Business as usual

Továbbra is azt érzem, hogy ez a város nagyszerű. A hétköznapok egyenletesen telnek, átállt a bioritmusom, a munka folyik. Az első group meeting- amin már előadást kellett volna tartanom- elmaradt, hétfőn bepótoljuk. Nagyon vicces, hogy ez még mindig olyan érzés, mint amikor egy dolgozat maradt el általános iskolában, biztosan jobban fogom tudni legközelebb, vagy nem.
Ma egy nagy, rózsaszín, szinte ablak nélküli  épületet vettem célba. Ez tulajdonképpen a hongkongi szépművészeti múzeum. Megosztó épületként tartják számon, mivel azonban közvetlenül az öböl partján áll, engem egyeltalán nem zavar, hogy a Hongkong sziget, vagy a Peninsula szálloda vonja magára a figyelmemet.

 Innentől szimbólumok segítségével adom át a látottakat. A bejárat előtt van egy modern alkotás, ami a mennyországot szimbolizálja ?!

A képeken a chicagoi jobban néz ki, bár nem tudom, hogy az mit ábrázol...

Jegyvásárlás: természetesen 3 ember van összesen aki gondolkodik, hogy bemerészkedjen-e az extrém UV sugárzás elől a múzeumba.

Én voltam a leghatározottab, gyorsan egy kombinált jegyet kérek mivel a párizsi-kínai műveszeti kiállítás érdekesnek tűnik. Hátha működik alapon a diákigazolványomat rutinszerűen átnyújtom, majd jön a kedves válasz, hogy akkor 50 % kedvezmény. A kijelzős látom, hogy ott villog 10 HKD (300 Ft). A beléptetés egyszerű, nincs fémdetektor egyik irányba sem, ahogy zsilip kapu és kötelező ruhatár sincs. (Egy alkalommal külön jegyzékbe vették, hogy a laptopom egy laptop, de ki van kapcsolva :D-ez persze nem Hongkongban volt és már a sárga cetlit sem tudom hova raktam).
Itt kimarad most pár óra a lényeg, hogy még nehéz a helyén kezelnem a kínai festőművészetet. Ebben Európa az úr :). Az 'antik tárgyak' szekció viszont nagyon magas színvonalú volt. Külön szobát alakítottak ki, hogy az érdeklődők könyveket olvashassanak a szimbolikáról valamint a készítés titkairól.
Gyorsan vettem egy ásványvizet a 7-11 áruházlánc egyik kis boltjában. Természetes, hogy a metróbérletemen lévő egyenleggel tudok itt érintésmentesen (=odateszem a kártyát :D) fizetni. Ez nagyon kényelmes és kellemes de a metróról még fogok írni később szerintem.
Megcsapott egy közeli étterem illata, aminek nem tudtam ellenállni, nagyon szimpatikus volt. Igazi francia deli, hirdeti magát. Jó hangulat volt teltház mellett is, de szerintem a Toszkán gyöngyszemek és a Gyönyörű élet Provanceban könyveket nem nekem tették ki szabad olvasásra :D.
*Egy gyors kitérő: az éttermekben mindig teltház van

Péntek este 7 óra az egyetemi menzán, problem? :D

 Ha már a Salisbury road-on voltam, akkor nem hagyhattam ki, hogy körülnézzek a Heritage nevű épületben.

Óra negyed

Ez egy nagyon jó döntés volt. Valószínűleg azért mert szeretem az órákat. Mégis a vásárlói élmény volt a legjobb és nem is az órák, biztos annyira izgatott voltam, hogy nem láttam meg a nekem legjobban tetszőket.
Szerintem mindenkinek ismerős a jelenet, amikor otthon egy közepesnél eggyel jobb kategóriájú üzletbe tévedünk, majd az 'eladó' azonnal a segítségünkre siet, hogy azonnal forduljunk sarkon. A Vacheron Constantinban kedvesen fogadtak. Szerintem gyorsan kiderült, hogy egyik félnek sincs pénze egy ilyen remekműre ennek ellenére nagyon szakszerűen és odaadóan csatolgatták a drágábbnál drágább ketyegőket a kezemre. Megtudtam, hogy a fehérarany jobban illik az életkoromhoz és a stílusomhoz mint a pinkarany. Egy jó élménnyel, egy emlékkönyvvel és két meghívóval (Watches & Wonders) távoztam. Gyorsan folytattam utamat és tettem egy újabb kísérletet, hasonló eredménnyel. Ők a 31-es sorozatszámú darabot ajánlották, ami az egyetlen a városban.

