Esszé az akadémiáról (vigyázat, hosszú!)

Akadémia. Álljunk meg most egy pillanatra. Mi jut eszedbe róla? Az MTA épülete? A Széchenyi István tér? Egy labor a BME-n? Vagy a Rendőrakadémia 1. 2. 3.? Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mi villant a szemed elé a szó hallatán. Most azt fogom elmesélni, mire asszociálok én. 

Anno az akadémiáról nekem néhány BME prof. köztük Huszthy, id. Szántay, valamint Pálinkás József az MTA egykori elnöke jutottak eszembe, nem beszélve az MTA-BME laborról amiben három félévet húztam le. Azóta sokat változott a világképem és egy egészen más szemszögből közelítem meg a témakört. Közelebb kerültem graduális képzésem (BSc+MSc) végéhez és egyre jobban belelátok abba, hogy mi várhat rám ez után. Két fő vonal létezik és ezeknek a különböző kombinálásai. Az egyik az akadémiai pálya, ami annyit tesz, hogy egy egyetemen kutatok és tanítok vagy ugyanezt teszem egy kutatóintézetben. A másik vonal a ipari pálya, ami azt jelenti, hogy egy céghez megyek dolgozni és segítem a cégnek elérni a céljait. Mindkét helyen vegyületek előállításával foglalkoznék. A fő különbség az, hogy míg az akadémián az a fontos, hogy elérjem a kívánt molekulát a lehető legrövidebb időn belül az iparban a cél a legolcsóbb úton és legrövidebb időn belül elérni azt. Ezt azért mondtam el, mert lesz jelentősége a későbbiekben.

Tehát az akadémiai világban dolgozni, annyit tesz, mint egy egyetemen maradni kutatni és oktatni. Hát ez nem ilyen egyszerű, mert jóformán bárki, aki elég szorgalmas (és szolgalelkű) bent tud maradni egy átlagos egyetemen, majd produkál néhány átlagos cikket és eléldegél egy átlagos alatti fizuból. Mindeközben kényelmesen "eloktatgat", amihez amúgy teljesen alkalmatlan, mivel nem érdekli a hallgatóság vágya, a "kutatása" szürke, átlagos, semmi extrát nem tud hozzáadni a tankönyvhöz. Ó Istenem hány ilyet láttam... Az ilyen adjunktusokra, neadj'isten docensekre és professzorokra nem pazarlok több tinta festéket. Beszéljünk a komoly dolgokról. 

Minden egyetemen találhatunk egy-egy kiemelkedő kutatócsoportot, amit mindig egy professzor vezet. Ilyen kutatócsoportokban születnek a diplomamunkák és ez az a hely, ahol a doktoránsok 4-5 évet lehúznak ( = doktori iskola), hogy a nevük elé írhassák a "dr." szócskát. Ők már javában az akadémia részei - még a fokozat megszerzése előtt -, hiszen ebben a szférában dolgozó, fizetést kapó emberekről van szó. Jellemzően két típusú ember végzi el a doktori iskolát, az egyik amelyik akadémiai pályát tervez és oktatni-kutatni szeretne, illetve aki az iparba szeretne menni (kutatni) és valamelyest karrierista. Én nem tudom melyik csoportba tartozom, nincs értelme magamat beskatulyáznom, de tudom magamról, hogy komoly átfedésben vagyok minkét területtel. Lehet egyszer inkább a göröngyös utat választom és alapítok egy céget... Na de vissza lényeghez!

Az akadémiai világ az én szememben a top-kutatásra korlátozódik, ami bár nem egyetemfüggő, de mégis egy kicsit az. Engedjétek meg, hogy elhanyagoljam azt a 10%-nyi nívós közleményt, ami kis egyetemeken készült és hadd koncentráljak a nagyágyúkra. Itt egy lista a nagyfiúkról (katt) - persze erre még büszkébbek az itteniek, ha beállítod "Európát" :D. Most, hogy az egyik ilyennek a padját koptatom döbbentem rá, mennyire más világ uralkodik itt PhD ( = doktori iskola) szinten, azaz az akadémiai világban. A rendszer a következő:

1. Az egyetem szerződést köt egy professzorral, aki oktat és kutat. Jó fizetést, teljes autonómiát kap. De ezt már elmondták nálam okosabb emberek is korábban: 

"Világhírű oktatók kellenek (3. sarokkő)-mondja, akiknek teljes AUTÓNÓMIÁT és BEBETONOZOTT jogokat kell biztosítani. Megvizsgálták, hogy az elmúlt 150 évben, mikor volt az USA fejlődése gyorsabb a világ egyéb országainál. Azt találták, hogy az igazi elrugaszkodás a második világháború után indult meg, az egyetemek függetlenségének megerősítével, a professzori székek kiemelésével, valamint az elképesztően sikeres ipari együttműködéssel (első boom, űrkutatás, utána elektronika és PC, majd mikroelektronika, Apple stb...). " - forrás

2.  Ezt követően a professzor saját érdeke, amennyiben bent akar maradni az egyetemen és szeretne sikeres lenni, hogy a lehető legmagasabb színvonalon dolgozzon és ennek megfelelő impakt faktorú (a cikkek relevanciájának mértékegysége) cikkeket közöljön.

