A héten Petra látogatott meg és együtt fedeztük fel Hongkongot. Azzal gondolom nem mondok sokat, hogy nagyon nagyon boldog voltam. Sokat készültem erre a hétre, aminek meglett a eredménye. A passzív készülés azt jelenti, hogy nem látogattam meg a leghíresebb turista látványosságokat, hogy nekem is minden új legyen. Ez jó taktikának bizonyult. Igazán jól szórakoztunk, finomakat ettünk, szép helyeket láttunk, sokat nevettünk és beszélgettünk de a legfontosabb, hogy együtt voltunk. Időben kimentem a reptérre, alaposan körülnéztem és maradt időm, hogy egy multivitamin turmixot rendeljek, ami elég hasznos repülés után. Nagy izgalommal gyakoroltam, hogy a rózsát hogy lehet úgy tartani, hogy az ölelés közben ne vegyék észre csak utána. Erről az jut eszembe, amikor még Oladon az első bűvészdobozom tartalmával ismerkedtem és a szomszéd sráccal próbálkoztunk hogy meglepjük... leginkább magunkat. Ennél többre nem is nagyon emlékszem ebből és a virág sem maradt valószínűleg láthatatlan, de az öröm így is hatalmas volt. Sok volt a mérlegen, egy Petra (nem nyom sokat), 1.5 kg bői sonka, kolbász, szalámi, anya féle duchesse :D.
Egy hosszú buszozást követően beragadtunk a mongkoki dugóba így lekéstük az asztalfoglalásunkat. Szerencsére sikerült elintézni a késést, úgyhogy a cuccaink lepakolása után indultunk is, hogy meghódítsuk Hongkong legmagasabb épületét a ICC-t. Ez egy nagyon szép felhőkarcoló! Ennek a felső 18 emeletét egy luxusszálloda foglalja el, és a legfölső szint a legmagasabban fekvő medence mellett a legmagasabban fekvő bárt is magába foglalja. A teraszról elénk tárult a Hongkong sziget panorámája. Szegény Petra igencsak meglepődött mivel gondosan ügyeltem, hogy ne lássa a liftben a számokat. Az első lift 70 másodperc alatt vitt a 102. emeletre, ahonnan a másik további mintegy 35 alatt a 118.-ra.

490 méter 

 Jó trükk innen nézni a kilátást. Olcsóbban tudunk italt rendelni, mint amennyibe a 100. emeleten lévő kilátóba a turista jegy kerül.

Vanilla sky-cheers

Mivel jó hosszú napunk volt ezért nem volt gond este az alvással, pedig az időeltolódás sokakat megvisel. Másnap a Disneylandben voltunk. Két éve, amikor Amerikába mentem, az első 5 amerikai akivel beszéltem, egymástól függetlenül elkezdett nekem mesélni, hogy ez a világ legboldogabb helye és hogy semmiképpen se hagyjam ki. Ijesztő volt hallgatni, mi a bajotok? Nincs elég szép hely hogy erről a mesebirodalomról kelljen beszélni? Ahogy ott is, itt is azt éreztem a látogatás után, hogy elég közel jártak a valósághoz. Ez nem egy mesevilág sokkal inkább egy álomvilág. Nem láttam még ennyire tökéletesen kivitelezett objektumot :O. Mivel ismertek, tudjátok, egy elképesztően kritikus vagyok mindennel kapcsolatban, ennek ellenére mondhatom, hogy a Disneyland tényleg a világ egyik legnagyobb körültekintéssel megálmodott és létrehozott  helye. Ezt az érzést felerősíti persze, ha az ember a több mint két hónapja nem látott párjával látogat oda :D.

ez jó lesz :)

Tarzan szigetén találtam egy helyi dobost :D G Misi vélemény?

Adrenalin, végre. Ez nem hullámvasút park de azért néha jólesik egy kis szabadesés

Kézmosás: a gyengék kávéja

Tomorrowland

Képzeld el, ahogy a hármas metró városkapu megállójában átszállsz erre

Nagyszerű nap volt. Innen folytatom... Már csak 55 nap és hazamegyek.

