Stadionok és koncert

Azt többen tudjátok és szerintem már a blogon is írtam róla, hogy a kutatóközpontunk a TCF Bank stadion tövében helyezkedik el. Ez a szolid egyetemi foci stadion úgy 50 000 ember szórakoztatására készült. A pálya enyhén süllyesztett, ezért nem hat olyan drasztikusan a felső karéj de belülről biztosan óriási a hangulat. Kicsit arra emlékeztet, amikor meglátogattam A los angelesi colosseumot (coliseum), ami a két olimpiát rendezett város (versenyben vannak Budapesttel együtt a 2024-es elnyeréséért is) egyik történelmi emléke. Zárva volt a stadion, de egy filmes stáb éppen forgatni készült, gondoltam beosonok velük. Bár fotót nem készíthettem, de végül sikerült benéznem és hát ott a peremén állva igencsak elcsodálkoztam, hogy jóformán a földbe rejtik azt a visszafogott közel 100 000 embert, aki kilátogat a meccsekre. Ja és igen ez is egyetemi terep volt! A USC egyetem diákjait ünnepelte a tömeg. 

Semmi komoly.

Hát belülről már egészen más. 

Na de vissza a "mi" stadionunkhoz. Amikor valamilyen eseményt rendeznek akkor mindig megváltozik a parkolók árszabása. Komoly látni az igazi kereslet kínálat játékot. Alapból naponta 4 dollárt kell fizetni az itt parkoló autósoknak. Az esti esemény fontosságátóll függően még négyet annak akik az esti órákra akarja használni a parkolót de ez felmehet egészen 10-20 dollárig is. Végülis érthető, hamegvettem a 200 dolláros jegy darabját a családomnak az esti koncenrtre, akkor kit érdekel, hogy 20 még elmegy a parkolásra. Persze ha kiszámoljuk, hogy 400 hely esetén ez mennyi jelent, akkor gyorsan elkezdenénk parkolók telepítéséről álmodozni. Ez a városon belül is így van. Ha koncenrtre megy a belvárosba az ember, akkor is számolnia kell a megemelekeett parkolási költségekkel, semmi gond itt van Über Lift meg még ki tudja ki. Igen de azok ára teljesen elszabadulhat ilyenkor. A közgazdászok azza lérvelnek, hogy a lényeg, hogy az erősforrások szűkössége esetén is jól járjon a szolgáltató és az áhítozó vásárló...

De honnan lehet tudni, hogy egy nagy koncert lesz este a stadionban? Hát nem onnan, hogy napok óta fúrnak faragnak. Elképesztő hogy milyen sebességgel építették fel a szuperszínpadot. Kisteherautónyi áramfejlesztőket állítottak a stadionon kívül csatasorba és több száz ember bújt meg a hangosítással és közvetítéssel foglalkozó kamionok gyomrában. 

Hát a Winnebago lakóautók rengetegéből! Tipikus amerikai koncert turné kellék. Egy szolid kilenccel érkeztek meg a parkolóba :D. Körlevél figyelmeztetett, hogy a sokáig dolgozókat és a környéken közlekedőket érintheti a koncert.

Épp sokáig maradtam bent, így amikor kiléptem, pont akkor indult az őrület. A stadion egyik falát minneapolisi szent helyként kezelő emberek valószínűleg nem imádkoznak. Egy rés van ott a falon és a rácsnak nyomva az arcukat próbálnak elmélyedni Beyoncé koncertjében. 

 Hát, a biciklimről ülve így nézett ki a kezdés. Vicces volt belátni. A színpad hátát láttuk, de az óriáskijelzők miatt ez nagyjából mindegy. A nézők nagyrésze is a kijelzőt nézi állítólag és nem a színpadot. Nagyon erős show lehetett, szívesen hallgattam volna belülről is.

Egy másik részlet egy másik rács mellől. Ez a rendes vészkijárat volt, de ezt fekete fóliával takarták le a szervezők. A kintragadók meg örömmel hasítottak rajta nyílásokat. Így alakult, hogy én is odakerültem. Érdekes volt nézni a vágyakozó embereket. Óriási társadalmi szakadék volt az átlagos bent csápoló és kint nyálcsorgatók között. Lassan kezdtem úgy érezni, hogy itt az ideje menni.

Fűszag csapja meg orromat. Nem először. Mikor felültem a biciklire, mintha valaki utánam szólt volna. Ezt már nem hallom meg, csak megyek. Eltekerek a filmes hiénák között és irány a Washington Avenuen előre, mindjárt ott a meki a sarkon. Innen már nincs sok hátra. Lassan elhal mögöttem a dügörgő stadion és már csak az autókat hallom...

Csúcstámadás

A pénteki expedíció beszámolója következik.

Erre egy kicsit titokban került sor, nem sokan tudtak róla, hogy arra készülök, hogy négyezer méteren tréningezzem magam és közbe megismerjem a határaimat egy újabb oldalról.

Péntek délután indultunk. Velem volt Josef, egy tapasztalt cseh és egy lendületes fiatal brazil, Gabriel. Egy amerikai orvos is velünk volt és egy nagyhasú mexikói főnökszerűség, de ő nem jött velünk csak lent elmondta, hogy mi lesz. Csak én vagyok kezdő.

Már az elején mondták, hogy gyakorolni kell a légzést. 10 belégzés-kilégzés/perc. Ez a cél. Még egy műszert is mutattak, ami segített a számolásban. Ez kicsit gyorsabb mint amire amúgy szükségem lenne, de meg lehet szokni, közben úgyis szükségem lesz a levegőre.

