Megjöttem

Megosztok most néhány képet. Egy hete, hogy megérkeztem Minnepolisba, ahol elkezdődött az életem egy új szakasza. A harmadik vagy negyedik napon éreztem először, hogy nagyon boldog vagyok és ez jó lesz. Ez elég korainak számít. Azért vannak hullámvölgyek is. Az itteniek örülnek, hogy ilyen meleg van, mivel két éve télen nem nagyon ment -20 fok fölé a hőmérséklet. Nekem egyelőre kihívás ha -10 fölé nem megy napközben. Ez annak köszönhető, hogy gyalog járok a munkahelyemre, ami napi egy óra sétálást jelent.

Ez az interkontinentális utazás egyik fő jellemzője. Megnövekszik az adminisztráció. A legutóbbi élményeimhez képest örömmel nyugtáztam, hogy most már Európán belül nem ellenőrzik kétszer az ember kézipoggyászát. Legutóbbi amerikai utam során két teljes ellenőrzésen estem át - ez nagyban meghosszabítja az átszálláshoz szükséges időt. Az itt feltorlódott sor az útlevélellenőrzésre vár. Nagyon jó a tájékoztatás, több reptéri dolgozó is hangosan kiabálva irányítja a szelíd tömeget. Aki késésben van, azt kiemelik és azonnal előre jut. Az amszterdami reptéren így egy kényelmes negyven perc alatt kaputúl kapuig lehet jutni.

Tudjátok, hogy az Old Amsterdam az egyik kedvencem. Itt megcsodálhatjátok minden kiszerelésben. A különlegesség az volt, hogy egy két évig érlelt változatot most mutattak be aminek teljesen dió íze volt. Nekem tetszett, viszont az eladó néni egyeltalán nem szereti ezt a sajtot. Szegény...

Igazi igásló. A reklámokban/filmekben/köztudatban előszeretettel szerepelnek a super jumbo gépek, belőlük azonban nincs sok és egyre csökken a jelentőségük köszönhetően a drága fenntartásnak. A két sugárhajtóművés ultra széles torzsű gépeknek áll most a zászló. Külön kiemelendő, hogy itt csak 300-400 emberrel kell bepréselődni egy zárt kabinba. Emiatt a turista osztályon a szék kiosztás 2-4-2 típusú. A helykínálat az IC-vel összemérhető. Ez nem rossz. Az óriás gépeken  sokkal kényelmetlenebb lehet 3-5-3, 4-6-4 kiosztásban ülni, nem beszélve arról, hogy sokkal lassabban lehet a gépre/mosdóba/folyosóra/tengerbe jutni. 

Ez meglepett. A Delta Airlines Starbucks kávét kínál az utasoknak. Jobb volt mint az átlag az biztos. Az ellátásra egy szavam sem lehet, annyi ételt adtak, hogy miután leszálltunk nem ettem 16 órán keresztül. Megnéztem két filmet. A Black Masstől többet vártam, a halálos iramban héttől meg semmit, de azt meg is kaptam :D. 

Minding célszerű belőni, hogy mikor ér kontinens fölé az ember. Itt épp Kanadát csípjük meg. Igazi mesés, sarkvidéki táj.

Amikor megcsillan a napfény rajta akkor különösen szép.

Különleges érzés, amikor "megáll" az idő. Egykor szálltam föl Amszterdamban és 3 körül meg le. 

 A mellettem ülő Új-Zélandról jött férfiról kiderült, hogy a kinézetével ellentétben épp nem szörfözni készül hanem síelni Coloradoba és nem 28 éves hanem 42. Ő 3-4 pohár vörösborral lazította magát, jóformán egész nap úton volt. 

Ez a belváros és a maradék. Elég szellős, nem? Feladvány, hogy találjuk meg a képen a baseball stadiont, az épülő amerikai foci szentélyt, és a kosárcsarnokot. A belváros igazából csak messziről néz ki jól. Hiányérzetet kelt az emberben, hogy ilyen kevés a felhőkarcoló.

Ez az épület, amit otthonomként fogok tisztelni a következő kicsit több mint négy hónapban. Izgalmas kihívások következnek, örülök, hogy egy ennyire igényes épületben tölthetem időm nagyobb részét.

Művészi épület a kampusz közepén. Nem ez az egyetlen, de talán a legszebb. 

Érkezésemkor még csak kevés hó volt a környéken. Azóta kárpótolt az időjárás plusz 40 centi hóval. Jövő héten folytatódik. Hidegre felkészülni. 

Biciklis/gyalogos híd. Az alsó szinten mennek az autók. Szeretem ezt a megoldást. Amerikában híresen jól használják a hídi közlekedést. Erre jó példa a metropolisok egyirányusítása. Elég gyakran reggel bizonyos hidakat csak befelé este pedig csak kifelé lehet haszálni. Képzeljük magunk elég a reggeli Erzsébet hidat.

Ez a kondi terem :D:D. Remélem hamarosan meglesz a kártyám és jöhetek mozogni. Ezt nagyon várom.

Hóvihar. Plusz egy adományozott épület a sok közül. Ez rettentően jellemző Amerikára. A nagy épületeket mindig valakinek az adományából építik fel. Az országban megtermelt GDP 2-3 %-a megy jótékonykodásra! Hol lenne ennek jobb helye, mint az oktatásban/szociális munkában/egészségügyben? Ez Magyarországon 600-900 milliárd forintot jelentene. Ebből lehetne már egykét dolgot csinálni.

A stadionoknál már más a helyzet. Ez egy szerény egyetemi amerikai foci aréna. Itt a névadó sponzor adja a pénzt. Amíg épül a városi csapat fedett csodapályája addig ők is itt húzták meg magukat. 

Ennyit mára, innen folytatjuk.