Bolygó Hollandi

Az elmúlt 20 percben Máté kérdésén törtem a fejem, miszerint miként élem meg és érzem az idő múlását. Hát azonnal egy magyar klasszikus jutott eszembe, és 10 perce nem tudom abbahagyni a nevetést:

Hozzám így jött el a halott vasárnap

Mikor tőlem elmentél

Nekem már többé nem tündököl a nap

Csak ha újra megjönnél -  fő a pozitív hozzáállás.... :DDD

Instant segédeszköz az érfelvágáshoz, ha bizonytalan lennél az életed helyes menetében. Köszönöm egész Magyarország nevében Máté Péter. (Itt pedig egy másik örökzöld magyar "ablakon-kiugrós" dal, csak a teljesség kedvéért)

Két hónapja taposom a lausanne-i flasztert, de eddig szinte fel sem tűnt, hogy echte "magam vagyok".  Az idő repül - ahogy mondják -, mert jól érzem magam. Akkor jövök rá, hogy már közel 60 nap van mögöttem, amikor elkezdem nézni a fotóimat (és reggel nem tudok mit kezdeni a hajammal). Na ott aztán tényleg magamba szállok, hogy: "Te Atyaisten, ez is meg ez is meg ez is volt, ja meg ez is történt, amikor az is" - minden az elmúlt héten. Annyi programom van, annyi új impulzus és újdonság ér, hogy nincs idő nosztalgiázni, számolgatni oda-vissza a napokat. De nem is akarom.

Év elején felkészítettek minket arra, hogy külföldre költözéskor várható egy 4-5 hetes időszak, amikor a fellegekben vagyunk és nagy a boldogság, utána meg jön egy hosszabb "culture shock", amikor csalódottak leszünk, hiányozni fog a család, honvágyunk lesz és leülünk az ágy szélére depizni. Hát ennek közelében sem vagyok, kíváncsi vagyok vajon mikor jön el (ha egyáltalán)?

Tehát hogyan is élem meg, hogy valóban telik az idő? Hogy már 2 hónap van mögöttem, mögöttünk? Őszintén szólva nem érzem. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a jövőben gondolkozom és nehezen veszem észre mi van mögöttem. Minden nap eszembe jut, hogy 2 hónap múlva síelek, 2.5 múlva karácsony, 3 hónap múlva az első vizsgaidőszakom jön és máris féltávhoz értem a tanulmányaimban. Ebbe nem olyan jó belegondolni, mert már-már túlmotivált vagyok és jól esik tanulni. Ilyet legutóbb a harmadik&negyedik félév BME-n éreztem, hogy a tárgyaim többségét tényleg szeretem.

Napról-napra, hétről-hétre élek és általában 2-3 hónappal előre próbálok tervezni. Magam mögött az idő hullámait hagyva vízi síelek előre. Tényleg valami ilyesmit érzek. Egy láthatatlan vitorlást vezetek sűrű ködben félúton Amerika és Kína között. Semmit sem látok magam előtt, a csillagokból próbálok tájékozódni, de tapasztalatlan vagyok benne és sokszor kiderül - utólag -, hogy tévesen döntöttem. Ezekért persze senki nem hibáztat, mert senki sem tudja hol vagyok és hol köt ki a hajó, csak azt, ha partra ér jó lesz. Mindegy, hogy Bombay, Shanghai, Hong Kong, Canberra vagy netán San Francisco a végállomás a lényeg az út és az álom, ami szelet fúj a vitorlámba.

Zárógondolatként hadd osszam meg veletek a dallamot, amit minden este meghallgatok hazafelé. Ilyenkor mindig egyedül, de mosollyal az arcomon sétálok, miközben segít visszatekinteni a múltba, megélni a pillanatot és hinni a jövőben.

Idő

Két hónapja indultunk el otthonról Balázzsal, más irányba de hasonló célokkal. Arra gondoltunk, hogy összeírjuk az idő múlására emlékeztető dolgokat. Ez nagyon fontos szerintem, hogy érezzük, halad az idő. Amikor az egyik nap olyan mint a másik, elfeledkezünk róla, hogy mindig ketyeg az óra. Mekkora szerencsénk van, hogy van négy évszakunk, ami egy biztos kapaszkodó, hogy mindenki észrevegye magát, bizony eltelt az idő. Az egyenlítői őserdőkben, vagy a sivatagban vándorló népeknek sokkal többet kell tenniük azért, hogy ezt érzékeljék (erről olvashattok a Vigyétek hírét az igazaknak c. könyvben).