Bekészítették a palackokat is. Az oxigén koncentrációja a normális 21 %-ról 12%-ra csökken négyezer méteren, szükség lesz rájuk. Ez nagyon drasztikus változás. Erre nem is gondoltam. Amikor 3200 méteren síeltünk az Alpokban, akkor csak annyit éreztem, hogy azért elfáradtunk viszonylag gyorsan, de ez most lehet, hogy keményebb lesz. Na mindegy, menjünk, kezdjünk bele. A teljes felszerelést ellenőrizték a profik én igazából csak hagytam őket dolgozni, utas voltam. Az indulásnál már mondták, hogy lehet szédülni fogok de az gyorsan elmúlik. Mondtam, hogy jó és így is lett. Azt is mondták, hogy egy fontos feladat van, hogy a keresztet nézzem felül, az a fontos. Látni a célt és arra fókuszálni. Ez a lényeg és akkor minden rendben lesz. Hát jó. Az elejét jól bírtam levegővel. 5.2 litert szívtam be és fújtam ki, tízszer percenként. Itt már egyedül voltam. Megbeszéltük, hogy csak gond esetéb lépünk kapcsolatba a tásaimmal. Egy gép hang zakatolt a fülemben, hogy ne rontsam el légzésszámot. A pulzusom és a  véroxigén szintem rendben volt, nem lesz gond. Ahogy a keresztet néztem, néha úgy láttam mintha elfordulna. Ez is normális - korábban már mondták társaim, meg hogy ez jó és csak mindig jelezzek, ha látom. A gyakoriságából biztos meg lehet valamit állapítani, gondoltam. Egy idő után azonban erős villózó fényeket kezdtem látni. Elsőre meglepődtem, aztán kezdett ijesztő és idegesítő lenni de végül szerencsére elmúlt. Közbe a lábujjam felé nézve lent láttam néha embereket mozogni. Ez mindig megnyugtató volt, minden rendben. Ez az én harcom, de azért vannak elérhető távolságban emberek. Ez jó. Végülis nem hegymászó vagyok. Ahogy elkezdett csökkeni az oxigén szint a normoxia állapotából gyorsan a hipoxia felé vettem az irányt. Ez azt jelenti, hogy a testem is érzi a lecsökkent oxigénszintet. Hú ez durva lesz. Egyre nehezebben vettem a levegőt. Éreztem, hogy zakatol a szívem. 140 a pulzusom, ez nagyon nem kellemes. Semmi gond, csak meg kell nyugodni, az orvos is mondta, hogyha gond van akkor jelezzek, elmondta azt is, hogy  hogyan juthatok oxigénhez vészhelyzetben. Elkezdtem lenyugodni, ez egy próba, túl kell élni. Azért vagyunk itt. A versenyszellem sokat segített, így ismét felemeltem a tekintetemet és csak a kereszre koncentráltam, már mindjárt ott vagyunk. A véroxigénszintem 80%-ra csökkent. Lent megbeszéltük, hogy 60%-tól súlyos gondok jelentkezhetnek (eltolódik a vér pH-ja stbstb, mindenre már nem emlékszem...), de 80%-nál még elvileg nem lesz semmi komoly gondom. Csináljuk, csak érjünk már oda. Mindeközben még tartanom kellett a 10-es légzésszámot is. Egyre hosszabban vettem a levegőt és egyre gyorsabban fújtam ki. Éreztem, hogy megfeszül a tüdőm, szükségem van az oxigénre. A Mount Everesten állítólag 21 levegővételre is szükség van egy lépéshez, palack nélkül. Hát el is tudom hinni. Ott nem jártam de a medencében már gyakrban éreztem úgy, hogy elfogy a levegőm. Elképzeltem, amikor 900 méter gyors után az utolsó százat meghajtom minden erőmet beleadva. Már csak 5-7 karcsapásonként veszek levegőt, akkor viszont úgy tör ki belőlem a széndioxidban gazdag levegő mint egy bálnából, amikor felszínre jön. Még bírom. Nem fogom feladni. Jók vagyunk. Nem vagyok egyedül. Néha elsötétül a látómező, majd kivilágosodik. Közel vagyok, hogy jelezzem, ennyi volt – segítségek kérek. Még néhány perc, mondom magamban. Közben jönnek a villózó sakktábla szerű fények. Sokat olvastam már erről, ez is természetes, semmi gond. Klein Dávid hegymászó az Annapurnáról visszatérve azt mondta, hogy a csúcson nincs extázis csak az, hogy minél előbb érjünk le. Én is ezt éreztem. Tudtam, hogy túlvagyok a nehezén, de még mindig nehezen kapok levegőt. Ereszkedtem. Láttam a lábujjaimnál az embereket. Tudtam, hogy mindjárt kint vagyok a magas légköri zónából. Amikor végre biztonságban érezhettem magam szinte ujjongó örömmel fogadtak társaim: Ezaz megcsináltad! Te voltál az egyik legjobb. Volt olyan szakasz amiben egyet sem hibáztál. Fantasztikus. Nagyon jól reagált a tested. Megijdetünk amikor 140-re ugrott a pulzusod de szépen visszahoztad. A normális oxigéntartalom nagyon serkentően hatott rám. Éreztem, hogy normalizálódik a vérkeringésem. A siker ízét éreztem. Ezaz! Ezért jöttem ide, hogy ilyen élményekben legyen részem.


