Letters of Nashville #1

Sziasztok! Sajnos a 8 hét második felében nem volt időm a blog frissítésére, így utólag szeretném pár képpel és sztorival összefoglalni ködös emlékeimet. Az időhiánynak a sok előadás, a kutatás beindulása, a prezentációkra való készülés és az állandó szervezett programok voltak az okai. Itt van például egy érdekes előadás az amerikai túlsúlyosság problémájáról. Nem tudtam megállni, hogy ne készítsek egy fotót a prezentáció közben:

Elég sokkoló a változás

De sok egyéb előadást is tartottak, nagyon sokat tanultam a rákról és sok egyéb betegségről, mint a legtöbb biológusnak, nekem is többször megfordult a fejemben, hogy lehetséges egyáltalán az, hogy még élek?

Életem első baseball meccsére is elvittek, elfelejtettem elolvasni a szabályokat, így a játék nagy része számomra azzal telt, hogy próbáltam felfogni mi miért történik, sajnos sikertelenül. Maga a baseball számomra elég unalmas volt, nem egy első osztályú meccs volt, így a legtöbb esetben el sem találták a labdát, ami eléggé lerontotta az élvezhetőséget. Nagyon sokat fordítottak arra is, hogy más programokkal szórakoztassák a közönséget. Nem csodálkozom, hogy nem vált népszerűvé ez a sport a világ más tájain.

Bézbóz

Az amerikai patriotizmus viszont jól megmutatkozott. Himnusz, plusz valami szózat szerűség talán, amiket nagy hanggal énekeltek, bemutatták a városból származó külföldön szolgáló katonákat, valamint egy nőt és gyerekeit élőben be is hívtak a pályára, és meglepték őket a visszatérő katona férjjel.

Nashville amúgy egyféle kajáról híres: ez pedig a hot chicken, ami bepanírozott csirke és azért "hot", mert nagyon durván csipősen is lehet kérni. Évente szerveznek egy fesztivált is ennek a kajának szentelve; a város összes hot chicken-t forgalmazó étterme kiköltözik egy térre július 4.-én. Természetesen megjelentünk:

Bolton's

Az első amit kipróbáltam. Csak egy pálca csirkéért fizettem, de valamiért kettőt kaptam... Lucky me, or not? Az első két harapás után beütött, egyszerre sírtam, verítékeztem és folyt az orrom. Még szerencse, hogy esett az eső, így nem nagyon látszott a kínszenvedésem, de ezek után nem igazán örültem, hogy még egy ráadás köröm is lesz, de kellett a protein, nem hagyhattam ott. Ez volt a legcsípősebb hot chicken a háromból, amit kipróbáltam. Mivel azon a napon volt július 4.-e, ezért bementünk a központba, ahol az egész ország legnagyobb tűzijátékát szolgáltatták nekünk. Esett az eső, ami miatt a nagy tűzijáték által létrehozott füst nem nagyon akart elszállni és eltakarta magát a tűzijáték fényeit is pár alkalommal.

Két egymást követő szerdán egy úgynevezett chalk talk-ot kellett adnia mindenkinek a programban résztvevő többi diáknak és egy supervisor-nak arról, hogy halad a témája. Az időtartam maximum 5 perc és csak a táblát és filcet lehetett használni, diákat nem. Ez az 5 perc diák nélkül az elméleti háttér bemutatására is szörnyen kevés volt, nagyon körülményes tervezés és gyakorlás árán sikerült csak viszonylag érhető, átlátható és 5 percen belüli előadást létrehozni. Sokan nem fogták fel, hogy is kéne ezt csinálni, szerencsére nekem a mentorom kellő útmutatást adott, de még így is bőven hagyott kívánni valót maga után az előadásom. Nagyon jól rávilágított ez az első kihívás, hogy milyen fontos megtanulni azt, hogy hogyan prezentáld a kutatásod mindenki számára érthetően. Ez a szakma egyik legnagyobb kihívása, nem szabad félvárról venni. Mindenki tudja, mennyire unalmas egy borzalmas előadást végighallgatni, holott maga a téma még akár érdekes is lehetne...