Az már biztos, hogy hosszú utat jártam meg azóta, hogy Markó Misi keresztet rajzolt a homlokomra Bázakerettyén. 

Lássuk mivel mérem az időt. 

Másodperc: Ezt mérem? Az órám ketyegését, ha eléggé odafigyelek meghallom egy csöndes helyen, de ez nem egyenletes, erről majd írok az órás posztban (hamarosan). A lényeg, hogy elképesztően sokat gondolkodtak azon, hogyan lehet pontosan felosztani az időt. Ez a tudomány egyik legmagasabb foka: egy jól vagy kevésbé ismert jelenséget az emberek mindennapi életének szerves részévé tenni úgy, hogy már többet senki ne gondoljon rá különlegességként. Mennyire evidens a másodperc? Sokat cikkeztek most a japán szupervasútról, hogy ott bizony másodpercben mérik a késést (50 éve!) és nincs belőle sok. Mindenki elgondolkodhat, hogy mennyi egy másodperc (sportolók, zenészek előnyben). Az órákról szóló írásban ezt is megpróbálom kifejteni.

A percekkel és az órákkal nem foglalkozom, gyorsan jönnek a jelek, hogy éhes vagyok, fáradt vagyok, szomjas vagyok stb. Ez nem igazi időérzet. A napok sokkal izgalmasabbak.

A heti ritmus része, hogy hétvégente mindig elmegyek az Oliver's super sandwichesbe (nem Jamie) enni egy finom olasz ebédet (minestrone leves, egy bolognai linguinivel és egy jó Illy espresso, kedves kiszolgálás, mérsékelt ár). 

                                

Erre akkor is figyelek, ha hétvégén dolgoznom kell. Ez megint nagyon fontos, kapunk alapból egy berendezkedést, hogy hétköznap és hétvége is van. Mennyire figyelünk erre azon kívül, hogy nincs iskola, vagy nem kell dolgozni menni. Itt a templomba járók vannak például előnyben, van a rendszeres nagyi rántott húst (az öreg kabátost :D itt nem ismerik) készít gatheringre járók.. A ritmus nagyon fontos része a kiegyensúlyozottságnak, az enyémnek legalábbis biztosan. Hétfőn reggel fordítok egyet a naptáramon, amit Petrától kaptam és közös emlékek, képek vannak benne valamint kézzel írt számok. Olyankor érzem ahogy forog az idő kereke. Reggel százalékot adok a múlt héten kitűzött célok teljesítésére. Megírom az aktuális hét pontjait (2-3 sor). Ennek súlya van. Most 100 %-ot akarok kapni jövő héten, vagy kihívást. Érdekes, hogy nem egyértelmű a válasz.

Reggeli: Zab, kevés csokapikkal (kevés cukrot eszem, amit néha érzek, nem csak abban a formában, hogy rettentően kívánok például egy hatlapost). Mivel a zab egy szép átlátszó műanyag dobozban van, ezért valójában ez a homokórám! Pontosan egy hónapot mér (1 hónap = 1 kg, az jó mértékegység átváltás :D). A legszebb, hogy magát kalibrálta és csak időközben vettem észre. Azóta minden reggel érzem, hogy a zabszemek az idő múlását mutatják. Azóta a kávémat is egy ikeás üvegben tartom, meglátjuk melyik a pontosabb. 

A ruháimat két hetente viszem el a mosodába. Ebből nagyon sok van a városban, nem jó teregetni a párás levegő miatt. Egy jót ajánlottak, ahova nagyon szívesen megyek. Kicsit persze elfogult vagyok a témát illetően. Amikor viszem a szennyest érzem, hogy mozgatom azt a kereket. Amikor hozom vissza, akkor is :). 

