Azon gondolkodtam a napokban, hogy a gyermekeim majd vajon olyan világban nőnek-e fel, ahol az ilyen dolgok már ismeretlenek lesznek? Nektek is megvan az iskolatárs, aki boxerrel járt iskolába? Netán Kábellel (vidéken csak kIábelnek hívták), vagy esetleg vipera? Rugós? :D az ilyen gyengébb bicska meg gyöngypisztolyt hagyjuk, az nem ér. Csúzli, ugyanmár... Úgy tűnhetne, hogy egy brutális kerületi keményeknek fenntartott iskolájába jártam, pedig tudjátok, hogy nem így van.
Na ennyit erről. :D
Térjünk vissza Chicahohoz, ami egykor a bűn városa volt. Al Capone itt játszotta a nagy Janit. A chicagoi várostörténeti múzeumban megtudtam róla, hogy utálta, ha digónak hívták, rendkívül erőszakos ember volt akit először mindenhonnan kirúgtak (már a gimnáziumból úgy rúgták ki, hogy megvert egy tanárt, majd az igazgató őt verte meg - az MI iskola?) . Jó szervezőnek bizonyult így sikerült az egész rendőrséget a kezében tartania. Végül a jó győzött, elkapták, hosszú börtön következett az életében amit magányos halállal fejezett be.
Ezek a történetek egyre távolabbinak tűnnek, ahogy egyre jobb hely lesz a világ. Minden kutatás azt mutatja, hogy soha nem volt ennyire békés, biztonságos gazdag stb...Itt megosztok egy kiváló összefüggést az újságírásról. Egy esemény médiareprezentációja fordítottan arányos a gyakoriságával. Így lenne ez, a szabad média világában. Pont a bűncselekményeknél van nagyon erős torzítás. Tudtátok, hogy például a bankrablásokat csak bizonyos késleltetéssel lehet feldolgozni, hogy ne bátorítson másokat elkövetésre? Ezzel függ össze a németországi erőszakos bűncselekmények takargatása?
Szerencsére mi csak egy kicsit félelmetes helyzetbe kerültünk Chicagoban. Épp a világhírű egyetemüket látogattuk meg - ami mintegy 89 Nobel-díjast látott vendégül/tanított a falai között (No. 4 a világon)- a hazaúton felborzoltam egy hajléktalan kedélyét azzal, hogy fényképeket készítettem a metrómegállóról. Szerencsére a peron másik oldalán voltunk és végül egy kedves nagydarab ember eltakarta előlünk, majd megnyugtatott minket, hogy nem lesz baj. A kampusz amúgy a világ egyik legszebbje, igazi angol mintára épült egyetem. A fekete öv nevű negyed szélén, szinte teljes elszigeteltségben fekszik. Tömegközlekedéssel érkezőknek szigorúan csak fényes nappal ajánlott.
Erről készült képeket később töltök fel.
Most viszont jöjjön a szépművészeti múzeum.
Visszafogott klasszicista bejárat. Fele akkora sincs mint a szépművészeti.
Pritzker galéria. Sok-sok fény. Ez jellemző az új szárnyra is, ami nekem különösen tetszett.
Ez az egész múzeum egy csoda. A Met után a második legnagyobb alapterületű és méltán világhírű , főként az impresszionista gyűjteménye miatt. A témavezetőm hívta erre fel a figyelmemet, mert alapvetően csak legyintettem, hogy azért Párizst csak nem körözi le. Hát, NEM. A Musee d'Orsay felső szintje mindent visz, de elképesztő gyűjteményt halmoztak fel, itt a tenger túloldalán is. A hízelgőbb eredettörténet szerint az amerikaiak felismerték az impresszionizmus valódi értékét akkor amikor párizsban merően elítélték és nem támogatták, ezért van ennyi műkincs itt. (Haha). Furcsa ennyi, ennyire ünnepelt képet látni. Túlcsordulás, nem kaphatja fel az ember a fejét mindenkire. A kérdés az, hogy végülis mit ad az embernek, egy turistának egy ilyen látogatás? Azt gyanítom, hogy a helyi lakosoknak ugyanis sokat, ha éves bérletük van. Én úgy próbálnám, hogy teremről teremre keresném meg a számomra legtöbbet jelentő darabokat csendes órákban. Támogatják is a múzeumot. Amikor a modern szárnyat tervezték, akkor összekapaloztak 100 milliárd forintot a költségekre! :D Képzeljük el ezt otthon. Mindig is csodáltam a huszadik század eleji műkincs gyűjtéséi törekvéseit a Szépművészetinek. Milyen izgalmas lehetett akkor megszerezni/utaztatni a nagy durranásokat. Ahogy aranykora volt akkor a városnak, úgy a képek gyűjtésének is. Milyen szép lenne ezt ma is látni, tekintve, hogy Budapesten aranykor van. A háborúk során rengeteg kincset menekítettek nyugatra, a polgári gyűjteményeket meg elrabolták, keletre.
