD-soknak is) és mindenhova azzal járnak. Elég fura járókelők nélküli utcákon járni. Az egyetem is mondhatni tök üres. A tanév május elején véget ér, és augusztus közepén kezdődik el. Azt hiszem ki tudnám bírni.
A "kis" koleszépületek. Összesen 4 darab.
Az egyik filmekből ismert diákszövetség partykérója. Ebből van vagy 30,
változatos görög betűk kombinációjából áll a nevük és csak a kiválasztott
általában gazdag diákok nyerik el a tagságot.
To be continued...
2015. május 15., péntek
Elnézéseteket kérem, amiért ilyen sokáig elmaradtak a bejegyzéseim, nehéz napokon vagyok túl. Pont emiatt, mint már sokan tudjátok, beiratkoztam a hajó klubba és elkezdtem vitorlázni.
Régen sajnos elvakított a sztereotípia, hogy ez az unatkozó gazdagok sportja. Óriási tévedésben éltem. Mint horgász (:D) elmondhatom, hogy ez egy tökéletes kiegészítése a pecás karrieremnek.
Kis pihenő a stresszes nap után
Komplex sport, ahol egyszerre kell látnod 360°-ban, hogy észleld a közeledő széllökéseket, közben az árboc, a kormányzás, az ellensúly, a hullámok és végül a célpont köti le a figyelmed. Tegnap volt szerencsém 22 csomós szélben kipróbálnom azt, amit 2 tanóra alatt szedtem fel... 22 csomó (40km/h) két nappal ezelőtt konkrétan nem mondott nekem semmit, ma már tudom, hogy ez igen combos szelet takar és nyílt vízen embernagyságú hullámokat dagaszt. Majd egy szép napon lesz olyan kamerám, amivel ízelítőt adhatok ebből az élményből most legyen elég ez a három videó ITT, ITT és egy videó ITT, amin ugyan erősebb a szél, de a vitorlás szemszögéből jó a felvétel (kb. a felétől kezdődik). Damiennel együtt megyünk mindig, erről a napról csak annyit, hogy 1 órával a partraszállás után is még az adrenalintól hadarva meséltük egymásnak mi történt a vízen. Óriási élmény mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki. Itt szeretném megjegyezni, hogy Maszitól az ICSÁ-ban megosztott páratlan vitorlástapasztalata nélkül nem mentem volna semmire éles helyzetben. Köszi tesó!
De azért tudjuk, hogy...
.... és ez itt sincs másképp. A héten elkészültem a budapesti droghelyzetről írt tanulmányommal, akit érdekel, annak örömmel elküldöm. Ennek kapcsán kellett kihajtanom magamból a szusszt is az elmúlt időszakban. Lehet a szélsőségesen megfeszített munkatempó tette, de előfordulhat, hogy csak azonosultam a témával és azért vette fel a bőrszínem is ezt a vízi-hulla színű, trainspottingos tónust.
Bármilyen nehéz is volt a 22 csomós széllel szemben, hullámokon átgázolnom és megalkotnom ezt a drog problémás beadandót, mindig volt honnan erőt merítenem.
Anyu: sürgősen pótolnunk kell a közös kép készítését. Ez a kép már 9 hónapos!
Laura épp 30 kiló játékot borít ki valahol a lakásban.
kassanyuszi
Bocs fater :DDD
És csak most jutott eszembe, ahogy szúrogatom be a képeket, hogy ebből a játékból csak vesztesen jöhetek ki. Még sok-sok fotót illene beillesztenem, de szerintem mindenki tudja, hogy ki a barátom és rájuk mind gondolok ebben a pillanatban. Köszönöm szépen a türelmet és a támogatást, hamarosan találkozunk Berlinben, Lausanne-ban vagy Pösten júliusban!