Ezt a füllhalgatót megmenttették :D

Az időjárás változása persze itt is érezhető. Nagyon kellemes, hogy a 29 fokos estékből (amit 32-33-nak éreztem a pára miatt) egy kellemes 23 fokosra váltottunk az utóbbi hetekben. Esténként nagyon jó kiülni a teraszra és érezni, ahogy jár a levegő.

Mindenkinek jó gyakorlat, hogy kicsit elgondolkodjon ezen. Persze nekem sok motivációt ad erre az, hogy ilyen messze vagyok. Várom már, hogy újra otthon legyek. Közeledünk az adventhez, ami a legcsodálatosabb időszaka minden évemnek. Kezdjük el együtt számolni a napokat, hogy amikor a koszorút csináljátok már tisztában legyetek vele, mit jelent egy újabb gyertya meggyújtása. 

Ugye érzed már ?!

Rolex: A Crown for Every Achievement - Balázs

Végre beindult a gépezet. Újra igazi egyetemistának érzem magam. Hétről-hétre feladataim vannak, a naptáram állandóan fullon van, nő a nyomás a vállamon és ezt imádom. Az első hét szolid ismerkedéssel telt, a bemutató órák lenyűgöztek mindig benne van a levegőben, hogy valami fontosról beszélünk. A mai posztban gyorsan végigszaladok az óráimon és néhány képpel illusztrálom hol szoktam tanulni és eltölteni az ebédidőt.

Introduction to Nanomaterials: Az öreg Hórvölgyi tanár úr féle óra, erős hangsúly a nanoanyagok és a normál anyagok közti különbségen és ennek kihasználásán a gyakorlatban. Pl: olyan nano gyógyszer, ami eljut a megfelelő rákos sejthez, mágneses tér hatására felmelegíti és megöli azt. Kikapcsolva a mágnesteret kipisiljük. :D

Total Synthesis of Natural Products: Az előadó, Mr. Zhu, az élő megtestesítője a "high expectation asian father" mémnek. Zseniális. pKa értékek és neves reakciók, mechanizmussal és értelmezéssel együtt követik egymást az órán. Ha nem olvasod el az óra előtt a kapcsolódó irodalmat teljesen reménytelen követni.

True Story

Chemistry of Small Biomolecules: Kedves, fiatal orosz hölgy tartja az órát, aki a Dél-Uráli Állami Egyetemről jutott a University of Miami-n keresztül az EPFL-re. Benne volt a keze egy olyan orvosi segédeszköz kifejlesztésében, ami szabad szemmel láthatóvá teszi a rákos sejteket, így 90%-kal megnöveli bizonyos rákos megbetegedésnél a műtét utáni felépülés esélyét. 90%.... wow.

Ennyi tantárgy most egy falatra elég. Ami hatalmas különbség a számomra megszokotthoz képest, hogy nincsenek tankönyvek. Egy se. A komolyabb órákon minden alkalommal felkerül a táblára a kapcsolódó irodalom (cikkek), amit otthon letöltve és kinyomtatva lehet tanulmányozni. A könyvet, mint tananyag formátumot alapvetően lenézik, mivel le van maradva a pillanatnyi tudománytól minimum 3-4 évvel. 2004 előtti irodalomra már igencsak kellemetlenül, önmagukat exkuzálva mernek hivatkozni - ha nincsen rá nyomós okuk, hogy épp azt ajánlják. Szóval cikkekből tanulok és van is mit bőven olvasgatni.

Íme az első EPFL-es házim Mr. Zhu-tól.
Már az első szót sikerült elrontani, de a reakcióútban nincs hiba.

Ahogy Luca és Máté már nyakig benne van a munkában és érzik mit jelent sokat dolgozni, úgy nálam is beindult "Rat's Race". Most 22:53 van és a könyvtárban vagyok. Alap. Napközben annyian tanultak, hogy nem volt szabad asztal. Ja, szombat van :D és hozzáteszem, hogy vasárnap is pont ugyanez lesz. Hasonló munkamorál-sztori az egyik csoporttársammal (Philippe) való beszélgetésből:

"-Tanár úr, nem tudok minden nap bent maradni a laborban estig, mert dolgozom egyetemen kívül, amivel együtt több, mint 60 óra munkám lenne hétfőtől péntekig.
-Tudja kedves Philippe, amikor PhD-ra jelentkeztem a laborvezetővel volt egy interjúm. Megkérdezte mennyit tudok dolgozni, mivel aki 70 óránál kevesebbet van bent egy héten, azt nem tartják meg. Jöjjön be a laborba."