Vajon kinél van a többi 99?

Kicsit sokalltam a közel 12 millió forintos árat ezért maradtam a sajátomnál :D. Az előbbi márkának 4 üzlete van a városban, pontosan annyi mint az EU-ban. Pár éve olvastam a sanghaji órakereskedőkről. Egy Rolex bolt tulajdonos beismerte, hogy egy hétvégi nap alatt valóban eladnak 200 órát (wut?).
Felkavaró ekkora különbségek között élni. A szárított halak gusztustalan illata után mindig felüdülés egy Guerlain bolt mellett elsétálni  viszont a kérdésre ez sem ad választ, hogy élhetnek ilyen békességben itt az emberek? Tényleg minden csak üzlet?

Zöld levélke értetlenkedik, hogy miért kell várnia a melegben ahhoz, hogy elkölthessen egy csomó pénzt.

Jimmy 640 lóerőre tartja jónak

 Elég fáradtan indultam el hazafelé.

 Mára ennyit.

Fradi kolbász

Mindent bele, ugye? A mai poszt is ilyen katyvasz lesz. De gyönyörű ez a szavunk is: katyvasz. Imádom. Főleg mióta 3 nap alatt 30 percet beszéltem magyarul :D

Csütörtök délután ellátogattam az egyetemi könyvtárba, csak úgy bámészkodni. Most kivételesen nem akartam japán turistát játszani, aki minden négyzetmétert dokumentál, de azért összezsíroztam az ujjaimmal ezeket:

Közszemlére téve!

Csak úgy sugárzott belőle a tudás

Utána legurultam Ms. Csepellel a partra megnézni a helyi BKV Előre Sporttelepet ééééss.... ZABÁLNI. Sajnos amíg nincs helyi diákom, nem tudok regisztrálni, így sportolni sem a sport centrumban, de sebaj az ebéd kárpótolt. Itt fontos megjegyzés az étkezésről és úgy általában mindenről: Lausanne-ban minden drága, a menza menü jellemzően háromszor (esetenként 4x) annyiba kerül, mint otthon. Ha ettől, kedves Olvasó, el tudsz vonatkoztatni, akkor szembeötlik a minősége és mennyisége, annak amit kapsz. Továbbá megszokott, hogy itt csak egy fogásból áll az ebéd, de mindig nagyon finom és bőséges adag jut a tányérba. A panoráma meg jár ;-)

"Ebből mán' lehet falatozni!"

Csak el ne bambulj, mert még kapsz egy gólt

A sportpályán, a város szélén és az egyetemen megszokott, hogy állatok mászkálnak. Itt éppen tehenek, de van ahol barna kecske (tudniillik a barna kecske adja a legjobb tejet a svájci sajtokhoz) vagy juhok legelnek.

Elhívhatlak randizni?

Tipikus lokál reggeli - egyszerű, de nagyszerű.

Egy hosszú délelőtt után felüdülés gyanánt felhívtam drága Eszter barátomat és annyira jól elbeszélgettünk, hogy teljesen eltévedtem a folyosók között. Az egyik lepusztultabb részén az egyetemnek (igen, ilyen is van) futottam bele ebbe:

"-JANI! EZ NEM FÉR BE A LABORBA, MICSINÁJJAK VELE?
-TEDD KI A FOLYOSÓRA, JÓLESSZAZOTT!!!"

Minden 200 méteren van egy forrás,
ahol osztályon felüli ásványvízhez juthat az emberfia

Sajnos az alábbi kép nem adja át, amit illusztrálni szerettem volna vele, de ez egy metróállomás. Egy olyan metróállomás, aminek a dőlésszöge ~10-15 fok. Lausanne-ban sok ilyen van, mivel város fekvése hasonló egy stadion lelátóhoz.

