Bumm

Így robbant be a Volkswagen bomba a héten. Az amerikai környezetvédelmi hatóság (EPA) által jegyzett feljelentés komoly nyomot hagyott az európai tőzsdéken. Tipikus dominó effektus. Egy ilyen előre nem látható sokkot mindenki megszenved. Akiket még nem kaptak csaláson az autószektorban megúszták szolid 10-12 %-os eséssel, a többieket 30-40 % zuhanással díjazták.

VW tőzsdei árfolyam, forrás yahoo.com

Számomra a főbb tanulságok: 1, erről a "játékról" már nem piaci szereplők is tudtak. Minden autóbuzi olvashatta a Totalcaron már 2009-ben, hogy mennyire manipuláltak és erőltetettek ezek az üzemanyagciklus vizsgálatok és milyen trükkökkel játsszák ki ezeket a gyártók. Másodrszor, a Volkswagen csoport nem csak több tucatnyi autómárkát jelent. 600 000 ember dolgozik a vállalatnál éves árbevétele a magyar GDP közel kétszerese! Most elkülönítettek egy rendkívüli alapban 6.5 milliárd eurót (ez több mint amennyit Magyarország évente az egészségügyre költ), sok mindenre azonban ez sem lesz elég.
Képzeljük el, hogy veszünk egy pólót amiről kiderül, hogy kicsit mérgező a festék amit Bangladeshben kevertek, hogy jobban fedje  az újrahasznosított PET palackból készült szálakat. Hordanád tovább, vagy visszavinnéd? Amerikában robbant ki a botrány, ahol a vevő az úr, sok jót nem remélnék ( szerintem mindenki rájátszana arra, hogy használtam az autómat pár évig, akkor most inkább adjanak egy új benzineset. A benzin ára újra a mélyben van az USA-ban, ők meg spórolni akartak pár dollárt havonta a dízellel). 18 millió autó érintett előzetes becslések szerint, Svájcban már be is tiltották a dízelek forgalmazását (az EU-ban az új autók 25 % jön a VW csoporttól). Nagyon érdekes lesz figyelni a történéseket mostantól. Egy ekkora presztízsvesztést nehéz kiheverni (Warren Buffet egy híres mondása szerint a hírnevet évtizedekig tart felépíteni és öt perc alatt lehet lerombolni).
Mindeközben jövő héten jön a Tesla új modellje.
Elképesztő gazdaságtörténelmi pillanat szemtanúi vagyunk. Mintha ez lenne a 'deux ex machina', Elon Musk Odüsszeuszi magasságokba emelkedik az epikus hős kategóriában (a múzsa is megcsókolta,-már vagy tucatszor).
Az Apple is közölte, hogy bejelentkezik az új iparágba. Óriási kihívás egy ennyire más területen indulni (az autóipar igazán költséges vállalkozás, közel sincsenek olyan profit marginok mint az iPhonnál). Hiába áll 200 milliárd dollár készpénzben rendelkezésükre, ez kemény dió lesz. Egy nemrégiben olvasott interjúban az volt a konklózió, hogy egyeltalán nem biztos, hogy az elektromos autók totálisan kiszorítják idővel a benzineseket. Most tettünk egy elég nagy lépést ebbe az irányba.
Az Apple sztorihoz tartozik még, hogy elkezdték felvenni a legjobb tudósokat, hogy az ő szekerüket tolják inkább. Képzeljük el a következő helyzetet: van egy akkumulátor fejlesztéssel/gyártással foglalkozó középvállalatunk az államokban és hétfő reggel nem jön dolgozni egy kutató sem. Ez történt nem egy nem két vállalattal. Lelkiismereti gyakorlat következik. Mi az etikus viselkedés amikor a világ legértékesebb tőzsdei vállalata (igen ez az Apple ...) ajánl állást, hogy formáljuk át a világot és hozzuk létre a világ legjobb termékét ami megvédi a földet közben maximálisan kielégíti az autózók igényeit. Ha elfogadod az ajánlatot akkor az alap fizetésed 40-60 %kal magasabb lesz azonnal, korlátlan keret van a fejlesztésre, és mivel voltál ilyen kedves hogy elfogadtad az ajánlatot kapsz 75 000 000 Ft-ot ajándékba. Ja és a volt egyetemista társaid és a legjobb haverjaid mind odamennek. Na ez a kapitalizmus. Mindenki felvette az autóipari energiatároló berendezések szabál tárgyat (én nem :/)?

