Áram

Csütörtök este van. Az egyetemen már mindenki a hétvégéről beszél már. Az egyik mauríciuszi fizikus holnap már otthonról dolgozik, mert a gyerekét el kell hoznia előbb az iskolából. Tipikus adatközpontú munkakörnyezet. Az utóbbi években az adatelemzés vált a legjobb foglalkozássá az amerikai munkavállalók szerint. Nem elég, hogy a fizetési rangsorban is nagyon előkelő helyen szerepelnek, pofátlanul pihennek a hétvégén, és rendre kiütik a munka-élet egyensúly (work-life balance) mutatót. Emlékszem a múlt nyári szakmai gyakorlatom során szembesültem ezzel a területtel. Drámai hatékonyság jellemzi, fantasztikus felfedezések és a munkaidő végén egy csukódó laptop. Csodálkozva figyeltem a statisztikai szoftverünk legjobbját, hogy mennyire lazán, stresszmentesen dolgozik az egész osztály keze alá. Nem kell mondani, hogy mindenki imádott vele dolgozni. Biztatott, hogy maradjak ezen a területen a cégnél, ő is vegyészmérnökként végzett és a cégnél tanulta meg a szakmát. (Ha mégegyszer leírom, hogy cég, akkor John Grisham fog az ajtómon kopogni és nem az FBI)
Még nem döntöttem a választott munkámról és a hétvégémről sem. Arra készültem, hogy szombaton még legalább mindenki dolgozni fog, de múlt héten alig pár emberrel találkoztam, amikor bementem. Furcsa váltás ez Hongkong után, ahol vasárnap este is mindig fullon volt a menza. Pár emberrel skypeon beszéltem onnan. Nehezen hitték el, hogy tényleg az egyetemen vagyok. Bár az EU alkotmányába nem került bele a vasárnap tisztelete, mint európai érték, azért én annak tartom. Remélem ti is.
Reggelente öröm felpattanni a biciklimre ami nem szélsebesen (se), de egyelőre komolyabb komplikáció nélkül visz a központba. Sokkal gyorsabban nem is tudnék menni, a kis utcák miatt, mivel mindenhol stop tábla van. Az megy előbb aki előbb érkezett. Demokratikus, bár a biciklis itt előnyt élvez. Olyannyira, hogy az autósok rettegnek a balesetektől. Minden esetben ők a hibásak. A múlt héten egy nagy amerikai terepjáróban mentünk az este egyik helyszínéről a másikra, ahol az Über sofőr mesélte, hogy egy barátját megbírságolták, mert egy gyalogos nekifutott a kocsijának :D. Annyira győzködött minket az igazságáról, hogy végül elvesztettem a hitemet a történetben. A rap zene hupogott tovább és én nagyon jól éreztem magam. Mindenesetre azt biztos, hogy komolyan szankcionálják a szabályszegéseket valamint az ittas vezetést. Nemhiába, északi állam, itt bizony sok alkohol fogy.
Az egyik lakótársam szerint, mindenki alkoholista az orvosi mérce szerint. Vele az élen, mert bár nem iszik gyakran, de akkor legalább sokat. Építsük az államot, kenyeret és cirkuszt a népnek. Angolul: 100 Ft a sör és 110 Ft a benzin literje!
Ennyi pénzből jó ha futja egy liter ásványvízre :D.
Erről jut eszembe:
Az amerikai olajtartalékok olyan csúcson vannak, hogy újra beindult a vasúti vagonokba termelés. Jön az olaj, becsorog a vasúti kocsikba aztán azokat meg eltologatják a középső és déli államokban, hogy ne legyenek útban. Hordónként 6 dollárért egy évig tárolják a jószívű szolgáltatók a fekete aranyat. A mostani világpiaci árral számolva még így is haszonnal adhatnak túl rajta egy év múlva, persze ha lesz aki megveszi.
Milyen érdekes, hogy az olaj árának nincs semmi köze állítólag Ororszország szivatásához. Mi lenne, ha lenne? 10 forint lenne a benzin?
:D
Vissza a biciklihez.
Még sohasem jutottam ilyen gyorsan arra a helyre, ahol dolgoztam, tanultam.  Nagy öröm 12 perc alatt kényelmes tempóban begurulni reggelente. Hihetetlen is kicsit.
Mínusz 10 fok alatt még nem ültem mondjuk biciklire, de főleg a hó és jég miatt. Milyen érdekes, hogy a következők közül választhatok olyankor: fél óra gyaloglás, vagy 12 perc őrült biciklizés :D.
Az utóbbi során nem csak a környék domborzatát ismertem meg jobban, hanem valahogy jobban érzem a levegő illatát.
A nemrég földet ért,  öreg Kelly űrhajós egy év után a levegő frissességét nevezte meg a legjobban hiányolt földi alapvetésnek. Nekem nagyon erős emlékeim fűződnek illatokhoz, ezek közül is kiemelkedően városok illatához. Soha nem felejtem el Opatija, Los Angeles, New York, Dubai, Hongkong vagy a Balaton illatát. Márainak például a zenei emlékei az erősebbek. Egyik könyvében írt New York hangjáról. Soha nem értette, hogy valakinek hogy nem szólal meg a zene a fülében, ha egy szeretett városra gondol.
Ezen kívül nagy élmény látni az iskolabuszt.