Random program jött közbe, Monica, a kedves kubai tanárnő meghívta csapatunkat egy lavaux-i borkóstolóra. Gondolom sejtitek, hogy elfogadtam-e az ajánlatot? :D

The Swedish Team

Csak azoknak akik szeretik a bort:

A Genfi-tó környéki borokat két részre osztják, az egyik a Lausanne és Genf között termő szőlőből készül, a másik a Lausanne és Montreux között érőből. Mindkét területen egy világos fajta dominál, a Chasselas. Mellette megjelenik még a Gamay, ami a Pinot Noit egyik változatának mondható, illetve maga a Pinot Noir, Pinot Gris, Pinot Blanc. Én eddig itt csak a Pinot Noir-t kóstoltam vörösből, de távol van attól, amit Gál-ék Egerben ugyanennek neveznek. Híg, vizes, üres. Szokták volt mondani: ez ide... kevés.

Ellenben a Chasselas-szal! A környéken a telepített szőlő kétharmadát teszi ki, íze könnyed, nem savas, pont annyira gyümölcsös, hogy lehessen vele csajozni, de még én is élvezzem. Isteni fehérbor egy kifejezetten könnyű vacsorához, enyhe ízű helyi sajtokhoz.

Vége

My & Me
(Nem az enyém a lányka. Ez a neve, ejtsd: mjüi :D)

Szóval bort kóstolunk. Vagyis 1,5 órát gyalogolunk a szőlőültetvények között, újdonsült svéd, holland és finn barátaimmal (közvetlenül a séta előtt volt a lábamban 240 méter szintemelkedés biciklivel, szóval aki tekert már az tudja mit éreztem). Végre ZABÁLUNK. A bor mellé kaptunk helyi nemespenészes sajtot, isteni helyi szalámit és sok-sok baguettet, amiket nem volt időm fotózgatni, mert éhes voltam.

Hova kerültem?!?!?!

Fradi kolbászból ennyi mára elég, mert még elrontjuk a hasunkat. Au revoir!

Kirándulás

 Mielőtt elindultam, azt terveztem, hogy megpróbálom 2 napos utakkal fölfedezni a Távol-Kelet városait, tájait. Egy beszélgetés alkalmával egy barátom megkérdezte, hogy mennyit tudnék felfedezni ennyi idő alatt Magyarországból, vagy egy megyéből akár. A tegnapi utam bebizonyította, hogy bőven lesz mit csinálnom itt 19 hétvégén keresztül, csak kellő alapossággal kell terveznem, hogy mire hazamegyek többé kevésbé megismerjem ezt a várost. Valóban megéri, elképesztően sokszínű.

Nan Lian Garden bejárat

Minden egyes levél és fűszál tökéletes törődésben részesül.

 Ez volt talán a legszebb hely, ahol életemben voltam. A kert az UNESCO világörökség része. Az egész területet a Tang-dinasztia (http://hu.wikipedia.org/wiki/Tang-dinasztia) stílusának és rendelkezésre álló technológiájának figyelembe vételével hozták létre.
A parkot sikeresen ágyazták be a Diamond Hill nyüzsgő életébe. Zajvédő falakat építettek, hogy a kertben tényleg úgy érezze magát a látogató, mintha időutazáson venne részt.
Az első kiállítási épületben az építészetet meghatározó tetőszerkezet építését mutatták be. Természetesen minden ezzel a technológiával épült a parkban. 

A kiállítóteremben a Enamel Cloisonne tárgyak készítését mutatták be a kezdetektől napjainkig. 

Nagyon jól méretezték a tárgyak számát. A hagyomány őrzése rendkívül fontos az egész országnak. Elképesztő, hogy milyen gazdag a kultúra, amit lehetetlen egészében ismerni, viszont egy-egy újabb szelet is eléri, hogy emlékezzünk és épüljünk. Nagyon jó volt látni a sok ott dolgozó embert. Igazi közmunka az ilyen:

  Hagytam, hogy vezessen a kijelölt útvonal. Nagyon kevés turista volt körülöttem, ami nagyon jót tett a hangulatnak. Az egész 3,5 hektáros parkban halkan szólt a kor kínai zenéje az elrejtett hangszórókból. Modern eszközöket is használnak, hogy szép maradjon a növényvilág. 