Ez annak kapcsán jutott eszembe, hogy ma beültem egy Tesla model S-be. Űrtechnológia. Nehéz szavakat találni arra, hogy egy ilyen első termékkel hogy lehet előállni.




 (A P&G-nél gyakori szófordulat, hogy ez vagy az nem rocket science :D). Amerikai tervezésű, ami a belterén komoly nyomot hagy.  Kifejezett minimalista és rideg. Az illesztések minősége is hagy kívánni valót maga után. Van egy nagy tablet a műszerfal helyén. Ez kifejezetten nem tetszik, utálom ezt a képernyő erdőt. Az üléspozíció kiváló. Legnagyobb meglepetésemre hatalmas csomagtartója van. Hova rejtették az akkumulátorokat?  A korábbi hibrideken és elektromos autókon mindig mosolyogni lehetett amikor ehhez az érzékeny területhez ért az ember, hogy haha de ennek nincs is csomagtartója ez így mire jó...
Rosszul jön ez a jobb napokat is megélt olajiparnak is.,, Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy belátható időn belül egyszerűen elfogynak az érvek a "régi" technika (általános benzinzabálás ) mellett. Az autók lehet, hogy követik az órák sorsát a Seiko kvarc forradalma után. 1965-ben egy stopperórával indult el a technológiai forradalom. Erről könyvet lehetne írni, hogy milyen fikciók játszódnak most le a fejemben. Inkább rátok bízom, hogy gondolkodjatok kicsit ezen.

Nobel laureate Prof. Balázs Budai nyomdokaiban lépkedve..

Nem keveset agyaltam azon, hogy írjak-e a New York City-ről és környékén töltött 11 napomról, de túl sok élmény ért, amiket megtartok inkább magamnak és csak annyit tudok javasolni, hogy aki teheti, egyszer az életben mennyen el és utazza körbe ezt az államot, nem csak a természeti és turisztikai nevezetességek miatt, de garantáltan kinyílik a szeme fontos dolgokkal kapcsolatban is, ami manapság esetleg sok embert lekorlátoz (vajon mire gondolt a költő?). Na jó, fontos szempont volt az is, hogy sok időbe telne mindent legépelni, a filozófiai ömlengéseim pedig nem publikusak, valamint már sok idő eltelt azóta, így nem is lenne aktuális most írni róla. 

Nos, miután sok kifogással sikerült alátámasztanom a lustaságom, egy pár képpel (ami az iPad-emen maradt) szeretném szemléltetni, hogy merre jártam.

Niagara Falls

Ez a kép egy kalandos 30 perc alatt készült; történetesen ennyi időt töltöttem Kanadában, mert azt állították az okosok, hogy onnan szebb a világ legnagyobb vízesése. Nem tévedtek, velem szemben az amerikai oldal van, ahol csak "mellé állni" lehet a vízesésnek, ami egy teljesen más élmény. Kalandos pedig azért volt, mert félúton a kép megszerzése felé (és már Kanadában) jöttem rá, hogy lejárt a vízumom Amerikába. Szóval, egye fene, ha már itt vagyok, akkor elsétálok eddig a magaslatig (amin a kép készült), és remegő kézzel, verejtékezve elkészítem ezt a képet, közben pedig imádkozom, hogy visszaengedjenek az USA-ba. A poén már le van lőve, pár kérdés és szépen mosolygás után visszaengedtek.