A szenzorokat levették rólam, a gázanalizátort kikapcsolták. Kitöltöttem az exit tesztet és elhagytuk a 7 Tesla mágneses térerősségű helyiséget, hogy folytassuk a munkát az irodában. Ha én ezt elmesélem otthon, gondoltam...



(nyugodtan írjatok, ha van kérdés :))

Ami a hétvégén elmaradt

Ő itt a mexikói gyorsétterem lánc, a Chipotle egyik étele. 

Nagyon népszerű, ami annyit jelent az egyszerű fogyasztó számára (én), hogy hosszú sorok végére kell beállni a forgalmas órákban. Ez azt jelenti az egyetemi Chipotléban, hogy az utcán áll a sor, szépen a fel mellett kanyarodik tovább, hogy ne zavarja a sarkon átkelő tömeget. Vajon mi a határ, amikor még beállnak az emberek? Mikor mondják azt, hogy gyerünk tovább a következőbe ami egy kínai, utána van egy burgeres, majd egy szendvicsező egy pizzázó és még egy. Múltkor annyira megkívántam ezt, hogy végül megvártam az előttem lévő mintegy 30 embert. A sebesség félelmetes, nagyon gyorsan csináljak a burritókat. A sebesség meghatározó tényező egyértelműen a "hülye" várásló aki pl álszenten kérdéseket tesz fel, a kiszolgáló személyzet hogylétével kapcsolatban, vagy a pénztárnál jön rá, hogy kellene még egy kis guacamole a rendeléséhez, vagy már az elején bepróbálkozik a titkos menükkel. Ezeknek az a lényege, hogy lassan szivárogtatják ki, hogy vannak rejtett elemek a menün, amit az ilyen "szakavatott" (=olvassa a facebookos cikkeket :D) emberek megrendelnek. Ezzel lehet tesztelni, hogy mennyire éri meg egy új elemet tényleg felvenni a kínálatba.  Ez persze mindig lassabbna készül el és követ dob a fogaskerekerek közé. Én a tacos-t választottam, amit az egyik legnehezebb összerakni, de valahogy jobb érzés három kisebb hegyomlást megenni mint egy nagyot. Szerintem tényleg nem könnyű megenni egy teljes adagot, brutális sokk. Amúgy az egész persze egy kicsi üzlettel indult, amikor a srác kiszámolta, hogy napi 100 burritóval már megtermeli  költségeit az új üzelete. Amikor pár hónapon belül napi 700 adagot adott ki, akkor rájött, hogy itt valami forróba nyúlt. Azóta lefutotta a klasszikus amerikai éttermi láncoknak előírt pályát: brutál növekedés, elképesztő nyereségesség, tőzsdei szárnyalás, majd kisebb nagyobb gondok. Most épp nagyobbak, több ételmérgezés is előfordult az elmúlt egy évben. Mikor kell az ilyen étterembe menni? Egyértelmű, hogy ilyenkor. Egy tőzsdei cég egyszerűen nem engedheti meg, hogy bármi hasonló mégegyszer előforduljon. Egy kicsi sem, de itt van rá fedezet, hogy felbéreljenek egy tanszéknyi mikrobiológust, hogy valami okosabb rendszert alakítsanak ki.

A füstös Tabasco. A legjobb. Ez kb fényévekkel jobb mint az eredeti. Emlékszem, amikor először ettünk Tabascot otthon. Nagy szó volt, de annyira azért nem vált be szerintem. Egyszer talán még előfordult otthon, de aztán maradtunk az erős pistánál :D. Ez viszont rettentő finom. Kár, hogy nem láttam még boltban. Lehet, hogy innen kell majd hoznom egyet? :D 

 Az amerikai sörfőzde. Valami csopperes nagyszakállú csocsó csinálja azt hiszem, de elvileg elég jól. Ez az egyik üzemük. Itt helyet kapott egy kocsma is. Baromi jó! Egy itt lakó szombathelyivel futottam össze véletleneknek köszönhetően.

 A középiskolai sítáborok egyikén tanultam meg, hogy a sör legfontosabb alapanyaga a víz. A tiszta víz. Hát ezért van majdnem minden hegynek saját márkás söre Ausztriában. Minneapolisban a tavak városa, ahogy Minnesota állam a tavak állama (több mint 10 000 tavat tóval büszkélkednek). Gimnazistaként mondjuk még ránézézni sem tudtam a sörre. Sokat változott azóta az ízlésem.

 Vicces, hogy arra figyelmeztetnek, hogy ne vigyél be sört. Ezt csak utólag fedeztem fel. Bent nem csináltam képet sajnos.

 Kint amíg vártam, annál többet. Itt már fellobbant a láng. Ketten melegedtek mellettem amíg vártak valamit. Megszólal az egyik: Akkor itt most a kő ég ugye? :D :D :D

A helyről azt érdemes még elmondani, hogy óriási volt. Több száz ember fért el a csarnok méretű térben, hosszú sörpados rendszerrel. A megdöbbentő az volt hogy hétfő este fél 7-kor teljesen tele volt. Úgy kellett két helyet vadásznunk... Nagy élmény volt, utána még egy körre is elvittek egy elég jó járgánnyal. Akit érdekelnek a részletek, annak szivesen elmesélem.
Vissza az irodába.

 Az asztalon maradt édességeket mindenki imádja. Jókor kell ebédelni menni és akkor lehet egy kis plusz cukrot enni :D. Mivel én ebédre nem sütök magamnak sütiket, ezért nagyon szoktam örülni, ha helyettesíthetem, a Stoczek menzán megszokott palacsintákat valami édességgel.

Ez már a bevásárlás során készült. Klasszikus darabok, gyümölcs zöldség, spagetti, thai chili, fokhagyma egy egy papírba csomagolt mi? Én nem tudtam, hogy így néz ki egészen mostanáig. Gyorsan kipróbáltam. 

 Ez nem látszódott a képen, viszont megérdemel egy teljes alakos bemutatást. Érlelt gouda északról. Imádtam...
Vissza a találós kérdéshez, mi volt a papírba csomagolt gyümölcs?

 Ő! Egy papaya. A magokat, ami kaviárnak tűnik nem érdemes megenni, de amúgy a gyümölcs sem nyűgözött le. Sárgadinnyére emlékeztető állaga és gyenge íze van, amiben sok cukor van. Nem a kedvenc kombinációm.
Még egy fogás maradt hátra. Viszont most átkapcsolok oknyomozó újságírás módba. Alább egy súlyos leleplezést láthattok. A bébirápa sztori (mellette az amerikai elektromos csatlakozó).

A bébirépa gyakran nem más mint egy mezei répa feldarabolva és egy betonkeverő szerű gépbe lekerekítve. Ez a szomorú igazság. Ez az egyben maradt darab élő bizonyíték erre :D.
További szép hetet mindenkinek.

Mostanában

Egyetemi kampusz. Itt is nyár van már. Az embereken alig maradt ruha, napozni is kifeküdnek a fűbe. A fű csíkozása focipályára utal, de szerintem csak nemrég cserélték a gyeptéglát. Brutálisan zöld a fű mindenhol. Nagyon emlékeztet a BME  'K' mögötti területére, csak itt nem olyan menők az épületek. A jobb háttérben a Rec Center található, ahol edzeni szoktam. Ha éppen nem vagyok beteg vagy lusta.

A következő a városi könyvtár épülete. Ez már igazán figyelemreméltó alkotás. A tető alatt egy nyitott tér van, ahol baromi jó hangulató fények várják az olvasókat. A közkönyvtárak itt jóformán az alkotmányos jog részét képezik. Ezek többnyire ingyenes vagy önkéntes hozzájáruláson alapuló intézmények, ahol biztosított az internet és minden alap könyv. Amikor New Yorkban Flushingban töltöttem egy hetet, akkor csak a könyvtárban volt internet, ezért elmentem két este is. Megdöbbentő volt látni az elképesztő tömeget. Bevándorlók rengetege fogadott. A pakisztáni, kínai, mexikói emberek minden korosztályt képviseltek. Egy közös céluk volt: Tanulni és előrébb jutni. Az egy meghatározó élmény volt. 

Jó, igazából bevellom, hogy az autót fotóztam és jót röhögtem a barmon. Gondolta erre rövidebb lesz. Szépen le a járdára. Minden jel arra utal, hogy az autó nem akadt fenn. Ez azonban azt sejteti, hogy félúton tényleg úgygonoldta a sofőr, hogy akkor itt most jobb lesz megállni és autómentőt hívni pár száz dollárért XD. 

Múzeum rovat: Minneapolisi Szépművészeti Múzeum

André Kertész a kevés fennmaradt úszókról készült képeinek egyike. Ez a kép nekem, a víz alatti fények miatt fontos. 

Itt azt a fotográfiai gyűjtemény bemutatási módszert választották, hogy minden évből egy fontos, jellemző képet választottak ki és tettek közszemlére. Volt itt a zebráktól, a hippiken át a baseball legendákig mindenről kép. Ez a feldolgozás egyre jobban terjed. Az utóbbi években meghonosodott a múzeumi gyűjtők közötti beszélgetéseken az a kérdés, hogy van-e jelentős képed 1963-ból? Ez korábban teljesen ismeretlen volt. 

Kertész egyébként 20 évesen már "vígan" menetelt az első világháboróban, amikor golyótalálat érte, részlegesen lebénult és a budapesti majd az esztergomi hadikórházban gyógyult. Mindenki hülyének nézte, hogy minek próbál víz alatti embereket fotózni...(egyeltalán portrén kívül bármit fotózni)

Vannak akik megelőzik a korukat. Erről jut eszembe. Ma egy podcastot hallgattam amiben egy bestseller könyv egyik szerzője mesélte a következőt: 50 évvel ezelőtt Minnesota államban egy klasszikus iparvidéki város egyik negyedében nőtt fel. A szomszédjukban volt egy faszi, aki a munka után hazaérve gyorsan átöltözött egy rövidnadrágba és atlétát húzott. Ezután körbefutotta az utcákat párszor majd újra bement a házába. Ez nagy hatást keltett a környéken. Mindenki utálta az "őrültet". Kisfiúként ő csak annyit értett az egészből, hogy az apja egyszer rámutatott a futni indulóra és azt mondta: Az fiam aki munka után ilyet tesz, ki tudja milyen szörnyűségekre lehet még képes! :D :D :D

Sokszor ilyen az innovátorok élete. Pedig ő csak a futást, mint hobbit élte meg. 

Vissza a gyűjetményhez:

Wassiliy Kandinsky (bátyám majdnem kedvenc festője :D:D:D) tiszteletére lett elnevezve Wassily-nak ez a szék. Breuer Marcel Lajos, magyar szárzmazású bútorkészítő találmánya a bicikli váz ötletéből kifejlesztett szék. Ez is az MIA formatervezői részlegét gazdagítja. Egy példánya fellelhető Solymáron ;). 

A MÜPA oldalfolyosóján vannak hasonló stílusú lámpák a lépcsőknél. A prairie (préri) építészeti iskola kiállításának egy darabja ez a lámpa. Ez a chicagoi tűzvész után született sítlus teljesen megújította az amerikai építkezést. Az ország sok részéről ideérkező fiatal építészmérnököt taszította az európai és historizáló újjáépítés. Önmegfogalmazásunkban szakítottak minden korábbi hagyománnyal és maradandó, élhető tereket hoztak létre. Nekem nagyon bejött. Nem hivalkodó, viszont baromi otthonos és funkcionális. 

Az aktuális kiállítás fő témája a tavasz tisztelete volt. Egyszerű a cél: egy művészettörténeti remeket formáljunk meg virágokból. Hajrá. Tök ötletes amúgy, ahogy megpróbálják közelebb hozni a művészetet és a közkincseket az emberekhez. Szerintem nagyon bátrak voltak a virágkötők és baromi jó munkát végeztek. Szombaton mentem mondjuk, de a múzeum tömve volt. Szó szerint tele volt. 

Jó ötlet például, hogy az új szárnyban  egy gyermekszínház is helyett kapott. Amíg a gyerekek nekik szóló előadáson vesznek részt felügyelet alatt, addig a szülők is feltöltődhetnek némi művészettel. Mindezt ingyen! Taps.

A múzeum átriumát gazdagító installáció. Ez a fekete alkotás számomra az egyensúlyról az összekapcsolódásról és a törékenységről szól. Feleleveníti a Cirque du Soleil Amaluna című produkcióját amit még brüsszelben láttam. Ott lépett fel egy híres kínai művész, az ehhez hasonló mutatványával. Hatalmas, majd egyre kisebb halszálkára emlékeztető fadarabokból épített ehhez hasonló vázat, amit a kezén vagy épp a fején egyensúlyozott. Fantasztikus produkció volt. Az utolsó elemnél a kártyavár sajnos összedőlt. A taps azonban nem maradt el. A világ legjobb cirkuszában igenis mernek kockáztatni. Tízből egyszer nem sikerül. Ez nem tragédia.

Akkor most együnk.

Péntek esti snack. A bor gazdája a nagyapjának tanítását adta tudtunkra. Eszerint az a jó bor, amit újra meg akarunk kóstolni. Örömmel jelentem, sikerült neki :D. A sajt egy wisconsini érlelt tehénsajt, aminek az a különlegessége, hogy kirobbanó ananász íze van. Az, hogy miért, az sajnos nem egészen vált világossá számomra. A wisconsini (szomszéd állam) sajtokról viszont érdemes tudni, hogy a világ legjobbjai. Idén a világ legjobb sajtjának is megválasztottak egy amerikai fajtát. Bőven alakul itt a gasztronómia. Szerintem rohamlépésben.

 Jó dolog pogácsát sütni. Kivéve, ha....

 Az embernek még egy sordófája sincs, nem hogy mérlege... :D Az eredmény várakozáson felüli, (a Jacob's Creek shiraz várakozáson aluli, ezért jutott erre a sorsra :D).

 Kortárs ház.  Not bad. A kerítésnélküliséget hogy értékeli a szemetek? Nekem teljesen megszokottá vált. Tulajdonvédelmi szempontból mondjuk már kérdés, hogy aki belép a fűvel borított területre, az "legálisan" lelőhető.

Na erről tényleg azt hittem, hogy csak marketing, de nem. Ez egy baromi jó fagyi! Viszont, az oldalán feltüntették a tömeget és térfogatot is. Számolgattam számolgattam és arra jutottam, hogy á ez tuti elírás. Annyira megörültem, hogy még egy képet is csináltam abban a hitben, hogy ezt most elküldöm nekik, hogy javítsák ki. Nem lehet egy fagyi sűrűsége 865 g/cm3. Mindig olyan 400-600 között van.  Ez azért volt amúgy fontos, mert a tömegből jön a kalória, viszont a kalória táblázatban az adagok térfogatra (fél bögre) vannak megadva. Legyen elég annyi, hogy kiderült, hogy tényleg ennyire sűrű a fagyi és én bizony kétszer annyi kalóriát ettem, mint amivel nyugtattam magam :D :D. 

A székekről már esett ma szó. Ez nem feltétlenül arról szólna, itt a csomagokat akartam valamennyire megörökíteni. 

 Meg ezeket. :D Péntek délutánonként a boltból hazafelé jövet meglehetősen nevetséges fotmát öltök. A szigszalagozott fullrozsda gépemmel és négy lógó szatyorral tekerek hazafelé. #thuglife. Igazi pakinak érzem magam. Viszont a bicikli mégis elviselhetővé teszi akár 10-20 kiló szállítását is. Gyalog ez szörnyű élmény lenne. Így meg csak röhögök magamon. Az önkritika állítólag fontos :D. 

Öt hét múlva érkezem. Feleim, jó reggelt kívánok. Irány: ELŐRE!

Párhuzamos történetek

Két ember, két perspektíva és az új kórház.

1. Szörnyű fájdalmaim vannak. Teljesen kikészít ez a vesekő. Remélem hamar elmúlik (?). (Egy héttel később). Képzeld ma voltam röntgenen és tök jól vagyok, rendben van minden. Mondjuk még mindig a föld fölött érzem magam, egy űrkórházban voltam. Amikor beléptünk a barátommal, a három 'ajtónálló' asszisztens egyike azonnal lecsapott ránk. Egy iPad volt nála és azt kérdezte miben segíthet. Miután felvette az adataimat kedvesen egy kitűzőt adott és mondta, hogy menjek fel a második emeletre, ott a kollégája átvesz. Miután a liftig kísért megnyomta a gombot és elbúcsuzott. Kiszálltam   de ott ugyan nem várt senki sem. Megkérdeztem az első segítőt, hogy merre tovább. Gyorsan megnézte az iPadjén, hogy miért jöttem majd mondta, hogy sajnos a kollégája rossz emeletre irányított, az elsőn a helyem. Hogy ne legyen probléma személyesen kísér az ajtóig. Lementünk majd tudatta, hogy itt már rendben leszek. Nyugodtan menjek el mosdóba vagy nézzek körül a szinten, a kitűzőben GPS van ezért amint sorra kerülök értem jönnek. Gyorsan kihasználtam az időt és elszaladtam egy ételautómatához. Nem szabadott volna enni, de gondoltam nem lesz baj. Nemsokára jöttek is az ápolók és bekísértek a vizsgálatra. Minden rendben volt így boldogan indultunk haza. A bejáratnál még megkérdezték, hogy minden kielégítette-e az elvárásaimat és megköszönték, hogy a kitűzőt a gyűjtőbe dobtam. Kinyílt a fotocella és már ott sem voltunk.

2. Tegnap el kellett szaladnom a klinikára. Előre foglaltam időpontot. Ahogy beléptem a csillivilli épületbe azonnal letámadt egy fehérköpenyes aktakukac. Egy iPad-et tolt az arcomban és azt kérdezgette, hogy mi járatban vagyok. Érted, semmi diszkréció. És ha végbéltükrözésre jöttem? Ott kiabálunk mindenki előtt... Ha ez nem lett volna elég, még egy rohadt kitűzőt is a ruhámra akasztottak. Mosolyogva tudatják velem, hogy ez egy helymeghatározó és hogy nem kell félni attól hogy eltévedek mert egyrészt elkísérnek a rendelőhöz másrészt meg amúgy is megtalálnak ha elvesznék. Így nem kell az orvosi szoba előtt szobroznom. Mintha 40 évesen képtelen lennék odatalálni és ott várni egy rohadt ajtó előtt. Mintha ez olyan nagy probléma lenne. Egy GPS a klinkán belül. Azt hittem kivágom a kukába. Miután megvolt a vizsgálat még kifelé is megpróbáltak megállítani de elhajtottam őket. Ez a 21. század? Mert akkor én nem kérek belőle.

Boldog szülinapot Eszter! Avokádó

Egy 100 grammos érett avokádóban 160 kalória elégetni való energia, több mint 10 gramm nagyon egészséges zsír és rengeteg vitamin található. Mexikói változata érthetően elterjedt az Egyesült Államokban. Elképesztően népszerű. Mindenhol ez van. Nem nem a zöld, hanem az "épp most kell enni" típusú feketébe hajló még épp mélybarna verzió. Nem csak az éttermeket lepi el, ahol pár dollárért cserébe egy fagyiskanálnyival gazdagítják a burritót, hanem a központot is. Jókat mosolyogtam, amikor az asztalnál ülök és egyszerűen minden második ember azt eszi. Mintha ez kötelező lenne. Ez része a helyi etikettnek? Mindig is taszított amikor valamit ennyire ünnepelnek kimondva vagy kimondatlanul. A mi esetünkben kimondatlanul. Annyira a hétköznapok része, hogy még egyetlen egyszer sem hallottam, hogy szóba hozták volna. Az pedig nagy dolog, mert elég változatosak a beszélgetések. Meglepően. A politikáról azért mindig érkezik pár fanyar komment, de nincs túl sok visszhangja. A mai ebédnél egy német társalgást hallgattam, amíg fel nem tűnt a felmentő sereg és a közösségi nyomás elnyomta először a beszélgetésük súlyát majd a német nyelv használatát. Érdekes megfigyelni, hogy melyik országok polgárai hogyan kezelik a külföldön tartózkodást. Igazi kis diaszpórák alakultak ki a munkahelyemen. Kevesen vannak teljesen egyedül a nemzetükből. Erről már írtam korábban, hogy az amerikaik kifejezetten kisebbségben vannak, amit meglepően jól tűrnek. Vannak törökök, indiaiak, szlovákok, olaszok, németek, franciák. Spanyolok például nincsenek, ami meglepő. Mindenesetre, látható hogy mennyire kötődnek  nyelvükhöz. Mintha lélekben soha nem hagynák el az otthonukat. A nyelv olyan alapvető összekötő erő, ami szinte végtelen közelségbe hozza vagy éppen eltaszítja az embereket. Ennek ellenére, nagyrészt mindenki figyel,  hogy mások jelenlétében ne használja az anyanyelvét. Ma például egy most érkezett fiatal olasz postdoc kapott leckét erről olasz témavezetőjétől, miután olaszul válaszolt egy kérdésére, úgy hogy még legalább 3 nem olasz ember volt az irodában. Egyetlen szót mondott a hölgy, de abban biztos vagyok, hogy egy életre megjegyezte a srác, hogy soha de SOHA nem beszélünk anyanyelvünkön ismerős külföldiek közelében. Emlékszem Hongkongban volt egy hasonló élményem. A pénteki csoport gyűlés után már elindultak kifelé az emberek, amikor témavezetőmhöz magyarul szóltam. Nem kellett volna, én ott tanultam meg :D.
Na de menjünk vissza az evéshez :D. Mások ebédjének alapos felmérése is olyan alapvető, hogy az emberek képtelenek felhagyni vele. Amikor az ablak mellett sétál valaki egy menza (stoczek) mellett, lehetetlen nem benézni, mégis mindig utáltam, hogy még annyit sem lehet várni, hogy legalább belépjenek a helyre. Ülsz az ablaknál és azt látod, hogy az utcáról elkezdik enni az ebédedet. Az első pár falat után már elmúlik az őrült éhség, a vizslató tömeg meg már már teljesen elveszi az étvágyamat. Talán ezekre éreztek rá az éttermek, akik kostoló menükkel várják a vendéket, ahol sokféle kis adagokból álló fogást adnak. Nem unja meg az ember és épp elég izgalmas a saját tányérja, hogy ne egye szemmel a többiekét plusz nem is olyan feltűnő mint egy  öreg kabátos hússal betakart makaróni  sajttal borítva. Hogy melyiket kívánja meg az ember az persze nagyon változó. Mostanában azért tudnék örülni egy milánói sertésbordának (ez mi név egyébként??? :D ).
Ami miatt ezeket a sorokat írom az viszont a következő:

a MAG. Jelentkezzen aki tudja, hogy kell kimagozni az avokádót. Megvan az érzés, amikor nyáron őszibarackot próbálunk magozni azután, hogy félbevágtuk? Ki kell jönnie, már szinte alig tartja valami, közben csorog a leve a könyökünkön és nem hagyja magát. Hát pont ez történik az avokádóval is. Puha és zsíros és még annyi fogás sincs rajta, mint a barackmagon. Mi a megoldás?

Baltával esnek neki :D. Jól látjátok, a feladat az, hogy egy nagy éles kést megpróbáljunk tönkre tenni, amikor egy "meteorit" keménységű tárgyba próbáljuk belehasítani úgy, hogy az ujjainkat megkíméljük. Egy jó csapás a késsel és pont belemélyed annyira a magba, hogy oldalirányú forgatással gyönyörűen kijöjjön a mag, sértetlenül hagyva a lényeget. Igen a kezünket.
És ezért kezdtem a mai írást pár történettel az emberekről. Vajon mennyit mond el az emberről az, hogy hogyan hajtja végre a magozást, ezt a stresszes napi feladatot :D? Egy francia kutató a klasszikus leszarom elvvel közelíti meg és nem vonja magára a figyelmet. Az izraeli kolléga mindig a szemére veti, hogy hogy tud ennyit és ennyi ideig enni minden áldott nap. Pont múltkor hallottam, hogy a francia esküvője szombaton volt, emiatt viszont az izraeli nem tudott elmenni. Hát ezért nem érdemes egy franciával szórakozni, ha evésről van szó. :D :D
Lássuk a többi próbálkozót. Egy visszafogott finn például láthatóan izgul. A kezét is félti és látja a rátapadó tekinteteket. Vajon sikerül-e elsőre? Lepattanóból megoldja.
Vannak igazi amatőrök, akik heti maximum egy alkalommal próbálkoznak. A legjobb viszont, a vezér, a főnök. Ő az aki nem hibázik, nem gondolkodik. Hideg profizmussal oldja meg a feladatot, szinte fel sem tűnik.
Ha végül rászánom magam és én is beállok a sorba, akkor azt biztos, hogy csak a magért teszem.

Holnap péntek, a hétvégi bevásárlás napja...

Mayday - Game day, a kosaras kártyák életre kelnek

A múlt vasárnapom rövid összefoglalóját írom most meg nektek. Néhányan már tudjátok, hogy egy kosármeccsen voltam. A lakótársam pár hete otthon volt a nagy tavaknál északon, amikor egy motorcsónak kiállításra mentek a férjével. Ott minden jó nyereményjátékra regisztráltak, majd keserédes örömükre nyertek négy belépőjegyet a Minnesota Timberwolves Dallas Mavericks profi kosárlabda meccsre. Később kiderült, hogy mind a ketten megnyerték ezt az ajándékot, így végül 8-an támadtuk meg a Target Field nevű arénát.
A nap nálunk kezdődött, ahol mindenki lepakolt. Egyik lány az ajtón belépve még épp a laposüvegébel játszott. Levette a hatszög keretű napszemüvegét, majd bordó magassarkú bőr bakanácsban végigkopogott a nappalin. #Megjöttem :D. Miután elfoglaltuk az össze parkolót a könyéken, hívtunk egy jó Übert, aztán az egyetem főutcáját, a Washington Avenue-t vettük célba. Nagy matekozás vette kezdetét, hogy két egymás mellett lévő hely közül melyiket válasszuk. 'A' helyen 3.5 a bloody mary viszont nincs külön akció, a 'B' helyen 5 dollár, de 10 dollárért két órán keresztül korlátlanul kapunk belőle. Kicsit megcsúsztunk, ezért már csak úgy 40-45 percünk maradt tisztán az ajánlatból. Nyilván ez utóbbi hely nyert. Én elsőre inkább a vodka narancsra szavaztam, de aztán ahogy megjöttek a feltuningolt paradicsomlevek az asztalhoz, inkább váltottam. Kevesebb cukor...
A koktélról nincs képem, viszont úgy hozzák ki, hogy jégre öntik a vodkát, és a poharak száját zellersóba mártják. Egy külön asztalnál lehet feltölteni különböző paradicsomlevekkel, csípős szószokkal az italt, és kis műanyag kardokon még válogathatunk olivabogyók, sajtok, kolbászok között. Hátul még egy igazi mozis popcorn gép is van, ami mint kiderült ingyenes és korlátlan. :D Szépen indul a nap 11-kor. Egy burritot még megettünk közben, aztán elkezdtek fogyni az italok. A beszélgetés ennek megfelelően formálódott.
Azt elfelejtettem mondani, hogy a szobatársam "temető" szakon tanul, és a társai is mind hullaház üzemeltetőknek készülnek.
Elmondásuk szerint, a tanárokat beleértve közülük mindenki alkoholista kicsit. Hát erre nehéz mit mondani. Megdöbbentően sokat tanultam erről a szakmáról és meg kell hagyni, le a kalappal, hogy megszerveztek egy ilyen alapképzést és ezt ennyire profi szolgáltatásként végzik.
Na de mi lesz a meccsel?

Szegény, kicsit elfáradt

De a kapszkodó megtartotta. 

Az életet adó nap. A háttérben látható a készülődés. Nagy láncok, fejkedő, arcfestés és rácsos szemüveg. Készen áll kis csapatunk.
Gyorsan felugrottunk egy metróra, ami a stadion mellett tett le. Itt gyorsan bementünk egy fémdetektoros átvizsgálást követően. Pont kezdésre értünk oda, bár a himnusz alatt is gyalogoltunk, amivel kiérdemeltünk pár szúrós tekintetet.
Az elsó karély tetején kaptunk helyet, ahol még egész életszerűen láthatóak voltak a kolosszusok. Gyorsan ment a játék, a hazai csapatnak nagyon rossz idénye van, de sokáig tartották a vezetést. A Mavericks azonban felőrölte ellenfelét és végül magabiztos győzelmet aratott. A szórákozásra nem lehet panasz. A nyolc dolláros 3 decis söröket mondjuk nem vettem igénybe :D.

Amikor beléptünk a szentélybe.

Sokkoló, hogy 20 000 ember néz egy ekkora pályát és 10 rohangáló embert. Most csak félház volt, ezért csak 10 000 emberrel osztoztunk az élményen. Végül a nagy öreg, Kevin Garnett nem lépett pályára. A tempó azért jóval kevésbé volt érezhető innen középről. Sokat hibáztak a fiúk, csak néhány igazi villanás volt a meccsen. Azok viszont kihozták az emberből az óbégatást. A félidőben jöttek a vicces részek.

Tekézéssel kezdtek. Majd jöttek gyermek tornászok, táncosok, majd egy veterán katona. Ez utóbbi szinte kötelező. Óriási tisztelet övezi a veteránokat. Pont a napokban adták hírül, hogy Cohen egy wall streeti cápa, 75 milliárd forintból hoz létre veteránokat segítő kórházakat. Azt megelőzően, egy egyetemi hírlevél jött, hogy vezető MR fizikust keresnek az egyik ilyen intézménybe, Seattleben. Fizetés megjelölés tapasztalat függvényében évi 32-42 Millió Forint! Azért ezen megdöbbentem. Itt óriási harc megy a privát és az állami szféra között a kiválóan képzett munkaerőért. Nem is egészen érthető, hogy hogyan tudja ezt kifizetni az állam. A legjobb az egészben ugye az, hogy a nagy cégek, akik minden programozni tudó tehetséget megpróbálnak felvenni, alig fizetnek itt adót. 

Kihasználva, hogy ilyen kevesen voltak a meccsen, a szünetben lementem az első sorokhoz, hogy csináljak pár képet. 

 Még a hold is feltűnik a háttérben, hogy a prérifarkas kabalaállatnak legyen elfoglaltsága (houuuuu). Külön biztatások jelentek meg az óriáskijelzőn, hogy mindenki vonyítson, amikor az ellenfél jutott büntetőhöz. A szurkolás alapvetően messze alulmúlta a várakozásaimat. Itt nincs B közép, nincsenek olyan szervezett fanatikus tömörülések, emiatt elég családias a rendezvény. Sok-sok gyereket hoznak el a szüleik.

Grandiózus kijelző. Elég közel vagyok a pályához nem? :D Lassan indul a melegítés. Nagy élmény ilyen közelről látni a játékosokat. 

 Amíg én élveztem a közeli hely előnyeit a biztonsági őr kiszúrta, hogy gyanúsan sokan jöttek le a felső karélyból a tízszer olyan drága szabad helyeket elfoglalni. Nagyon akkurátusan kérte az embereket, hogy mutasság meg a jegyüket. Nekem külön a tudtomra adta, hogy ne izguljak gyorsan eltakarítja a nem ide való embereket XDXDXD . Ezek után persze nem mehettem már vissza a helyemre a kezdődő negyed előtt. Nem bántam túlzottan.

Dirk Nowitzki, rossz felbontásban.

 Volt, hogy a fejüket fogták a hazai szurkolók.

 Van sebesség, de annyira nem érezni mint egy TV közvetítés során. Ezt nem tudom, hogy most jó vagy rossz.

Egy szép akcióval búcsozom a pályától. Mire visszaértem a helyemre az utolsó negyedre, két részeg társunk már aludt :D, a többiek azért még valamennyire figyeltek. Kifelé menet egy kosár popcorn ellopását is megkísérelte az egyik lány, de a cápaakciót lefülelték :D. 

Egy kocsmában kötöttünk ki, ahonnan nem sokkal később hazafelé vettem az irányt.