(Máté)- Sajtó

Mindenkiről folyik a víz vagy épp valahol a vízben úszik/ázik/fázik. Ez ránk nem igaz, mert igazi belga időjárásnak örülhetünk, 22-23 fok, néhol napsütés. A metrók állapota nem valami szívderítő, sem az utazó közönségé, ezért nem bánom. Egyik reggel háromszor kellett szerelvényt váltani valami be nem jelentett hiba miatt (aztán hazafelé bomba riadó volt). Ezen kívül is elég gyakran áll meg random helyeken. Napi 1 órát töltök lent (néhol fönt) ma például alvással tettem kellemesebbé, de ha van időm reggel még internetközelben, akkor gyorsító memóriából olvasom a CapX hírek közül az öt legfontosabbat. A magyarázó újságírás rendkívül szerethető formáját adják, ahol lehet ésszerűen kritizálni és tanácsokat adni, emellett mégis mindig tanul valamit az olvasó.
http://www.capx.co/angela-merkel-is-seriously-overrated/
Itt éppen Merkelről ír a főszerkesztő, nem éppen kesztyűs kézzel. Tudtátok, hogy a kancellár kvantumkémiából doktorált és a férje a Humboldt egyetemen tanítja a számításos kémia szépségeit? Easy.
Tisztul a fejem, már egy hónapja nem olvasok Indexet, Origót. Maradt a portfolio, alapblog páros, bár előbbit lassan elhagyom.
Mivel van TV a szobámban, azt néha bekapcsolom és érdekes nézni, ahogy például a BBC-n hibáznak néha. Nyilván nem ettől lesz jó vagy rossz egy csatorna, ők elég jók.

(Máté) városi képek

Első sör, ami tényleg ízlett. Elég furcsa sört inni, de  máris találtam még kettőt.

Reggeli áldás a szállásunkon, ingyen

Croissant? Merre?

Jól reprezentálja, hogy miről szól a vasút. (Nem a szép épületekről :D?!)

Belváros

Vár a város közepén

Ez miért ekkora probléma? A belvárosban az utcára rakják ki a zsákokat, viszont csak ép, sértetlen zsákokat visznek el. 

wut?

Főtábla

Ez nagyon tetszett.

Salus Patriae Suprema Lex - Balázs nem guglizhat

Au Revoir!

Itt ülök a gép előtt és legalább hetedszerre futok neki ennek a mondatnak. Eltelt egy év és azon erőlködöm, hogy kifacsarjak magamból valami frappánsat, amivel össze tudom foglalni nektek ezt a tanévet és az érzéseket amik bennem kavarognak. Totál esélytelen, úgyhogy csak kiöntöm a lelkem.

Tegnap volt a búcsú bulim, a tópartra szerveztem egy klasszikus BBQ-marshmallow partit. Ezek a búcsú bulik néha olyan depresszívek tudnak lenni, hogy az ember el se akar menni rájuk. Most ez nem így volt és nagyon boldog voltam. Kb. harmincan jöttünk össze és fantasztikus volt a hangulat az elsőtől az utolsó pillanatig. Rájöttem, hogy szeretek házigazda lenni és még inkább tudom, hogy piszok jó vagyok benne :D Valamikor hajnali egy körül taxiba ültem – mert valamelyik részeg elvitte a lábbelim –, ma reggel pedig a megszokott nyári kánikulában ébredtem. Furcsa érzés kapott el, ahogy kinyitottam a szemem. Pont ugyanolyan, mint amikor 6 évesen Anyu elvitt a mechwart ligeti játszótérről. Hideg zuhanyként ért, hogy menni kell és nem akartam otthagyni a váram. Van egy mondás, miszerint a város, ahol az egyetemi éveidet töltöd, az otthonod marad bárhová is sodor az élet. Ezt a mondást igazolom. Csak egy év volt, de annyi minden történt, annyi mindenben megváltoztam és annyi új dolgot tanultam, hogy felért egy világ körüli úttal. Úgy érzem, hogy nagyon sokat adott hozzám, de tudom, hogy én is sokat adhattam másokhoz. Az EPFL egy fantasztikus hely, mert a világ talán  legszínesebb egyeteme. Barátságokat építettem (és romboltam :D):