Somewhere in Tribeca (lower Manhattan)

Ez a kép egy emeletes ház teraszán készült Manhattan egyik legdrágább (olcsó nem is létezik) ingatlannegyedében. Aki figyelmesen megnézi a képet, az láthatja a bal sarokban a Szabadság-szobrot, jobb oldalt pedig a jó öreg Empire State Building-et. Természetesen a kép nehezen adja vissza a valóságot, de egy kis ízelítőt szolgáltat. Mögöttem pedig pár száz méterre a World Trade Center One található. A lényeg az egészben, hogy az 5 szállás közül, amiben a 11 nap alatt tartózkodtam, ez volt az utolsó és ez volt ingyen. Az első hivatalos Couchsurfing élményem egy 80 éves amerikai papnál. Erről most tudnék pár oldalt írni, de megint csak annyit tudok mondani, próbálja ki mindenki egyszer az életben.

Ennél jobb szendvicset még nem ettem (Sunac Natural Market)
Közben végignézhettem egy kis biztonsági őr vs. kajarabló jelenetet, amit az
utóbbi nyert egy cseles trükkel és jó gyors elfutással

NYC High Line

A városban fut egy leselejtezett metróvonal az utcák felett és az épületek között, amit ledeszkáztak és beparkosítottak. Pár kilométer fura séta, gyakran el sem lehet férni annyian járnak rajta. 

Záróakkordként: felvettem, ahogy egy kis turistahajó elhagyja a kikötőt, miközben egy leselejtezett Concorde alatt ülök, mellettem pedig egy szintén leselejtezett repülőgép-anyahajó és tengeralattjáró áll a múzeumlátogatók rendelkezésére. Halmozzuk az élvezeteket...

ÉS akkor most jönne a lényeg: Szeptember elsején megérkeztem Lausanne-ba (pontosabban Renens-ba), ahol egy laza 6 hónapot töltök az EPFL cserediákjaként. Természetesen, hogy ne legyen minden egyszerű már az idevezető út alatt sem, egy hirtelen fékezés után egy alagútban "enyhén" belénk durrant hátulról egy magassarkút viselő új Audit vezető nő. Miután leteszteltük a svájci rendőrök angol nyelvtudását és korrektségét, nagyobb anyagi kár nélkül tudtuk folytatni az utat. A szállás meglett, az első 10 napban a nappaliban aludtam, majd tegnap sikeresen beköltöztem a saját szobámba, a lakótársam pedig egy román PhD-s lány lett. A közlekedés elég drága, de rájöttem, hogy a MOL Bubi-hoz hasonló rendszer itt is ki van építve, az egyetem diákjainak pedig ingyenes, ezért ezt a rendszert használtam, amíg nem szereztem saját biciklit. De még hogy?! A másik román PhD-s lánynak (akinek a szobájában lakom) az egyik barátja pár napja felajánlotta a biciklijét nekem, annyi kikötéssel, hogy ha már nekem sem kell, jótékony módon én is ajánljam fel valaki másnak. DEAL!

Valami Alpina kemping biciklire számítottam, helyette kaptam egy Porsche-t

Szóval kicsit helyreraktam, meg felszereltem minden jóval, innentől kezdve természettudatos munkásemberként ezzel járok. Mégpedig ide:

Batochime, vagy mi a tököm a neve, szóval ebben van a labor

Szép darab,  van benne mindenféle hírös professzor meg totálszintézis, meg én is benne vagyok és szépen összehozok egy diplomamunkát az érdekes témámból amit kaptam. Íme a projekt, nem részletezném, precízen le van írva minden:

Hinnye de szép

Azt már most látni, mekkora a különbség egy top 20-as egyetem és a BME között. Tömören: itt nagyon sok a gaz, meg az elhanyagolt zöldterület, amit birkákkal nyírnak (ez ku***ra nem vicc) és folyamatosan építik az új extrém és fura formájú épületeket, amibe majd tanulni fog a sok zsenigyerek, míg a BME-n sok szép régi épület van és minden zöld terület precízen be van parkosítva és gondozva. EPFL:BME 0:1 ??