Az eddig itt töltött két hónap alatt eléggé letisztult bennem mitől lehet sikeres egy ország. Sokkal egyszerűbb, mint régen gondoltam:

-Legyen a kultúra része a munka, a siker és a minőségre törekvés.
-Ne legyen háború.

Pillanatnyilag négy ilyen országot tudnék megnevezni, ha kedvetek van gondolkozzatok el rajta Ti is. Én filozofálás helyett, inkább bemutatom a Rolex Learning Center-t (RLC) vagy ahogy hívom néha: a könyvtárat.

Lausanne
San-Francisco - New York - Dubai

Erről beszélünk.

"Vágó István: - Mondja utánam: ŰŰŰRÁLLOMÁS
Fekete Pákó: ÚÚÚÚÚRÁLLOMAS"
http://www.youtube.com/watch?v=Y4tq6Wq80OA

Az RLC-t japánok tervezték és a Rolex húzta fel kisebb támogatókkal az oldalán, mint például a Novartis. Az épület egy szelet emmentálira emlékeztet - ami ugye svájci sajt -, s bár elsőre szokatlan volt, hogy rengeteg betont használtak a konstrukcióhoz, ahogy telik az idő, egyre inkább felfedezem és lenyűgöz a tervezés zsenialitása.

Jöjjön a képriport az épületről, ami minden nap 7-24h-ig várja a tudásra szomjazókat.

Rolex by Night

Könyvesbolt

Kávézó

"Nem fáj"

Rolex by Night - a closer view.

Rolex by Night - an even more closer view.

From the basics to Feynmann.

A szerpentin, amit meg kell másznunk mindannyiunknak...

Szombat este 11 óra.
"Már csak egy óránk van, húzzuk meg." :DDD

Egy emelet természettudomány.

Mert szeretem a klasszikusokat. Szívből ajánlva Benőnek (első rész - Strychnine).

Szakbarbárság nélkül :D

Hétköznapi fénymásoló. Csak lapozgatnod kell a könyvet
és küldi az e-mailedre/pendriveodra vagy instant nyomtatja.

Hát ehhez nincs mit hozzáfűznöm - mind szabadon kölcsönözhető.

1885-ben is átmentek a vegygép-rajzon.

"Kézi" könyv

Ezeket már nem volt szívem összezsírozni az ujjaimmal.

És annyi várakozás után jöjjön a lényeg: A menza

A menza, ahol jóformán minden nap megtalálhattok dél és egy között.
A hátam mögött egy üvegfalon át lehet nézni lassan csámcsogva a tavat.

Mindig jól esik megérkezni a biciklimmel
és besétálni, pont úgy, mint a "BME Nagyolvasó"-ba.

