"Estefelé már szűk a szobám...

...Mint a sötét, úgy támad rám,

Valami erő: csak menni, de bárhová."

Az első hetem, mit is mondjak? Kimerítő volt. De nem szeretnék csak úgy a közepébe vágni, inkább elkezdem elölről mesélni. 

Hétvégén "á kiccsaládom"-mal lenéztünk Montreux-be...

Kedves Emu! Te jártál ekkor a fejemben :)

...megnézni hol nem veszünk nyaralót.

Pár kép többet mond ezer szónál, így nem ecsetelem hol töltötte keserves perceit Lord Byron, Jean-Jacques Rousseau,  Sissi hercegnő, Richard Strauss, Igor Sztravinszkij, Vladimir Nabokov, Ernest Hemingway, Charlie Chaplin, Freddie Mercury és szerény személyem.

Majd elfelejtem említeni, hogy Montreux a zene - és főleg a jazz - városa. Itt rád gondoltam Mocsok Lionel:

Miles Davist is te mutattad először!

Tettünk egy kis kitérőt, ismerős valakinek?

Másnap kezdődött a fekete leves. Francia kurzus, reggel nyolctól. Már az első percekben kiderült, hogy a csoportban én vagyok a legvilágtalanabb, rajtam kívül mindenki tudott többé-kevésbé beszélni. Ezek alapján a debütálásom se volt hétköznapi:

Tanárnő: Présentez-vous Balázs, svp!
Én: Je suis... őőő... Je m'appelle Balázs. Je suis Hongrois. And that's pretty much covers my French knowledge Miss etc...etc....

Mélyvíz. Napi 4 + 2 óra franciázás lefáraszt... Na jó nem ;-) Még egy apróságot meg szeretnék osztani Veletek az órával kapcsolatban: a mentalitás.

<<A kedves tanárnő felszólított, hogy mondjak példa mondatot ezzel meg azzal, én pedig így feleltem (most maradjunk a magyarnál): "Nem igazán szeretek dolgozni, de nagyon szeretek bulizni". Erre ő: Olalalaa, pardon Balázs (odajön hozzám és az agyamig hatol a tekintetével)! Mi itt mind azért vagyunk itt, mert keményen tudunk dolgozni és kőkemény munkával szeretnénk elérni minden célunkat az életben, egy olyan társadalomban ahol hatalmas verseny zajlik ember és ember közt. Nekünk kell a legjobbnak lenni és te is pont ilyen vagy, mint mindannyiunk. Tehát igenis szeretsz dolgozni!>> - mindez egy pöttöm kubai csajszi szájából.

Nehéz pár szóban összefoglalni mit éreztem, de úgy lettem lecs*szve, hogy közben megdicsértek. Mikor hazaértem, Evelyne-nel a kapuban találkoztam, a többit a képek elmondják :DDD

Úton

Pierre & Caila (Pierre unokája),
akire annyira irigy vagyok a francia tudása miatt

Bojler vagyok, nem jégcsap...

School of Applied Stress&Decadency

Másnap francia óra és házi írás után ellátogatott a "csálád" az Olimpai Múzeumba. Amellett, hogy kötelező látnivaló megemlítem, hogy fantasztikus videóanyagot gyűjtöttek össze és félelmetesen mutatják be az ember véget nem érő harcát az idővel (a kertben pedig több magyar bronz-szobrász alkotására is vethetünk egy pillantást).

Na ennyit a reklámról, mert ekkor már nagyon vártam a szerda esti NAGY ZABÁLÁST. Pierre minket egy mesteri sajt fondüvel (Gruyére és Fribourgoise 50-50% + pár titkos összetevő, amit a sírba viszek), mi őt és kedves párját Evelyne-t Unikummal és egy üveg IKON Cabernet Franc - Evangelista-val kényeztettük. Fantasztikus est volt, amit egyikünk sem fog elfelejteni.

Elvérzett

Reggel búcsúzkodás. Most az egyszer nem volt igaz a mondás: mindig annak nehéz, aki marad. Azért az egyetem felé leesett és beszorult a fogaskerekek közé a bicikli láncom, nehogymá' olyan könnyű legyen az élet.

Most már tényleg magam vagyok. Hát induljon a kaland!