Miután az első pár napban sikeresen elkezdtem hánykolódni a bürokrácia hatalmas hullámain, sikerült tartózkodási engedélyt szereznem és elkezdhettem végre élni (nyithattam bankszámlát). És végre a 3. nap lecsapathattam a PubliBike-ommal a partra, megnézzem mitől is döglik a légy Lausanne-ban. Hát ettől:

Kacsák, kövek, vitorlák, nagy hegyek, sok víz és nyugalom
(Az ottan szembe már Fransziaország)

Az első hétvégémbe gyors bele is vágtam, csak a szokásos random módon: Szóval felkeltem és az egyik lány mondta, hogy mennek kirándulni kocsival, ha van kedvem jöhetek, 15 percem van elkészülni, szóval egyből mondtam: Let's go. Amire nem számítottam, hogy 3 órás kocsiút után Täsch nevezetű településen kötök ki. Innen már nem lehet továbbmenni kocsival, ezért vonatra szálltunk és elvonatoztunk Zermatt-ba, ami télen síparadicsom, ilyenkor meg hiking paradicsom. A tájat a Matterhorn (Alpok egyik legmagasabb csúcsa, 4478 m) töri meg, és gyönyörű terepeken lehet végigtúrázni, ha bírja az ember energiával (én elfáradtam).

Kicsit elbújt a felhők közé a csúcs

Járda a patak mellett

Szűk

És egy számomra vicces kép a végére. Találtam egy halom körbekerített kertet, ahol valami fura hagyományőrző módon mindenki kifeszített valamilyen zászlót. Az előtérben valaki érthetetlen módon egy FC Barcelona (pfúj) zászlót rakott ki, ezért a szomszéd gyorsan felnyesett egy Real Madrid zászlót, hahaha :D

Kelet felé fordulva, nyugatra haladva. Farral előre, győzni kell

Elmesélem most a szobatársam igaz küzdelmét. Most, hogy itt van a mellettem lévő szobában már vidámak azok az emlékek amik annál a kérdésnél merültek fel, hogy min ment keresztül, hogy kijusson Iránból. Végül a  mesterképzést a Politechnico di Milano ösztöndíjasaként végezte el, az elérhető legmagasabb átlaggal (110/110).
A történet 8 évvel ezelőtt kezdődött az érettségivel. Az érettségin a legeredményesebb 1 %-ba került, amivel bárhova mehetett. A teheráni egyetemen kezdett anyagtudományt tanulni és metallurgiát. Azt megtanulta, hogy a top 1 % sem egyenlő. A legjobb 20-30 embert repülőjegy várja Bostonba és San Franciscoba. El lehet képzelni, hogy egy több mint 70 millió lelkes országból ez mit jelent. Brain drain: Iran 1:0. Az alapképzésen nem jeleskedett, a jegyei meglehetősen közepesek voltak. Nem volt túlzottan izgalmas a diplomamunkája sem, és még a nyelvvizsgája sem sikerült túl jól. Így nehéz lesz - gondolta, ezen dolgozni kell. Aztán nekiállt. A szám, ami miatt megírtam ezt a posztot a következő: 1196. Ennyi professzort keresett meg, hogy helyet találjon (van egy program ami kicseréli a jelzett szavakat és így egy kattintással tudta elküldeni az e-maileket). Nem válogatott túlzottan, agresszív volt és rámenős, mindenkit berakott egy hatalmas excel fileba, és ott jelölte következetesen, kinél hogy áll. Aki nem válaszolt azoknak újra elküldte az e-mailjét. Volt egy külön fájl a negyedik felszólításra váró professzorokkal! 11 pozitív, bátorító választ kapott, ebből 8-at pályázott meg, mert csak ennyire volt pénze. Végül két mesterképzésre kapott ingyenes helyet, kettőre ingyeneset plusz ösztöndíjat, valamint jelölték 3 phd ösztöndíjra is.
Amerikába kellett neki a GRE vizsga, ami nagyon rossz Iránban ezért Törökországba jelentkezett, hogy kitöltse. Itt jött közbe a katonaság. Iránban érettségi után vagy a kötelező katonaságra mész, vagy egyetemre. Ha elvégezted, akkor marad ugyanez a két opció. Vagy továbbtanulsz, vagy irány a katonai szolgálat (2 év!!!). Utazni nem lehet, van GRE otthon is, ezért nem engedünk ki - mondták neki. Hogy lehet akkor kijutni Törökországba?  Gyorsan hamisított egy nyelvvizsga fizetési bizonylatot, ami azt mutatta, hogy kifizetett egy csomó pénzt, hogy nemzetközi nyelvvizsgát szerezzen, ilyen viszont nincs otthon. Végül sikerül neki megszerezni a bizonyítványt, a GRE-t.
Csodásan alakult minden, megnyerte az ösztöndíjat amerikába. Egy igazi álom vált valóra, majdnem. Nem kapott vízumot, háromszor utasították vissza a kérelmét, így le kellett tennie erről. Végül a milánói ajánlatot választotta, ahol nagyon jól érezte magát, és igazi top diákká vált emellett európaivá. Múltkor bementem a szobájába, egy excel táblázatot szerkesztett. Nagyobb reményekkel, sokkal jobb önéletrajzzal, magabiztossággal. A titok mint mondja a következő: valahol a világon pont annyira vágynak egy olyan emberre mint én vagy te mint mi a rájuk. Nem szabad kihagyni az esélyt, hogy megtaláljanak. Csak a Stanfordról és a MIT-ről 50 e-mail címet másolt ki. Most sokkal válogatósabb és specifikusan ír e-maileket. Eddig nincs semmi eredmény. Azt mondja, hogy ha nem kerül be egy elit iskolába akkor nem lesz elég motivációja, hogy itthagyja a kényelmes Európát. Haza nem mehet 90 napnál többre, ugyanis ott várja a szolgálat - még mindig.