Sport

Ezelőtt a rendes híradással próbálkoztam, most kipróbálom a sporthíreket. A hétvén rendezték a Budapest maratont, amit Hosszú Katinka nyitott meg. Bár ő még csak a félmaratonig jutott egyéniben, idővel mindenképpen szeretne csatlakozni a maratonisták táborázhoz. Budapestre Moszkvából érkezett, ami Hongkongot követte. Két hete ugrott medencébe, nem is tudom hány alkalommal. Érdemes követni a facebookon, nagyon aktív, minden állomásról tölt fel képeket. Kiváncsi voltam, hogy milyen élőben, ezért elmentem a versenyre. Persze semmi sem ilyen egyszerű. A döntők 7-kor keződtek, ezért megérkeztem a tüntetések központja után lévő metróállomásra, ahol gyorsan megtaláltam az uszodát. Még a plakátokat is láttam, hogy világkupa lesz. Megnyugodtan kezdtem meg a bejárat felderítését, ahol nem várt akadályokba ütköztem. Nem volt. Egy bezárt ajtó és egy telefonszám várt. Segítségemre sietett egy közelben ülő asszony, aki felhívta a számot de nem válaszoltak. Ilyen világversenyen sem voltam még, viszont közeledett a start. Szerencsére az egyik folyosó félig nyitott és épp arra jártak a takarítók. Kiabáltam nekik és észrevettek. Nagyszerű, persze nem tudtuk megbeszélni egy 20 cm-es ablakrésen keresztül, hogy mit szeretnék. Ekkor jöttek a hasonló problémával küzdő francia társaim. Kiderült, hogy ők a FINA versenyértekezletére jöttek, ami szintén hétkor kezdődik. Hasznosnak találtam, ha velük próbálok meg betörni az eseményre. Egy vasrácsos kapu nyílt ki, ahol egy kosaras nadrágban lévő fiú fogadott minket és megkért, hogy kövessük. Egy hátsó ajtónál a liftbe kerültünk ahonnan felfelé vezetett az út. Franciák el jobbra, én balra, hol lesz itt jegypénztár? Az uszoda lelátójánál voltam, ahol kérték a jegyemet. Kiderült, hogy már az összes jegy elfogyott, amin azért csodálkoztam, mert a lelátó 80 %-a üres volt. A tüntetés miatt van ez- mondták. Én meg azt mondtam, hogy 5 kiváló magyar úszó melegít valahol az épületben és nélkülem nem tudnak úszni. Gyorsan hívták a főnököt, szerencsére nem a biztonságit, aki azt mondta, hogy mehetek. A lelátón már otthonosan mozogtam, egyből kiszúrtam a legnépesebb szurkoló tábort piros fehér zöldbe burkolózva, magyar zászlókat lengetve. Egyelőre csak a közelben ültem le, szeretnék figyelni. Csodálatos épület, nagyon szép uszoda, nem túl nagyok a lelátók, ahogy a sport sem túl népszerű.

Katinkát szólítják elsőnek, majd jön Verrasztó Evelyn is a hatos pályán. Fontos megjegyezni, hogy itt a pénzért úsznak. Semmi teniszmeccsekre jellemző nincs. Halk, amatőr nézősereg (mint én), minimális biztatás. Láthatóan koncentrál, de nem tűnik idegesnek. Nincs fülhallgatója, ahogy nagy buggyos melegítője sincs. Nem sok babér terem a ruhakosarat felügyelőknek. Gondosan állítja be a startkő lábtámaszát majd pár extra karlendítés és fent is van a kövön. Ezalatt már nem néz ki a férjére aki egyben edzője is. Shane tipikus amerikainak tűnik, nagy baseball sapka  'hátrafelé', ahogy kell. További jellemzők: kényelmes Jordan cipő, Hungarys pólóing, pár tetoválás, elegendő parasztlengős izomzat, fémszíjas egész jó óra, laza short, rágó. Megszólal a duda, indulás. Nem tökéletes az időzítés, de még csak az elején vagyunk.  Elképesztő a víz alatti munkája. Mindenki vadul lapátol, mire az élre kerülő magyar feljön a vízből. Itt dőlt el a versenyszám, ezt a többiek is tudják. Elképesztő a dominanciája a női úszásban. 200 méteren több mint 5 másodperccel nyer. 175 méterig volt világrekordon belül, Shane a korlát mellől adott jellegzetes madárhangokat, amivel az időt jelezte gondolom.  Első reakciója az 1500 dolláros győzelem után, hogy idegesen csapkodja a korlátot a papírjaival. Ez a maximalisták életstílusa. Az úszás meglepően lassúnak tűnik, ki kell mondani, hogy sokkal élvezetesebb a tévében nézni :O. Amikor ebédelni megyek az egyetemen, sokszor látom az úszókat, ahogy csiga módjára próbálják átszelni az ötven métert. Felgyorsult minden, így a világ legjobbjait nézni nem unalmas, de annál nem sokkal több. Sok úszás következett még a többi magyarral, akik szintén nyertek érmeket, de ez igazából erről a 25 éves csajról szól. Annyi változik, hogy a későbbi számoknál kicsit többet csapkodja a lábait és karjait. Közelről látni, hogy mennyire kényelmetlen a ruha, az eredményhirdetésre várók folyamatosan igazgatják. Külön vicces, hogy amikor megérkeztek a városba a bőrőndjeik késtek, ezért az első edzéskhez új úszócuccokat kellett vennie a közeli gyerekboltban :D.