Angliából, Argentínából, Ausztráliából, Ausztriából, Fehéroroszországból, Belgiumból, Bolíviából, Brazíliából, Bulgária, Kanadából, Kínából, Kolumbiából, Csehországból, Dániából, Egyiptomból, Észtországból, Finnországból, Franciaországból, Németországból, Görögországból, Magyarországról :D (két prof & egy diák), Izlandról, Indiából, Indonéziából, Iránból, Izraelből, Írországból, Olaszországból, Japánból, Észak-Koreából (nem, csak csekkolom, hogy olvasod-e még :D), Dél-Koreából, Libanonból, Luxembourgból, Maldív-szigetekről, Malajziából, Mexikóból, Moldovából, Monaco, Marokkóból, Hollandiából, Norvégiából, Lengyelországból, Romániából, Oroszországból, Szerbiából, Szlovéniából, Szlovákiából, Dél-Afrikából, Srí Lankáról, Svédországból, Svájcból, Törökországból, Angliából, Amerikából és végül Vietnámból… Fhuhh.

Felsorolni is nehéz volt, de ennyi ember más és más nézőpontját, életvitelét és filozófiáját megvitatni ez alatt az egy év alatt percek alatt elröppent. Nagyon nehéz lesz beülni a kocsiba és felkanyarodni az autópályára. Szívemhez nőtt ez a hely és a szívemhez nőtt sok ember is. Hiányozni fog, de mindig örömmel fogok visszagondolni erre az évre. Életem legnagyobb kalandja van mögöttem, életem legszebb nyara pedig előttem! Mostmár semmi sem tart vissza attól, hogy Veletek legyek, találkozunk a DiVino-ban, Füreden, Solymáron vagy ahol a hajnal ránk talál!

Au revoir Lausanne!

(Máté)- Welcome onboard!

Égnek a billentyűk a kezem alatt, hosszú szünet után végre ismét olyan izgalmas dolgok történnek velem, amiket a távolságnak köszönhetően itt a legcélszerűbb megosztani Veletek.

Rövid áttekintés után a jövő héten fogok részletes beszámolóval jelentkezni. Munkáltató: Procter&Gamble (>300 márka e.g.: Mr. Proper, Tide, Ariel, Jar, Duracell, Gillette...)Helyszín: Strombek-Beever, Brüsszel Innovációs Központ (500 méterre az Atomiumtól, amit a világkiállításra építettek a belgák 1958-ban! A mai napig rettentően modern hatású épület). Milyen lehetett ez akkor.

Tihanyban megnyílt a KoGart új kiállító terme, amit jószívvel ajánlok a Balaton északi partját kedvelőknek. Szép épület, visszafogott mennyiség és dizájn jellemzi valamint kitűnő tárlat (most zárult a Hazádnak rendületlenül... c. kiállítás a magyar romantika fejtészetéről). Ott láttam többek között a 3. osztályos irodalomkönyvekben is szereplő egri nőket Székely Bertalantól (magántulajdonban van). Mennyire sokkoló lehetett akkoriban ezt a kis képet élőben látni, vagy egy Munkácsy alkotást. Mint ma egy 5D filmet (az wut?), á ez semmi ahhoz képest. Az olvasásban is ez a szemet gyönyörködtető, hogy mentes minden mai technológiai rabszolgaságtól.

Időtartam: Július 1-től szeptember 30-ig

Téma: to be discussed later.

Érzések: 'fantastic'

A jelentkezési folyamat szilveszter estélyén kezdődött amikor, az első személyiségteszt 84 kérdésére őszintén válaszoltam. Újév napján egy IQ teszttel ébredtem, ahol azt vizsgálták, hogyan működik az agyad, amikor nem tudja, hogy mivel áll szemben. Nem feltétlenül nehéz, viszont időre megy.

Ketyeg az óra, 90 másodperc

Vagy:

Ezek után az személyes papír alapú teszt következett hasonló feladatokkal. Kiegészítésként kaptunk egyszerű szöveges matek feladatokat, valamint szövegértést, érvelést. Értékelésként igen-nem választ kaptunk. Gratuláltak, hogy sikerült mindenkinek a teremben, a P&G-nél először.