8 óra munka, 8 óra pihe.... na persze, még mit nem :D

Ma Labour Day van, hétfő és Amerika otthon pihen. Ez alól persze kivételt képez a Baran labor, ahol az asztalomnál ülök és körmölöm ezt a bejegyzést este 10 óra körül. Nem akarok nagyon szakmázni ebben a posztban, de úgysem fogom megállni a végére, hogy legalább egy sort írjak arról, amiért végül is itt vagyok

Az első hetem eléggé kaotikus volt. Rengeteg papírmunkán, gyorstalpalón/tanfolyamon és IT munkán kellett átesnem, hogy végre leülhessek az asztalomhoz. Pontosabban ahhoz se, mivel nem volt. Se fülke, se eszközök. Az első pár napban így gázpalackokat, be-rendezéseket mozgattam, valamint végig "csöveltem" a labor minden egyes szegletét, hogy előteremtsem magamnak a munkához szükséges minimum feltételeket. Érdekes élmény volt úgy, hogy egy idegen helyre csöppen az ember, senkit sem ismer, nemhogy a műszereket. A végére, mint mindig happy end lett és mostmár nagyjából-egészéből tudok dolgozni. Túl vagyok a felszerelés keresés 80%-án. 

Az első 2-3 nap után kezdett leesni, hogy mitől más egy csúcskategóriás amerikai kutatócsoport egy csúcskategóriás európaihoz képest. Először is leszögezem, hogy az itteni "csövelés" meg eszköz hiány stb... egyedi. A kollégáim közül mindenki neves professzoroktól jött és ezt az állítást mind megerősítette. Tehát más, hasonló kaliberű csoportnál nem probléma a rend, tisztaság és eszköz készlet. Ezt csak azért mondtam el, mert ez egy óriási különbség lenne az EPFL-ETHZ szintjéhez képest, de megpróbálok kicsit általánosabban beszélni, nem csak a saját, hanem a barátaim tapasztalatából. 