Luca húgomra hasonlít nagyon. Olyan mint, amikor elmegyek érte egy meccs vagy edzés után. 

Felveszi a versenyt a kézírásommal is :D:D

No himnusz, no semmi ?!

Gyurta is jól szerepelt, ő is kedves volt 

Nekem tuti az járna a fejemben, hogy ti meg mit kerestek itt 

Nagyon kedvesek a magyarok. Az eredményhirdetés előtt és után mindenki ad autogramot a nézőknek. Katinka igazi profi, mosolyog, örül, próbál a hülye és idegesítő kéréseknek is eleget tenni. A magyar konzul gyerekei is vidámak, nekik is jutott egy IronLady felirat, bár már csak a VIP kártyák maradtak érintetlenek (qui pro qou, ezt tanítják a kanadai iskolában?). Katinka összesen  10 versenyszámot nyert meg a hétvége során. Nagy élmény, hogy ilyen közelről láthattam egy ikont és még pár szót is válthattam vele. Hazafelé kikerülöm a tüntetést ezúttal, nem akarom, hogy elterelje a gondolataimat. Azon nevetek, hogy mennyire lesz ironikus holnap reggel leúsznom az ezer métert...

Skandináv megaposzt

"I regard myself very fortunate." A motivációs levelem első mondata, ami még mind a mai napig itt villódzik a fejemben. Ez volt az egyetlen mondat, amit több irányból is kritizáltak (és kritikájukért mind a mai napig hálás vagyok), de tudtam, hogy meg kell hagynom, úgy ahogy van. Hogy miért? Mert igaz.

...Reggel 7:00, visítja dallamát a vekker, 3 órát aludtam, másnapos vagyok és perceken belül indul a vonatom... Na de nem vágok ilyen gorombán a közepébe mindennek.

Péntek van és tudom, hogy jó napom lesz, mert ma ünnepeljük svéd barátaimmal a tradicionális "Kräftskiva party"-t, ami annyit tesz "Rák party" vagy "Crayfish party".

 Előtte egy gyorstalpaló:

Kräftskiva ünnepén a családtagok és közeli barátok az asztalhoz ülnek, svéd dalokat énekelnek és minden refrénnél kiszívnak egy rákot vagy isznak egy "snaps"-ot (~schnaps). Hatalmas volt az izgalom előtte, én egész héten svéd szavakat tanultam, hogy elsüthessem őket a bulin :D. A lányok szorgos hangyák módjára járták az IKEA-t és főzték a fogásokat, .....

Szorgos kezek készítik a svéd fahéjas bucit
(Swedish Cinnamon Bun)

ÚÚÚRISTEN DE FINOM!!!!!!

Gangstah Buns Muthaf***a

Készül a pite is ami nem tudom micsoda,
 de nagyon svéd és nagyon finom.

Voilá!

............a fiúk meg fosztogatták a boltok szesz készleteit:

Ezért át kellett hajózni Franciaországba!
(az oda-vissza utazás árával együtt is rengeteget lehet így spórolni :D)

 Helyszínnek az Espalande de Montbenon-t választottuk, ami egy hatalmas város fölé néző park-terasz tulajdonképpen.

Három hónappal ez előtt, a legjobb útitárssal, Pamelaval :D
(Espalande de Montbenon)

Espalande de Montbenon

Isten rámosolyog Genfre

A bulinak KÖTELEZŐ kelléke a sityak meg az előtét is, de szigorúan csak rákocskás mintázattal.

És hogy hogyan köll rákot zabálni? Nehogymá' a rokonság ne tudja, itt a videó, more:

Starring: Joel, Crayfish

Nyolcadik utas a RÁK!!!

Nem is ragozom tovább, a következő.....

My & Me again

 .....pillanatban......