Vízpermetet fúj a kerti zuhany minden 5. percben

Még néhány kép, amik többet mondanak a szavaknál:

Ez a bambusz váz önmagában is merér majd egy bejegyzést, elöljáróban elég annyit mondani róla, hogy minden építkezésnél ezzel veszik körbe az épületet. Igen, a felhőkarcolókat is!

Hány évesek ezek a Bonsaiok?

Repült az idő, ebéd után kellett nézni.  Mivel tudtam, hogy az MTR állomás ahonnan jöttem egy pláza alatt van (szinte minden metrómegálló egy plázába vezet) nem aggódtam, hogy éhes maradok. Szerencsére a park közepén található tó partján álló teaházat választottam. Utólag az interneten kiderült, hogy az 5 legjobb hongkongi tradicionális kínai teaház között tartják számon a Song Cha Xie-t (oolong és puerh fajtákat főznek). Ez tényleg egy rituálé. A bejáratnál várnak, papucsot adnak és kérik, hogy a cipőt és a telekommunikációt hagyjam házon kívül. Utána az asztalhoz vezetnek, ahol megkapok minden szükséges információt a választáshoz. A hangulat elképesztő. Tilos fotózni, de azért egyet sikerült készítenem nektek. 

Kiváló koncentrációs gyakorlat. Minél jobban sikerül elvonatkoztatni attól, hogy ez igazi kínai porcelán, annál kevésbé remeg a kezed miközben öntöd a drága italt egyikből a másikba ;). Kicsit olyan, mint a laborban dolgozni tömény savakkal és mérgező anyagokkal  :D.

Amíg vártam a Dim Sumra (gyökérzöldséggel töltött rétestészta volt az aktuális ajánlat, nincs hús a rendes helyeken) elolvashattam két nagyszerű könyvet a hagyományról, etikettről, és úgy általában a teáról (The appreciation of Tea c. könyv, nagyszerű). Röviden az elkészítésről: Forró vizet öntünk a nagyobb edénybe, majd ebből a kis csészébe. Ezzel felforrósítjuk őket, ami gyorsan megy. Ezután tea levelek a kis kancsóba, rázogatás, forrázás- leöntés azonnal a bordó kerámia rácson. Most, hogy életre kelt a tea, újra ráöntjük a forró vizet körkörös mozdulatokat téve (mindig újra kell forralni a vizet). A tea azonnal kész (nincs áztatás percekig, órákig), kiöntjük a nagyobb edénybe az utolsó cseppig. Ebből öntöm át a kis csészébe és utána elégetem a nyelvemet. Szerencsére nem túlzottan, úgyhogy éreztem a nagyszerű ízt. Citromot és cukrot nem kértem, pedig megnéztem volna a felszolgálók reakcióját :D. Amikor elfogyott, újra a rázogatás következik, hogy a leveleket felkeverjük. 6 g 5 tea főzésére elegendő. Nagyszerű volt, csak erről oldalakat tudnék még írni, de majd személyesen mesélek még róla annak, akit érdekel.

Hagyomány, hagyománytisztelet mindenhol.
A buddhista szentély megtekintésére már telítődtem kultúrálisan, ezért az nem okozott akkora örömet.

Ennek a szentélynek a tetőszerkezete egy építészeti csúcs. Kínai ácsok készítették az önhordó szerkezetet. 28 cédrus oszlop tartja a 176 tonnás tetőt a 28 000 cseréppel. 

Nehéz volt mit mondani ezek után. Egy kis hegymászással lazítottam ami nem a legjobb ötlet a nyár közepén, de nem bántam meg. 

A kerítés egy ház bejárója. Szörnyű lehet minden este ezt látni :D.

Olyan mintha a tűzlépcsőn mentem volna fölfelé a kör alapú felhőkarcolóban. Nem tudom melyik a fárasztóbb. Rettentő meredek a Green Trail és megtalálni is nehéz, de a látvány kárpótolt. 

Mivel már bejártam a várost a metróval a nap során, hazafelé a népszerű Star Ferryt választottam, ami 60 Ft ellenében átvisz a Viktória-öböl túlpartjára (Kowloon). 

Gyenge minőségű kép, annál jobb kilátás

Jó volt visszaérni a szállásomra, elképesztő nap volt. Már csak egy estém maradt a 45. emeleten, holnap költöznöm kell...