Az EPFL honlapján felkerült egy interjúsorozat az amerikából (kilóra :D) megvett tanárokkal, akik Lausanne-ban tanítanak. Megkérdezték tőlük az egyetem gyengeségeit is és elég egyöntetűen válaszolták a PhD hallgatók elmaradó minőségét a kintiekkel szemben. Ezt itt nagyon érzem most. Az EPFL-es kisdoktorok közt volt (nem egy) nagyon magas szinten dolgozó diák, de sok volt köztük a selejt is. Selejt alatt a fejlődésre képtelent értem. A professzornak sosem baj, ha a diákja nem olyan képzett, de ezért kompenzáljon kemény munkával és tanulással. Erre nem képesek többen. Az itteni diákok közül nagyon sokan jönnek Angliából, általában az Oxbridge vagy a londoni nagyok valamelyikéből. Amellett, hogy folyamatosan tanulnak, látványos az is hogy mennyire sokat beszélnek a munkájukról. Lehet, gyíknak, kockának, bárminek nevezni ezt a szokást, de az biztos hogy így lehet a leggyorsabban fejlődni, ha a barátodtól hallod a "kémiát", nem pedig csak elolvasod. Borzasztó gyors az információ áramlás és elsősorban informális úton. Így lehet nehéz problékat gyorsan megoldani. Persze van amikor minden terv csődöt mond, de arra mindig itt van Phil (Baran) és ha a választ nem is, de 10 teljesen formabontó ötletet biztos elmond. Állandóan elérhető és szóvá is teszi, ha nem jársz be heti minimum kétszer az irodájába. Szavakba se tudom foglalni, mekkora segítség. Az első konzultáció után úgy éreztem magam, mintha én lennék a meghosszabbított keze, aki helyette is pakolja fel a reakciókat. Ez így van rendjén, állatira élvezem a munkám és jó itt lenni.

Ma feltettem a hatodik reakciómat 3 nap alatt, így megvan a napi kettő. Ez volt a kezdeti célom, de már rájöttem, hogy alulbecsültem magam, így kitűztem célul a hónap végére a napi hármas átlagot, ami nem kevés. Hétköznapi nyelvre lefordítva, olyan mintha reggel nyolctól este kilencig sütne-főzne-mosogatna az ember. Rozmaringos tengeri süllő helyett, mondjuk szekunder amin rotyog a fazékban, de lényegében ugyanaz. 

A feladatom - és ezt a bekezdést nyugodtan lehet skippelni -, mint említettem szekunder aminok előállítása olefinek hidroaminálásával nitroarénekkel.

Az ábrán látható, hogy S1-ből, hogyan lesz S8. Az én feladatom egy reakciót kidolgozni alifás nitrovegyületekre - amit a csoport megpróbált ugyan, de nem sikerült kivitelezni. Erős kételyeim vannak a 6 hónapos határidőt illetően, de megteszek majd mindent, hogy sikerüljön.

Fel lehet újra lélegezni, amíg nem sikerül valami komoly eredményt elérnem, addig említés szintjén sem fogjátok látni a blogon a kémiát. Kivéve persze, ha Benő vagy Máté posztol valami izgalmasat!!! Aminek mindenki örülne, ugye? :)

Búcsúzóul itt egy videó a laborról, amit szuper titokban készítettem amikor elment már majdnem mindenki (van aki reggel kettőig küldi minden nap), így nincs alatta kommentár, de hát ez van. Valamit valamiért.   *************A VIDEÓ HAMAROSAN JÖN*************

A laborvideóért cserébe helyzet jelentés a Torrey Pines Beach-ről, La Jolla-ból. Érdemes őket a youtube-on (jobb alsó sarok "YouTube" ikon), mert HD MINŐSÉGBEN nézni.

Have fun:

Padres [Balázs]

Megkezdtem Magyaroszág határainak kiépítését a nyugati parton is. Gépem megérkezett, a fogadtatásomra kirendelt cheerleader csapat megbetegedett, így taxival mentem a szállásra, majd totális háborút hirdettem a lakástulajdonosok ellen. Már az első nap elvesztettem egy csatát, így elmentem a legközelebbi horgász és fegyverboltba, kicsit csorgatni a nyálam, valamint kiváltani az engedélyem.

Ilyen zacskóban legutóbb az uzsimat kaptam...

A barátnőkre is gondolnak

Miután megvolt az engedély egyből mentem a partra és egy csodálatos estét töltöttem a Mission Bay egyik öblében.

Mission Bay by night

Ő volt a horgásztársam, egy csíkos bűzösborz (Mephitis mephitis). Mindenhová követett, néha hátat fordított és felemelte a farkát --> na ilyenkor kaptam infarktust, mert ha ez a dög lespriccel, akkor tuti nem találok lakást ebben a félévben sem. 

Uncle Georgie-t megkértem, hogy lőjön egy fotót a zsákmányomról, mielőtt újra szabaddá teszem. Uncle Georgie-nak sajnos nem tudtam sokadik nekifutásra elmondani, hogy az objektív előtt van az ujja, így míg én folyamatosan lehajoltam és sétáltam balra, addig ő lassan követett. Ebben a násztáncban született a fotó is.