Akció felvétel: menet közben a megbízhatatlan biciklin kesztyű a szájba telefon zsebből ki majd csípőböl tüzel. A busz úgy néz ki mint bármikor korábban, egyedül a csíkszemű lámpa utal arra, hogy talán nem negyven éves a járgány.
Ez mennyire jó rendszer, hogy a gyerekeket felveszik a saját utcájukban és úgy mennek iskolába??? Visszagondolva az iskolai éveimre, szörnyű belegondolni, hogy mennyi idő ment el azzal, hogy a szüleim ugráltak értünk joformán mindenhova.
Itt a gyerekek szemtelenül alulöltözve, dideregve várják a buszt. Itt tényleg minden plusz fok okot ad az ünneplésre. A hétvégén olyan 7-9 fok volt ami itt nagyon melegnek számít. Mondanom sem kell, hogy rengetegen voltak pólóban :D.
Hazafelé valamelyik sarkon mindig megcsap egy kellemes friss mosás illata. Ez a szárítógépek kivezető csonkjának köszönhető. Az erős illat amúgy nem a sok mosószernek köszönhető. Meglepő módon itt is nagyon népszerűek a kis méretű mosókapszulák. A mosógépek viszont csak egyszer öblítenek. Faék egyszerűségű programok közül lehet választani. Sok minden nem történik a ruhával az biztos. Csak arra figyeljünk, hogy nehogy koszosan tegyük a gépbe. Akkor könnyen pórul járhatunk.

Itt egy finom barnasört láthattok, aminek az a különlegessége, hogy "nitrós" :D. Bár a dinitrogén-oxid annyira hasonlít a nitrogénre, mint a kockacukor a plexire, itt a buborékok cseréjével játszanak. A szén-dioxidot lecserélték nitrogénre. Érdekes, hogy sokkal lágyabb az egész,  tényleg nem karcol annyira. Ami még ennél is furább az a következő: a kiöntésnél nem kell vigyázni, hogy ne alakuljon ki óriása hab a sör tetején, hanem egyből fejre kell állítani az üveget és nagy lendülettel a pohárba engedni az egészet. Mint egy jó Duvelt például.

Elvitt vacsorázni egyik lakótársam, mert látta, hogy nem nagyon eszem mást, mint amit én főzök. Itt az ideje egy amerikai helynek. Ezt a Nachost választottam, "húzott" disznóhússal. Nagyon nagyon finom volt, de akkor adag, hogy képtelenség volt megenni. Nevetve mondta, hogy bár ő nagy evő (160 kg) de esélye sincs elbánni egy ilyen adaggal, de ha valamit biztosra lehet venni egy jó étteremnél akkor az az, hogy éthordóval megy haza az ember XD. Jó az amerikai feeling. Balázzsal beszéltünk erről a hétvégén, hogy mennyire más az egész hangulat. Itt nagy szokás a vendéglőbe járás. Bár azt gondolom, hogy itt lényegében csak a középosztály szélesebb társadalmi megjelenése okozta az éttermi kultúra ilyen mértékű terjedését, mégis szembetűnő a kiszolgálásbeli minőségi különbség. A pincérek nem sokkal a minimálbér fölött keresnek, emiatt kialakult a borravalóra támaszkodás rendszere. Ez egészen extrém méreteket költ. Az alapvetően elégedett vendégnek illik 20 % borravalóval meghálálni a kiszolgálást! Ha valami nagyon jó élményben volt részük akkor még ennél is többet. Ezzel aztán nagyon gyakran elő is lehet jönni beszélgetések során, hogy ki mikor miért hagyott 40-50 % borravalót az asztalon. A lakótársam ilyen sztorijában így köszönte meg a pincérnek a kedves kiszolgálást: "azt mondtam neki, hogy kérlek csak maradj ilyen fantasztikus".
A vacsora történetéhez még hozzátartozik, hogy egy napig rosszul voltam a mennyiségtől. Elszokott a gyomrom a nagy "zabálástól", na.

 A kávé ugyanaz, a pohár átlátszó. Továbbra is bearanyozza a napjaimat. :D

A múlt heti előadás története kapcsán kifelejtettem képpel illusztrálni, hogy milyen egy büfé ebédre menni, közösség építés céljából. Olyan főtt marhahúsos, zöldséges szendvicsek voltak, hogy nem hittem el. Életem egyik legjobb szendvicse volt az tuti. Valahol a Victor's Villa philly cheese steak és a Marietta féle croissant gruyere sajt és sonkákkal béleltje között. Hogy honnan szereztek ilyen zsemlét, azt nem tudom. A diákhoz a hasán keresztül vezet az út, tartja a régi öreg indián mondás, ezért nem meglepő, hogy a tanszékünkön tartott egyik előadáson minden héten teltház van és vagy 30 óriás pizzás doboz. Nekem is ez az egyik álmom. Ha előadást tartok, akkor vigyek a diákoknak valami kézzelfoghatót is. Ez lehetőleg ne valami látványos kísérlet legyen. Legalább akkora parasztvakítás robbantásokkal felkelteni az érdeklődést mint a kereskedelmi tévékben az éjjel-nappali hülyeségekkel.  Egyszer kipróbáltam egy sikeres vállakozó módszerét és x Ft-tal jutalmaztam a legjobb kérdést feltevő diákokat. Megéreztem, hogy mennyire jó adni. 

Ők is adtak :D. Végül két szendvicset ettem. Többen kérdeztétek, hogy zsebben mennyit vittem haza, de erre szerencsére nulla az őszinte válaszom.