3. A valóságban a labor feje, a professzor, sohasem végez kétkezi munkát, ő egyfajta tanácsadó. A PhD hallgatók és a diplomamunkájukon dolgozó diákok végzik a munkát, avagy "csinálják a tudományt".

4.  A kémia területén három fő összetevője van a sikernek: munka, munka és munka. Adott a válasz mit kell tennie egy professzornak, hogy a csúcsra jusson:

a.   tudnia kell mindent a tudomány jelenlegi helyzetéről, feladatairól, problémáiról

b. ennek megfelelően javasolni témát a diákoknak és segíteni őket, ha problémába ütköznek

c.   de addig kőkeményen dolgoztatni őket, mert lehet a hallgató géniusz, ha nem dolgozik nem lesz eredmény sem

Még egyszer megismétlem mi kell a sikerhez: munka, munka és munka. Most jön a feketeleves. Vajon mi lesz akkor, ha:

• a professzornak teljes az autonómiája és nagy a nyomás, hogy produkáljon
• a diákok dolgoznak
• rengeteg időt és energiát igényel egy-egy eredmény felmutatása

Természetesen az agyondolgoztatás a helyes válasz, de ha valaki azt gondolná, hogy ez fair, hiszen fizetést kapnak és heti 40 órát dolgoznak, akkor hatalmasat téved. Minden országban egy doktorandusz körülbelül annyit keres, mint egy konyhai munkás vagy takarítónő (az adott államban természetesen). Magyarországon ez az álomfizu mintegy 100.000 Ft.-ra rúg havonta. Ez maximum egy szerény életformához elég, egyedül, család/barátnő nélkül, de nem is ez a gond, hiszen a fizuhoz hozzájön a végén a fokozat megszerzése, ami rengeteg opciót nyit a nagyvilágban. A gond azzal a bizonyos 40 órával van. Név szerint, hogy az sohasem negyven óra. Az akadémiai világban (és még mindig a nagy egyetemekről beszélünk) a professzorok minimum 60-80 órát várnak el hetente a hallgatóiktól  -évi két hét szünettel, karácsonyt beleértve. 

Az egyik kémia órám (Prof. Zhu - Total Synthesis) szünetében beszélgettem a tanárommal és megemlítette, hogy a mai órán tanult molekulát először Prof. E.J. Corey kutatócsoportjában (Harvard) állították elő. A tanár híres és hírhedt. Híres, mert őt tartják a 20. századi kémia legnagyobb koponyájának, az ő munkásságának köszönhető a gyógyszer, a növényvédő szer és minden szerves kémiában érintett iparág robbanásszerű fejlődése. Nem tudom érzitek-e mit jelent az, hogy mindez egy névhez köthető. Természetesen 1990-ben Nobel díjat kapott a retro-szintetikus analízis kifejlesztéséért. Ennek persze ára van. Hírhedt a könyörtelenül kemény dolgoztatási módszereiről. Nem a véletlen műve, hogy az ő kutatócsoportjában követték el a legtöbb öngyilkosságot. Erre a szörnyűségre csak akkor derült fény, amikor az a diák, aki először foglalkozott az órámon tárgyalt molekulával öngyilkos lett a csoportban és a búcsúlevelében a professzorát (Corey-t) hibáztatta a történtek miatt. 

Aki mindeddig nem adta fel az olvasást, legyen szíves elolvasni az ITT található New York Times cikket a témáról. Nagyon jó betekintést ad az egyetemi-akadémiai életbe.

A másik professzor, akit ki szeretnék emelni Prof. Erick M. Carreira. Ő az ETH Zürich és véleményem szerint Európa legmagasabb színvonalon kutató szerves szintetikus vegyésze. (Mellékes: Ezt alátámasztandó írt egy 9 részes sorozatot. Potom 5000 USA dollárért már házhoz is szállítják. Közeledik a karácsony, Apu&Anyu :DDD) Az előző mondatból már azt hiszem le is vontátok a következtetést, nem szaporítom a  szót. Íme egy diákjának címezett levele 1994-ből, amikor még a Caltech-en dolgozott.

"Bármikor helyettesíthető munkagép vagy"

Érdekességképp, itt a srác LinkedIn-je: KATT

Akit már cseszett le a főnöke, annak lehet sejtése mit jelent egy ilyen levél. Itt még meg kell említenem, hogy hatványozódnak egy PhD diák érzelmei, mivel neki mindene a professzori ajánlólevelén fog múlni, amikor elindul a nagyvilágba dolgozni. Ezt jól mutatja az alábbi üzenet, amit az öreg Prof. Gassman (Gassman-indol szintézis) címezett a komplett kutatócsoportjának. Légyszíves olvassátok el, mert nagyon tanulságos. Gassman levele.

A linkek jóformán elmondják helyettem az összefoglalót. Akár akadémiai, akár ipari karriert, akár saját business-t akarsz csinálni a kémia területén, egy PhD-n keresztül vezet az út. Ha ezt egy top helyen akarod végezni, komoly áldozatokra kell készülj és komplett, kiegyensúlyozott életet kell élj, hogy ne roppanj meg. Aki ezt sikerrel abszolválja, megérdemli a professzori ajánlót, nyitott előtte a világ. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a valódi élet és tétre menő küzdelem csak ez után kezdődik, de legalább egy kiváló kiképzés van a hátad mögött.