Ilyen csatahajókból mindig van 3-4 db szem előtt. Orrukon jól kivehető a 127 mm-es ágyú, míg az oldalán számos "gatling gun" tud 6000 szabadságot kiosztani percenként.

Itt megcsapott a szele annak a bizonyos: "Budai, megint milyen szar helyre kerültél!" - érzésnek.

Nem untatok senkit sem a lakáskeresés részleteivel, aki még nem csinált ilyet, annak összeírtam, hogy ez mit jelent három nap alatt:

-73 db telefonhívás
-177 db email üzenet, copy-paste nélkül
-13 óra buszozás és végtelen várakozás, idegőrlés és ostoba tulajdonos.

Küldetés teljesítve, szállás megvan már csak "dógozni kéne". Erre viszont még semmilyen szinten nem vagyok felkészülve, így inkább élem a Californian Dream -et.  Eljárok a strandokra, pecázgatok és beszélgetek boldoggal, boldogtalannal.

A standard beach-ekre elmentem kicsit, szerencsére a prémium helyek nem ilyen tömöttek - azért ez sem egy Palatinus/Dagály - és pont a Scripps alatt találhatók.

Mission Beach at its best

Ez azt hiszem Ocean Beach, de kb. ugyanolyan, mint az előző.

Csendélet.

Itt San Diego-ban teljesen más az emberek habitusa, mint New Yorkban. Ott előfordult, hogy a kávézóban vagy a metrón a szomszéddal pár kedves szót váltottunk és folytattuk dolgunkat. Itt ez nem így van. Sétálsz az utcán, buszozol, villamosozol, neadjisten' horgászbottal a kezedben lézengsz akárhol: 100 méterenként jön valaki beszélgetni.

Na ez itt a dáuntáun (downtown). Gaslamp Quarter, ami alapvetően 3000 étterem pár utcába belezsúfolva. 

Itt sok szép emlék tört elő belőlem :)

Nem adja át a kép, de ez egy brutális, hömpölygő tömeg aki Taylor Swift hangjáért adta el lovát-házát-birtokát és várja sorát, hogy bejuthasson a San Diego Padres baseball arénába. A hangulat az utcán is hihetetlen volt!

Ez a kép csak azért kerülhetett ide, mert egy évet vártam arra hogy egy ilyen táblát láthassak. Tegnap is lementem elintézni egy nagybevásárlást. Este 10-kor. Ahh.

Az elején baromi jól esett a sok kedves szó, meg a csevegés, abszolút nem éreztem egyedül magam. A második nap sem okozott nagy fejfájást, amikor a távolból kiszúrt egy Manilából menekült kocapecás és a pick-up truckjával lekövetve, majd kiugorva adta elő élete és horgászatainak feledhetetlen sztorijait. Túléltem, nem volt semmi gáz. Harmadik nap, amikor már számtalan szerelmes pár, csöves, horgász, idős pár, gyerek, kutyasétáltató valamint kocogást színlelő ember állított meg, hogy "beszélgessünk már egy 10 percet" attól besokalltam. Főleg az agresszív csövesektől, akik addig kiabálnak amíg ki nem veszed a fülhallgatót és rájuk nem nézel. Érdekes világ zajlik a downtown - ban, de ehhez észben kell tartani hogy nem, ez nem Amerika. Amerika ugyanis autóban ül. Vajmi keveset javított ez a helyzetemen, még egy napot kibírtam és mentem is az újdonsült otthonomba:

A videón még nincs fent a szobám a valódi beköltözést követően, hát íme:

Ennyi mára, első munkanap megvolt, de nagyon bonyolult lenne ide lekörmölni, hogy mi a pontos helyzet. A lényegét tekintve a dolgoknak látom, hogy teljesen önálló munka lesz, a labor egy hömpölygő káosz, a diákok pedig kb. a PhD-jük közepén már az "upper-genius" kategóriában vannak. Meglátjuk, izgalmas lesz az biztos!