"Estefelé már szűk a szobám...

...Mint a sötét, úgy támad rám,

Valami erő: csak menni, de bárhová."

Az első hetem, mit is mondjak? Kimerítő volt. De nem szeretnék csak úgy a közepébe vágni, inkább elkezdem elölről mesélni. 

Hétvégén "á kiccsaládom"-mal lenéztünk Montreux-be...

Kedves Emu! Te jártál ekkor a fejemben :)

...megnézni hol nem veszünk nyaralót.

Pár kép többet mond ezer szónál, így nem ecsetelem hol töltötte keserves perceit Lord Byron, Jean-Jacques Rousseau,  Sissi hercegnő, Richard Strauss, Igor Sztravinszkij, Vladimir Nabokov, Ernest Hemingway, Charlie Chaplin, Freddie Mercury és szerény személyem.

Majd elfelejtem említeni, hogy Montreux a zene - és főleg a jazz - városa. Itt rád gondoltam Mocsok Lionel:

Miles Davist is te mutattad először!

Tettünk egy kis kitérőt, ismerős valakinek?

Másnap kezdődött a fekete leves. Francia kurzus, reggel nyolctól. Már az első percekben kiderült, hogy a csoportban én vagyok a legvilágtalanabb, rajtam kívül mindenki tudott többé-kevésbé beszélni. Ezek alapján a debütálásom se volt hétköznapi:

Tanárnő: Présentez-vous Balázs, svp!
Én: Je suis... őőő... Je m'appelle Balázs. Je suis Hongrois. And that's pretty much covers my French knowledge Miss etc...etc....

Mélyvíz. Napi 4 + 2 óra franciázás lefáraszt... Na jó nem ;-) Még egy apróságot meg szeretnék osztani Veletek az órával kapcsolatban: a mentalitás.

<<A kedves tanárnő felszólított, hogy mondjak példa mondatot ezzel meg azzal, én pedig így feleltem (most maradjunk a magyarnál): "Nem igazán szeretek dolgozni, de nagyon szeretek bulizni". Erre ő: Olalalaa, pardon Balázs (odajön hozzám és az agyamig hatol a tekintetével)! Mi itt mind azért vagyunk itt, mert keményen tudunk dolgozni és kőkemény munkával szeretnénk elérni minden célunkat az életben, egy olyan társadalomban ahol hatalmas verseny zajlik ember és ember közt. Nekünk kell a legjobbnak lenni és te is pont ilyen vagy, mint mindannyiunk. Tehát igenis szeretsz dolgozni!>> - mindez egy pöttöm kubai csajszi szájából.

Nehéz pár szóban összefoglalni mit éreztem, de úgy lettem lecs*szve, hogy közben megdicsértek. Mikor hazaértem, Evelyne-nel a kapuban találkoztam, a többit a képek elmondják :DDD

Úton

Pierre & Caila (Pierre unokája),
akire annyira irigy vagyok a francia tudása miatt

Bojler vagyok, nem jégcsap...

School of Applied Stress&Decadency

Másnap francia óra és házi írás után ellátogatott a "csálád" az Olimpai Múzeumba. Amellett, hogy kötelező látnivaló megemlítem, hogy fantasztikus videóanyagot gyűjtöttek össze és félelmetesen mutatják be az ember véget nem érő harcát az idővel (a kertben pedig több magyar bronz-szobrász alkotására is vethetünk egy pillantást).

Na ennyit a reklámról, mert ekkor már nagyon vártam a szerda esti NAGY ZABÁLÁST. Pierre minket egy mesteri sajt fondüvel (Gruyére és Fribourgoise 50-50% + pár titkos összetevő, amit a sírba viszek), mi őt és kedves párját Evelyne-t Unikummal és egy üveg IKON Cabernet Franc - Evangelista-val kényeztettük. Fantasztikus est volt, amit egyikünk sem fog elfelejteni.

Elvérzett

Reggel búcsúzkodás. Most az egyszer nem volt igaz a mondás: mindig annak nehéz, aki marad. Azért az egyetem felé leesett és beszorult a fogaskerekek közé a bicikli láncom, nehogymá' olyan könnyű legyen az élet.

Most már tényleg magam vagyok. Hát induljon a kaland!