Two-meter-Peter :D

......már reggel 3:30 volt, amikor kiléptem egy ír kocsmából (ilyen tényleg minden városban van a világon??!!) és hazagyalogoltam. Nem volt sok, szolid 35 perc. Szóval reggel 7:00, visítja dallamát a vekker, 3 órát aludtam, másnapos vagyok és perceken belül indul a vonatom. De hova? Az EPFL-re, hogy részt vegyek egy Efficient Writing nevű (~hatékony írás) 8 órás workshopon. Easy :D

Uhhh,... No comment 

Az ürge aki tartotta kiderült, hogy egy igazi minden hájjal megkent, dörzsölt róka, egy született üzletember. Öt nyelven beszél és úgy váltogatja őket, mint én a zoknim. Azt mondja: ez alapvetés. Profi, minden szavából áthallatszik, hobbiból karrierépítést és kommunikációt oktat két egyetemen (doktori iskolán). Rengeteg hasznos és fontos tippet adott, amit érdemes a szemünk előtt tartani mind a magán, mind a szakmai életben. Ezeket a tanácsokat saját indiai, amerikai és nagy-britanniai tapasztalatain keresztül adta át. Hihetetlenül izgalmas volt hallgatni. Minket sok-sok improvizációs feladattal látott el, ami visszagondolva olyan lehetett mintha cégen belül terhelnének.

The Prof
Ahol (többek közt) dolgozik: http://www.imecolimited.com/

Példafeladat:

Írj egy egyoldalas bemutatólevelet a kollégádról - vietnami padtárs - a munkatársaidnak és add elő mindenki előtt. Kapsz 3 percet interjúra és 6 percet a szövegalkotásra, stopperrel mérve.

Az előadások után megkérdezte a közönséget kiéből mire emlékeztünk és sokkoló eredmények voltak:

-volt aki Byron nyelvével írt pompás levelet és konkrétan senki sem emlékezett mi volt a levél üzenete,
-volt aki egyszerűre vette a figurát és pont az a 3-4 kulcsszó ragadt meg mindenkinek, amik tökéletesen jellemzik a bemutatott egyén célját,
-és volt rengeteg amiben semmi emlékezetes mozzanat, különlegesség nem lett papírra vetve, így a stresszes munka gyümölcse a pillanatszerű feledésbe merülés volt.

Workshop után 2 órát csevegtem egy orosz csajjal, Anastasiya*-val. Megtudtam, hogy a novoszibirszk-i** morál igen közel áll a pestihez, bár a város sivársága és a nép egyszerűsége nem összevethető. Érdekes, hogy a keleti blokk országaiból jött emberekkel, pillanatok alatt osztozunk mindannyiunk által ismert/olvasott könyveken, rajzfilmeken (Tudtátok, hogy Kubában imádják Mézga Gézát?) és ránk erőltetett filozófiában.

*   - A vörös hajú lány a másnapos képen.
** - A ma 1.5M lelket számláló Novoszibirszk 1893-ban vált kis nyugat-szibériai faluból várossá. Pár év alatt húzták fel Oroszország harmadik legnagyobb települését (!!!). Mellesleg az itt élő munkások építették meg a transzszibériai expressz vonalát.

Őszintén bevallom, hogy kicsit kerülöm az oroszokat és a poszt-szovjet országokból jött diákokat. Természetesen minden alkalommal megpróbálok velük barátkozni, de eddig mindig csalódnom kellett. Hogy miben? Abban a tragédiában, amit beléjük nevelt a totalitárius rendszer annyi év alatt: nem ismerik azt a szót, hogy bizalom. Ezt ők is bevallják, de nem tudnak vele mit kezdeni. Bennük van és ebből adódóan egészen kis apróságokból gyártanak kellemetlen vagy csak simán idióta helyzeteket. Görcsölnek és állandóan valószínűségek szerint mérlegelnek. Nem tagadom, bennem is megvan ez a fajta gondolkodásmód, de már csak nyomokban - talán gimi alatt volt a legerősebb(?) - és nem ez vezérel.


Hazamentem és aludtam 11 órát. Véééégre. Este elmentem pecázni. Majdnem minden nap kötelező program megnéznem a naplementét, nem tudok vele betelni. Mindennap hálát adok az égnek, amiért ilyen szerencsés vagyok. Mert tényleg az vagyok.