Eljutottam az interjúkhoz, ahol először telefonon hívtak fel Belgiumból majd küldtek egy mérnököt Budapestre, hogy felvételiztessen minket. A koradélutáni jól sikerült ezért később videóhívással folytattuk a maratont.

A legfontosabb kérdést említem csak meg: mit csináltál a szakmai életben, ami igazán a te fejlesztésed, ötleted volt? Hogyan kivitelezted? Mi volt az ötletnek a magja, hogy született meg az ötlet.

A második interjút nem éreztem olyan jónak mint az elsőt ezért nem voltam benne biztos sikerül. Jó újra átélni ezeket a kemény hónapokat írás közben. A héten találkoztam mindkét hölggyel, nagyon jó érzés volt, hogy kollégaként üdvözöltek.

The story goes on...

A dolgok eléggé felpörögtek, ezért tudok csak most írni. Filip barátommal nagyon ráhibáztunk egymásra, épp az alábbi mix pörög kis szobánkban full laptop hangerőn :D

Rögtön bele is vágnék a további amerikai kulináris élményeimbe. Sajnos csak az egyik étteremben sikerült nem elfelejtenem képet készíteni a kajáról, a többi esetben az éhség azonnal felülkerekedett.

A lenti kép egy diner típusú étteremből származik. Ezek az éttermek azok, amelyekről nekem mindig az amerikai filmek jutnak eszembe. Az általuk nyújtott kaja nálunk reggelinek számít (pirítós, omlettek, palacsinta stb.). Valamiért az amerikaik szeretnek a nap minden időszakában reggelit enni, de azért találtunk normális kaját is. (Mellesleg fizették, úgyhogy szigorúan a legdrágábbak közül választottunk)

Hamburger steak. Fél kiló HÚS + 3 féle köret.
Embertelen küzdelem volt.

Ma egy "fine dining"-szerű étteremben voltunk szobatársammal és egy filippinó, valamint egy indiai doktoránssal. A kettő utóbbi valószínűleg a legnagyobb gourmet Nashville-ben, nagy szerencsékre ők kalauzoltak el (az indiai lány nem gyenge BMW-jében ülve) az alig egy hónapja nyílt Little Octopus-ba. Aki kíváncsi a menüre az megtalálja a neten. A kiszolgálás rutintalanságán azonnal látszott, hogy új hely. Btw, ahogy azt a két doktoránstól megtudtam, ez egy pop-up restaurant. A fogalom röviden annyit jelent, hogy az új éttermek tesztelik a menüjüket, valamint azt, hogy van-e rá vevőközönség a városban, és ha bejön, azaz népszerűvé válik a hely, akkor egy jóval frekventáltabb helyre költöznek, ha nem, akkor nagy valószínűséggel megszűnik.

A food bloggerkedés után rátérnék a szombati programomra. Vadvízi evezésen voltunk, amit mindenkinek kötelező kipróbálnia egyszer. Az Ocooee (ócsóóééé) folyón nyestünk le egy 5 mérföldes távot, különféle akadályokat leküzdve, a folyó közepén álló szikláról a vízbe ugrálva, valamint párszor a csónakból kivetődve és egy jó darabon úszva, ha a vezetőnk megengedte. vagy miután szerencsétlen módon kiestünk. Minden úszó apparátusba 7 ember fért bele, és vagy 30 darab haladt egymás után, úgyhogy jó párszor a Navy Seal különleges egység egyik tagjának éreztem magam.

Egyértelmű a hasonlóság.

A csónakban egy magyar professzor is ült (kék pólóban hátul), aki az egyetemen végez kutatómunkát, eredetileg pedig Újvidéken született. Ezután a találkozás után már meg sem lepődtem, amikor nekiálltam bankszámlát nyitni az egyik bankban a közelben, a bankár pedig önfeledten elkezdte újságolni, hogy 2 hónapig lakott magyarokkal, mennyi káromkodást tanult és mennyire rossz ízű a házipálinka (vannak egyéb részletek is, amiket nem írnék ide :D). Sokan ismernek legalább egy magyar valakit. A témavezetőmnek is sikeresen átadtam a magyar pálinka adagját, a hétvége után pedig lelkesen mutatta a képeket, hogyan mart rá a barátaival, és hogy az első pillanatban még finom volt, majd pár másodpercre szétmarta belső szerveit. Pont ezért szeretjük.

Ami a vendégszeretet (vagy az udvariasságot?) illeti: egyik nap csóró módon sétáltunk hazafelé a szupermárketből élelmiszerrel megpakolva, amikor egy nő a kislányával meglátta, hogy milyen kínkeserves léptekkel hordjuk a tejet, ezért megkérdezte, hogy hazadobhat-e minket az 700 méterre lévő koleszunkba. Természetesen igent mondtunk, annak ellenére, hogy még nekem jutott eszembe, hogy ezek most lehet valami csúnya dolgot fognak velem művelni. Ennyit a tiszta lelkiismeretről. Hasonló eset történt, mikor is hajnali kettő körül a szombat esti bulihelyek tesztelése után "tiszta tekintettel" 20 perce vártunk a buszra, ami lehet nem is jár, megállt egy úriember a megálló mellett és felajánlotta, hogy hazadob minket. Azonkívül, hogy 10 °C volt a kocsiban, ismét csak nagyon örültünk a fejünknek. Ennyire süt rólunk, hogy külföldiek vagyunk?

Ami a party helyeket illeti a downtownban, elég sok közölük több emeletes, mindegyik emeleten élőzene szól valamilyen noname banda segítségével. Ha jól értettem, ezek az együttesek ingyen lépnek fel, és a koncert közben/vége felé az egyik tag jár körbe és egy kalapban gyűjti a felajánlásokat a hallgatóságtól.

Egy sör a kocsmában általában 5$, úgyhogy jó európaiként ittunk mielőtt inni mentünk. Ami az embereket illeti, minden korosztály megtalálható a szórakozóhelyen, és nagyon sokan nem is Tennessee-ben laknak, hanem valahol máshol az országban (ezt az adatot csak a lányok esetében merem biztosan mondani :D).

A majdnem négy hét alatt sikerült bankkártyát szereznem, másodszori próbálkozásra kaptam Social Security Numbert (Balázs ne felejtsd el majd az ÖSSZES iratodat elvinni a hivatalba), jelenleg Netflixen nézek egy dokumentumfilm-sorozatot a vietnámi háborúról, vitamin water-t iszom, pringles-t eszem és káromkodások széles kavalkádját tudom több nyelven a lakótársaimra zúdítani; úgy érzem szép lassan sikerül beleolvadnom a környezetembe. 

First week

Nem is tudom mivel kezdjem. Talán legyen a tudomány, hogy gyorsan túl essünk rajta. Arról nem szeretnék mesélni, hogy mi is a projektem pontosan, mert még egy hét után sem sikerült meglátnom a fényt az alagút végén, úgyhogy akit veszettül érdekel, az a 8. hét végén keressen meg. Egy képpel tudom szemléltetni természetesen.

Már kedden apa lettem.

A hét első fele azzal telt, hogy megtaláljam a laborba vezető utat. Az épület komplexségére egy friss sztori: vasárnap az egyik doktoráns sikeresen evakuált egy tolókocsis nőt és a férjét az épületből, miután azok már egy órája kínkeservesen keresték a kijáratot. Jelentem szerdán már nekem is sikerült úgy lemennem ebédelni, majd visszatérni, hogy 30 perc helyett, csak 5 percbe került az út. Bolyongásaim során belefutottam pár érdekességbe is.

Egy HIV labor bejárata. Az ablakon benézni is életveszélyes.

Az ózdi hős is sikeresen kutatócsoportot alapított.

Nagyon sok doktori védést és különböző előadást tartanak, és ami a legjobb, gyakran kínálnak ebédet is (!!!). Hétfőn például a UC Irvine-ról jött egy olasz kutatónő és prezentálta életművét amiből bevallom nem sokat értettem, de az ingyééé kajálást nem tudtam kihagyni. Pénteken pedig két doktori védésen voltam. Magyarországon nem voltam még, de itt nagy érdeklődés van az ilyenek iránt, sok ember van mindig az előadóba, gyakran a család, kisgyerekek is, akiknek kb. annyi jön át, mint nekem. A védések végén mindig legalább 10 percet hagynak a köszönet-nyilvánításra, ami nagyon vicces, sokszor megható és egyben rendkívül szimpatikus szokás. Majdnem elmorzsoltam egy könnycseppet én is. Nem tudom, hogy megy ez otthon, de remélem valahogy így, öt év hatalmas munkája zárul le ezzel. Arról ne is beszéljünk, hogy sokan és jókat kérdeznek. Az MTA-n sokszor rugdosni kell az embereket, hogy legyen valami... 

ÉS akkor most jöjjön a kaja. Céljaim között szerepel, hogy minél többféle autentikus zabáldát kipróbáljak. Kettő kilőve:

McDougal's Chicken. A krumpli brutálisan finom volt, a csirke pedig
savanyú és csípős egyszerre. Nyáltócsában gépelek...

Jack's Bar-B-Que. Erre sajnos nincsenek szavak. A borda
teljesen átadta a füst ízét, katarzis volt ez az étkezés.
Nem véletlen kellett 45 percet sorban állni.

Ami a bolti kaját illeti: természetesen a supermarket nagy részét a kész kaja foglalja el, amit csak meg kell melegíteni/sütni/főzni. Az ízek szerintem különböznek az otthoniaktól. Sok minden mintha kicsit finomabb lenne, talán a több ízfokozó miatt, vagy csak azért mert erre hatalmas figyelmet fordítanak itt.  A zabálásnak kultusza van. Csak itt az egyetem körül végtelen sok kajálda van. Most így egy hét után úgy érzem, tényleg több itt a kövér ember, mint otthon, viszont nagyon sok a sportos is. Ha valaki kövér akkor az **** kövér. Ezen kívül még sok a nagyon magas 150 kg-os gépállat (főleg fekete), ami szerintem szintén a bőséges étel oka. A kajaárak kb. 3-szor magasabbak (a csirkemell hálistennek csak 1.5-szer :D). Ez elég meglepő, mivel minden más ugyanannyi, vagy olcsóbb, mint nálunk (egy iPhone 6 alaptípus pl. 60000 Ft-al kevesebb).

Szombaton a CMA Music Festival-on voltunk, ami a városközpontban került megrendezésre. A Broadway nevezetű főutcán csak kocsmák vannak, mindegyikben bömbölt a country zene, a lányokon cowboy csizma és mindenkin cowboy kalap. A hangulat simán kárpótolt a szar zenéért. A kocsmába csak úgy mehetsz be ha felmutatod a személyidet, és a vásárláskor is elkérik, mindig, mindenhol (aki nem tudná 21 év alatt tilos inni). Elég sok kép van facebookon de kettő érdekeset beszúrok a downtown-ról.

Baseball stadion.

A város nevezetessége a Batman Building. Aki nem ismeri fel
annak 15 perc kukoricán térdelést rendelek el.

Visszatérve a sportos emberekre. Azt mindenki tudja a filmekből (vagy csak az én műveltségi szintem ilyen mély?), hogy az egyetemi sport nagyon fontos Amerikában. A Vanderbiltnek "csak" egy baseball és amerikai futball stadionja van. Van egy pár kültéri focipálya, és egy teljes méretű fedett műfüves, körülötte olimpiai futópályával, tenisz pályák s.i.t. A Recreation Center-ben van 2 konditerem, uszoda, mászófalak és az összes létező sportot lehet űzni, nekünk pedig minden ingyen van, csak kérni kell egy labdát. Hogy Maszi se unatkozzon: A kondi hatalmas, minden létező gép van benn, van bokszzsák, kettlebell, cross-traininghez minden cucc, meg annyi húzódzkodó állvány, hogy biztos elsírnád magad :D

Vanderbilt stadium

Vanderbilt police

To be continued....