Egy jó impresszionista kiállítás mindig az egyik öreggel keződik Pissarro vagy Sisley. Érdekes, hogy Manet később jön általában. Renoir, a derűs festő több képe is látható.
Csendes időszakot fogtunk ki, viszonylag kicsi volt a tolongás. A festményekkel szelfizés tiltandó dolog. Az időszaki Van Googh hálószóbái kiállításra direkt vettünk jegyet. Gondolom oda áradt a látogatók nagyrésze.
A következő terem Monet klasszikusaival telt meg. Pár kiemelkedő klasszikus a londni parlament több változata, a szalmabálák és a vízi liliomok.
Kicsit hihetetlen, hogy igazából 30 évvel később már a következő képek kezdtek megszületni.
Ez a kép az egyik nagy amerikai klasszikus (Grant Wood- American Gothic). A vidéki amerikai életet ábrázolja. Ma már szexistának hívják azt, aki a nőnek nem a vasvillát adja a kezébe, hanem finoman a virágcseréppel a háttérben utal rá :D. A ház stílusa nagyon jellegzetes és a farmer ruhája is. A legelfogadottabb értelmezés szerint a kép tükrözi a vidék szűklátókörűségét, mintegy kifigurázza azt a nagy világgazdagási válság idején.
Edward Hopper éjszakai sasok című képe egy nagy kedvencem. Nagy öröm volt élőben látni. Igen éjszakai SASok, mégiscsak Amerikában vagyunk.
Ezután átértünk a modern szárnyba, ahol nem fotóztam sokat. Volt már érdekes kép, utólag kiderült, hogy Kandinszkijt, bátyám kedvenc festőjét kihagytam (aki nem hallotta még a sztorit, az hívjon fel, megéri :D). Viszonylagos csend volt, jobban meg lehetett nézni pár képet. Rothkonál nem emlékszem most kristálytisztán, hogy kék sárga piros volt épp vásznon, vagy sárga fekete piros :D.
Ami viszont nagyon tetszett az a következő:
Hamisítatlan (:D) Magritte. Hagyni kell, hogy az embert összezavarja.
Az átszúrt/megfagyott idő (time transfixed). Érdekes a névválasztás is, nem egyértelmű a fordítása számomra. Ahogy olvastam a képről kiderült, hogy Magritte sokat szöszölt a képek címével és mindig elégedetlen volt az angol fordítással. Igazi szürrealista. Ő franciául valahogy úgy képzelte el a címet, hogy haladó idő egy tőrrel átdöfve. Mecénása megviccelte alkotóját, nagy elégedetlenségére egy kandalló fölé helyezte, ahelyett, hogy a javasolt lépcső aljánál helyezte volna el, hogy vendégeit "átszúrja" a bálterembe menet. Brüsszelben van a Magritte múzeum. Eszter remélem már voltál ott, Martin te meg majd menj.
Alberto Giacometti sétáló ember szobrai nagyon megrázóak. Emlékszem, amikor Balázs először mesélt arról, hogy az egyik londoni útját belehallgatott egy idegevezető ismertetésébe a szoborral kapcsolatban.
Ez bennem nagyon megmaradt, majd egy múzeumban végül láttam egy művét. Ezt egy berlini sikk negyed kocsmájának mélyén gin koktélok között megvitattuk. Maradandó élmény. A száz frankoson őrizték meg a svájciak a szellemét. Milyen ironikus.
A kijáratnál nagy meglepetésünkre az óriási sor várt minket. Időzíteni tudni kell. Ez főként az ebédidő kihasználását jelenti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése